Nem hittem a szememnek, ezért háromszor is elolvastam azt a hírügynökségi hírt, amelyben az ortodox pátriárka szóvivője azt fejtegeti igencsak nagy szakértelemmel, miért nincs szükség a hazai iskolákban szexuális nevelésre. A „felvilágosult” férfiú ugyanis – írd és mondd – a káma- szútrához hasonlította azt, amit szexuális nevelés gyanánt és a kiskorúak terhességét megelőzendő elsajátíthatnak a gyermekek az iskolában. Amúgy már-már hihetetlen, hogy ennek bevezetéséről még mindig csak feltétes módban beszélünk…

A káma-szútrának – a szexualitás indiai művészetének – a szexuális neveléssel való szemléletes és nem túl szokványos társítást azonban nem tudtam másra fogni, mint arra, hogy a vallási hivatalosság fejlett képzelőerővel rendelkezik. Szent meggyőződése lehet, hogy akárcsak kémiaórán a különböző vegyi folyamatokat, egy nőnemű és egy hímnemű pedagógus be is fogja mutatni a gyermekeknek azt, amitől félni és rettegni kell a nemiség terén. Azok pedig még a végén rosszul fogják értelmezni az egészet, és kedvet kapnak hozzá. Csakis ettől tarthatott a szóvivő.

Mindennek tetejében, Daniel földi helytartója magyarázatként még azt is hozzátette, hogy a kiskorúak terhessége nem egy elterjedt jelenség, csupán „egy bizonyos etnikumra” jellemző, amely esetében a szexuális életet, „amint azt tudjuk”, túl korán elkezdik.

Ha azért a sűrű, középkorinak csak a középkorra sértő módon nevezhető sötétségért nem is lehet bepanaszolni az úriembert, de a kiegészítő magyarázat mindenképp követelne egy feljelentést a diszkriminációellenes tanácsnál. Mélységesen megkülönböztető ugyanis.

No, de térjünk vissza a nyilatkozat egyéb elemeire, mert nem csak ennyiből állt a vérlázító megállapítás. Ott volt még az is, hogy szerinte az iskolásokat pusztán arról kellene tájékoztatni, micsoda „veszélynek” és „kockázatnak” teszik ki maguk, ha túl korán adják fejüket a nemi együttlétre. Ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a gyermekeknek a szexuális élet fogalmával való intézményes találkozásuk a „veszély” és a „kockázat” fogalmával kell hogy társuljon, hiszen – az ortodox egyház felfogásában – a szex nem más, mint céltudatos kopuláció az emberi faj fennmaradása, tehát az utódnemzés egészen pontosan meghatározott céljából. Más lehetőség nem létezik.

Nos, pont emiatt állunk ott, ahol állunk. A laikusnak becézett Románia véka alá nem rejtett államvallásának elöljárói ugyanis nem szeretnék, hogy a lakosság eljusson a huszonegyedik századba, amelyben a nemi élet az emberi élet természetes része, és amelyben ismerik a terhességmegelőzés számtalan válfaját, amelybe szervesen beletartozik az iskolai szexuális nevelés is.

A helyzet annál is drámaibb, hogy számtalan felmérés szerint az az intézmény, amely a lakosság bizalmát még mindig elsőként élvezi, az az egyház. És mivel szinte vakon hisznek benne, egyet is értenek azzal, hogy a szexualitásról nem kell beszélni a családban, az iskolában meg pláne nem, mert az egy szégyenteljes cselekedet, amelyet mindenki „művel” ugyan, de nem kell szavakba foglalni (legföljebb viccbe, néhány légkör után).

Meg kell büntetni tehát azt a gyermeket, aki túl korán tapasztalja meg, hogy micsoda „pokol” lehet, ha házasság előtt belefog. Ezért vannak tele az abortusz-klinikák és a templomok, mert az egyik helyen az ember elköveti a „főbenjáró bűnt”, a másik helyen pedig bevallja azt, hogy micsoda „bűnt” követett el. Ezért aztán előírják neki azt, hogyan kell vezekelnie. Mert erre viszont az egyháznak egészen pontos forgatókönyvei és receptjei vannak. Ezáltal válik nélkülözhetetlenné a hibái javítására folyamatosan és vallásosan törekvő társadalomban.

Romániában tehát az iskoláskorú gyermekeknek a „nagy betűs Nevelést” kell megkapniuk a szóvivő szerint, és ebbe nem tartozik bele saját testük folyamatainak megismerése, sem az, hogy mi történik tulajdonképpen akkor, amikor netán a testük egy másikhoz közel kerül. Ez a helyzet sem létezik.

„Logikus” tehát, hogy nevelés hiányának és a családi tabuknak tulajdonítható kiskorúterhesség, illetve terhességmegszakítás nem létezik, csak „egy bizonyos etnikum” körében, és ezzel le is lehet zárni ezt a „kellemetlen” témát. Át lehet térni a sokkal kellemesebb matematikára, fizikára és irodalomra, mert amíg ezzel foglalkozik a gyermek, addig sem a nemi élet rejtelmei érdeklik, és majd egy roppant hasznos mértani képlettel kibekkeli a korai magömlést is.

Vicces lenne, ha nem lenne siralmas. Ennek ellenére én azt mondom, hogy ideje lenne felnőttként kezelni a hazai társadalmat és annak fiatal nemzedékeit, megbízni abban, hogy a kellő információk birtokában tudni fogják, hogy bizonyos élethelyzetekben hogyan kell cselekedni a saját jólétük érdekében.

Persze, ezzel a „sötétség urai” elveszítenék hatalmukat a tömegek fölött. Meg is értem őket, hogy ennyire félnek az önálló gondolkodástól és úgy általában a világosságtól.