Amit nemrégiben Piteşti-en, a Tulipánok fesztiválján láttunk, mindennél jobban bizonyítja, hogy Románia nemcsak kiszámíthatatlan, de atipikus és excentrikus ország, ahol az elképzelhetetlen is elképzelhető – sőt, gyakran meg is történik.

Mint például a Ceauşescu emlékét idéző piteşti-i kisiskolások „tisztelgése, legmélyebb nagyrabecsülése és legmesszebbmenő hódolata” (hogy idézzük a nem is olyan régmúlt idők szóhasználatát), a tulipánok ürügyén, kormánypárti politikusok – közöttük a miniszterelnök asszony, Vasilica Viorica Dăncilă – előtt.

Most már:

túl azon, hogy kisiskolásokat használtak fel politikai célokra, azaz az „ünnepség” szervezői megszegték az egyetem előtti oktatási intézmények működésére vonatkozó keretegyezményt, amely határozottan megtiltja a tanulók politikai eseményekbe történő bevonását;

túl azon, hogy egy három éves kisgyermeket arra kényszerítettek, hogy fejen álljon a bitumenen, „ma-vannak-holnap-nincsenek” politikusok előtt;

túl azon, hogy ahelyett, hogy a kormányfő megvizsgálta volna, épen maradtak-e a kőkemény talajon flick-flackra kényszerített kisiskolások csontjai (ne adj’ Isten, akár meg is akadályozta volna a képtelen produkciót), megdicsérte a nyaktörő mutatványokra kényszerített tanulókat, no meg az ostoba szervezőket;

túl azon, hogy az „előadást” megtervező és létrehozó piteşti-i tanárok dicsekvés helyett inkább elszégyellhették volna magukat hajbókolásukért, olyan politikusok előtt, akik két értelmes mondatot is képtelenek kinyögni;

túl azon, hogy ilyen „ünnepségeket” Romániában utoljára harminc évvel ezelőtt, Nicolae Ceauşescu idején rendeztek a Megéneklünk, Románia fesztiválon (de akkor is csak megfélemlítésből,  most viszont a tanárok kizárólag szolgalelkűségből tették mindezt);

túl azon, hogy a százegy évet megért filozófus, Mihai Şora szerint a „retro-kommunizmus” légkörben nevelt gyermekek soha nem lesznek szabadok, a hatalom rabszolgáivá válnak;

túl azon, hogy mindezt akár veszedelmes déjà vu-nek is tekinthejük;

túl azon, hogy milyen szülő lehet az, aki megengedi, hogy gyermekét ilyen alantas célokra felhasználják;

végül pedig: túl azon, hogy úgy gondoltuk, ilyesmi már csakis túl az Óperencián, de még az üveghegyen is túl, vagyis Észak-Koreában történhet meg – tehát túl mindezen, az egész ügy hatalmas veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára nézve.

A miniszterelnököt tudniillik a „rangos ünnepség” idején telefonon kereste az államfő, méghozzá olyan ügyben, amely idehaza máris politikai vihart kavart, és várhatóan akár nemzetközi botránnyá is dagadhat: a román nagykövetség Tel Avivból Jeruzsálembe történő áttelepítése kapcsán, amelyet oly lezserül jelentett be minden előzetes egyeztetés nélkül a szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea egy esti tévé-interjúban, és amelyet szolgalelkűen (vajon miként is?) megismételt a miniszterelnök is.

A miniszterelnököt azonban három órán át nem sikerült elérnie az államfőnek. Vasilica Viorica Dăncilă szerint azért nem, mert a tulipánok fesztiválján lévén, nem vette észre az üzenetet. No, mármost, az államfő ezzel kapcsolatos bölcs válaszából okulva azt is mondhatnám, hogy ha a miniszterelnök asszony férfi lenne, akkor valami cifra kívánkozna ki a számon, olyasmi például, hogy a kormányfő hazudik. De mert miniszterelnökünk nő, visszafogom magam, és beérem annyival, hogy állítása nem igen illeszthető be az igazság bonyolult kirakós játékába.

Az „ünnepségről” készült sajtófelvételeken ugyanis kezében szorongatja maroktelefonját. És remélhetőleg nem a sajátját a magán telefonszámával, amelyen aligha lenne elérhető, hanem a szolgálati mobilját, amiből több is van neki, meg még egy a szárnysegédjénél, egy pedig a kormányőrség tisztjénél, hogy a szolgálati autójában lévőről már ne is beszéljünk.

Ezt a szolgálati telefont pedig úgy tervezték meg, hogy a hívás alkalmával olyan jelzést adjon ki, amelyet egyszerűen lehetetlen nem észrevenni, még a tulipánok piteşti-i fesztiválján sem.

Ám, érdekes módon, három órán keresztül egy NATO-ország államfője, a Legfelsőbb Védelmi Tanács elnöke, a fegyveres erők főparancsnoka, Klaus Iohannis képtelen volt telefonon elérni egy NATO-ország miniszterelnökét, a Legfelsőbb Védelmi Tanács alelnökét, nevezetesen Vasilica Viorica Dăncilát.

Történt pedig mindez békeidőben, amikor semmiféle ellenséges kibertámadás nem zavarta a vételt. 

Ebben a biztonsági rendszerben a fegyveres erők főparancsnoka (Klaus Iohannis) dönt a fegyveres erők mozgósításáról, a döntést pedig a miniszterelnöknek kell továbbítania a honvédelmi minisztériumhoz. Jelen esetben tehát Vasilica Viorica Dăncilának. Aki egy ilyen helyzetben amúgy is nagy-nagy bajban lenne, lévén, hogy az utasítás telefonon érkezett, vagyis szóbeli és nincs leírva papírra…

Ennek a biztonsági rendszernek szüntelenül működőképesnek kell lennie, akár békeidőben, még inkább háború alkalmával. Az ország minden egyes illetékese azon van, hogy ennek az elengedhetetlen követelménynek a rendszer eleget tegyen. Az illetékesek mindenre gondoltak – csak a piteşti-i tulipánok fesztiváljára nem. Amikor is a miniszterelnök 180 percre kiesett a biztonsági rendszerből.

Ez a három óra életet vagy halált jelenthet egy ellenséges támadás, terrorakció, természeti csapás esetén. De akár a miniszterelnök életét is jelentheti, hiszen veszély esetén a kormányfő – a pánik elkerülése céljából – diszkrét, személyes telefonutasítást kap valamely épület, helyiség, város elhagyására és biztonságos helyre történő eljuttatására.

Csakhogy miniszterelnök asszonyunknak még ennél is fontosabb volt a bitumenen fejen álló három éves gyermek megtapsikolása. És ki tudja, hova fejlődik még Vasilica Viorica Dăncila 20-20-ig!