Frans Timmermans nem tudott meg újat Bukarestben. Az Európai Bizottság első alelnöke mindenekelőtt ezt hangsúlyozta a román fővárosban. Nem véletlenül, hiszen a kormánykoalíció vezetőinek visszatérő nyilatkozatai okán az újságírók mindenekelőtt erről faggatták: félretájékoztatták-e Brüsszelt az igazságszolgáltatás kapcsán, ahogyan azt Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu többször állította? (Utóbbiak mentségére legyen mondva, hogy a témáról szervezett európai parlamenti vitában valóban elhangzottak olyan tényszerű megállapítások, amelyek a romániai helyzet nem megfelelő ismeretére utaltak.)

Timmermans a román fővárosban újfent hangsúlyozta, hogy rendkívül elégedett az Európai Bizottság bukaresti képviseletének a vezetőjével, Angela Cristeával, aki alaposan tájékoztatja az uniós végrehajtást. Utólagos kijelentéseivel pedig a biztos messzemenően igazolta, hogy pontosan tisztában van a romániai történésekkel.

Frans Timmermans látogatását természetesen megpróbálják fel- is kihasználni a különböző szekértáborok az álláspontjuk alátámasztására a belpolitikai háborúskodás legfrissebb fejezetében. Az országos korrupcióellenes főügyész leváltására tett miniszteri javaslat támogatói is, Laura Codruţa Kövesi menesztésének ellenzői is a saját győzelmükként könyvelték el az Európai Bizottság alelnökének állásfoglalásait. És miután a két tábor álláspontja szögesen ellentétes, mindkettő a saját ízlése szerint „csavargatta”.

Timmermans kijelentéseiből itt egy olyan részt idézek, amely maradéktalanul egyik tábor diskurzusába sem illeszkedik. „Nincs semmiféle kapcsolat az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus és a 7. cikkely között. Ebben az országban a jogállamot nem érik rendszerszintű fenyegetések. Az önök országában az igazságszolgáltatás nagyon erős és független” – mondta a biztos, majd néhány másodperccel később újfent megerősítette, szó sincs arról, hogy Brüsszelnek jogállamiság-vitája volna a román kormányzattal.

Magyarán lehet, hogy Frans Timmermans nem tudott meg újat Bukarestben, viszont a romániai tárgyalópartnerei igen. Akárcsak az ellenzék vezetői egyébként. Mégpedig azt, hogy az Európai Bizottság alelnöke pontosan tisztában van azzal, ami az igazságügyi törvények körül történik. Nem tette a magáévá száz százalékban az ellenzéki diskurzust sem, miszerint a kormánykoalíció bedarálja az igazságszolgáltatást és romba dönti a jogállamot, de nem hitte el a kormánypártoknak sem, hogy „nincs itt semmi látnivaló”. A tavaly januári, 13-as sürgősségi kormányrendelet után az Európai Bizottság okkal gyanakvó, és figyel árgus szemekkel mindent, ami a romániai igazságszolgáltatással (vagy körül) történik. Mindenképpen rögzíteni kell ugyanakkor, hogy miközben Timmermans aggódik és bizalmatlan, a helyzetértékelése messzemenően objektív. Az egyetlen, amiben szerintem téved, hogy Kövesi leváltását fegyelmi ügynek tekinti.

Egy ilyen állami ügynökség vezetőjének a menesztése politikai, elsősorban bizalmi kérdés. Az ok lehet fegyelmi is, de nem kell feltétlenül annak lennie. Mondom ezt úgy, hogy a jelenlegi helyzetben – mint már írtam róla – nem tartanám helyesnek Kövesi leváltását.

A törvény tételesen azt mondja ki, hogy a DNA vezetője meneszthető, ha nem megfelelően látja el a teendőit. A „megfelelő” értékelése viszont értelemszerűen szubjektív. Az igazságügyi miniszter tehát politikai döntést hoz, amikor megfogalmazza a menesztési javaslatot, az államfő pedig szintén politikai alapon fogadja vagy utasítja el.

Az elnök számára a bírói tanács (CSM) véleményezése sem ad objektív támpontokat. A CSM-től legfeljebb annyit tud meg, hogy például a vádemelések egy vagy tíz százaléka végződik felmentéssel, viszont annak megítélése, hogy ez sok vagy kevés – a törvény terminológiájával: megfelelő-e vagy sem –, kizárólag az államfőn múlik, illetve természetesen azon, hogy mihez fűződik inkább érdeke: Kövesi maradásához, vagy a távozásához. És ez így van jól.

Csak mi, kelet-európaiak kezeljük valamiféle bűnként a politikai szereplők érdek-megnyilvánulásait – sőt már a létezésüket is –, miközben ezek csak akkor ártalmasak a társadalomra és a demokráciára nézve, ha – James Madisont aposztrofálva – az egyes aktorok ambícióját nem semlegesíti a másoké. Ebben a történetben pedig Klaus Johannis messze nem az egyetlen szereplő.