Mi aztán fényűzően élünk, ha elfogadjuk Horn Gyula egykori magyar miniszterelnök megállapítását, miszerint fényűzés az országnak, hogy dilettánsok vezessék.

Noha Romániában egyre ádázabb vita folyik arról, hogy ki irányítja az államot – az elítélt diktátor vagy a párhuzamos hatalom –, egy valamire mérget lehet venni: a dilettantizmus mindent áthat. És nem véletlenül!

A dilettáns végül szánalmat kelt, megértésre, felmentésre lel a kisemberek körében, így büntetlenül folytathatja jövedelmező üzérkedéseit. A közbeszédet eluralja a jog és jogtalanság, a korrupció és a korrupcióellenes harc témája, s miközben már a sarki kocsmákban is eljutnak a lockei igazságok magaslatához, már két koccintás között ott is kibökik, hogy a jogtalanság és bűn ugyanaz, akár politikus, akár kicsinyes gazember követi el, a mindennapi életben a nagy rablók megbüntetik a kicsiket, ezért őket valóságos diadalmenetben ünneplik. Ők túl nagyok ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás keze utolérje őket, és övék a hatalom, amelynek meg kell büntetnie a vétkeseket – állapította meg korábban John Locke is.

A politikai hatalom és az igazságszolgáltatás összefonódása nálunk nem új keletű, a szocializmusban teljes szimbiózisban éltek, ráadásul hármas szövetségben: csatlakozott hozzájuk vagy csatlakoztatták magukhoz a Szekuritátét is.

A titkosszolgálatok szerepe a politikai hatalom gyakorlásában, illetve az igazságszolgáltatásban akkor vált ismét nyilvánvalóvá, amikor Emil Constantinescu államelnök beismerte vereségét a szolgálatokkal szemben. Ez a szerep '90 januárja, a Szekuritáté törvényen kívül helyezése óta folyamatosan erősödik, olyannyira, hogy Traian Basescu elnöksége alatt túl is csordult. Basescu mesterien használta saját érdekeinek érvényesítésére a titkosszolgálatokat és az igazságszolgáltatást, megteremtette számukra a törvénytelen együttműködés lehetőségét. Basescu mandátumának végén a sokak által Binomnak nevezett képződmény önjáróvá vált, a saját hatalmának megerősítésére törekedett. Úgy érezte, hogy beleszólhat a politikai pártok döntéseibe, kierőszakolhat olyan határozatokat, amelyek behatárolják a politikai osztály mozgásterét. A politikusokat a korrupcióellenes harc hevével szorította sarokba a Binom, a pártok pedig – attól függően, hogy a kormánykoalíció tagjai vagy ellenzékiek – a Korrupcióellenes Ügyészség megzabolázásával vagy feltétlen támogatásával reagáltak erre a mindenképpen demokráciaromboló helyzetre.

Amint borítékolható, hogy számos vezető politikus korrupt –  noha jobbára csak a politikai széljárás szerint derült ki ez róla, s csak hatalmi érdekekből ítélték el – az is valószínűsíthető, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség háza táján is van söpörni való. Nem fogadható el az, hogy – amint a napokban egyesek rebesgették – fabrikált bizonyítékokkal, nem létező személyek feljelentése nyomán operáljon a Korrupcióellenes Ügyészség. Miként nem fogadható el a Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének az a magyarázata sem, hogy megvádolt személyek szavára oda sem fog figyelni, s jó lenne, ha az őt ellenőrizni hivatott testületek is így tennének.

A Korrupcióellenes Ügyészségnek elemi érdeke lenne, hogy ne vetüljön még a gyanú árnyéka sem ügyészeire, tevékenységére. S ha főügyészének ez mégsem az elsődleges szempontja, az régen rossz. Azt valószínűsíti, hogy igazuk lehet azoknak, akik az elmúlt hónapok eseményeit a politikai maffia és a korrupt korrupcióellenes ügyészek élet-halál harcaként értékelik, amolyan csukafogtaróka-rókafogtacsuka szituációként, amely miatt a legtöbbet a demokrácia veszít.

Fotó: secundatv.ro