2015 végén színes hírként számoltam be arról, hogy egy obskúrus szociáldemokrata képviselő szerint a Soros György által alapított budapesti egyetemen tervelték ki a Colectiv 65 halálos áldozattal járó tragédiáját azzal a céllal, hogy feldarabolják Romániát. Eszembe nem jutott volna akkor, hogy kicsit később hasonló forgatókönyvekkel állnak elő olyan magas rangú politikusok is, mint a román szenátus elnöke.

Călin Popescu-Tăriceanu most azt állítja, hogy az igazságügyi törvények elleni tüntetések mögött ugyanaz a Soros György áll. Meggyőződése, hogy a magyar származású amerikai milliárdos (be nem vallott) célja gyengíteni a román állam alapjait, megrendíteni az emberek bizalmát az intézményekben, és ráerőlteti egy zajos kisebbség véleményét a többségre, vagyis végső soron felszámolni a parlamentáris demokráciát.

Tăriceanu már a 2016-os választási kampányban is megeresztett hasonló kirohanásokat, mostani nyilatkozata tehát nem szokatlan ebből a szempontból. Ami meglepő mégis, hogy egy magas rangú és alapvetően a demokratikus értékek mellett elkötelezett politikus – amilyennek a szenátus elnökét, volt miniszterelnököt ismertük – nem érti (vagy rosszabb esetben: nem értékeli) a véleménynyilvánítás szabadságát.

Előrebocsátom, hogy magam sem értek egyet azokkal, akik szerint a most elfogadott igazságügyi törvények politikai befolyás alá helyezik az ügyészséget. Ugyanakkor elfogadom, hogy mások szerint igen, és meg is értem őket, hiszen a PSD terve – amely a parlamentben jelentősen módosult – eredetileg valóban ebbe az irányba mutatott. Azonban egy dolog egyet nem érteni valakivel, és teljesen más elvitatni a jogát ahhoz, hogy – ha úgy akarja, utcai megmozdulással – a véleményét kifejezze. Mert Tăriceanu ezt teszi, még ha nem is mondja ki tételesen. Az ellenzék fogja be a száját, ne hangoskodjon, azt ugyanis a többség úgy értékeli, hogy rá akarja kényszeríteni az álláspontját „a szabad választásokon legitimált többségre”. Eszerint a logika szerint minden ellenzéki újságot be kellene zárni, lényegében meg lehetne szüntetni a sajtót és a közösségi médiát is, mert ezeken a fórumokon a többségével nem egyező véleményeket hangoztatnak. Tăriceanu implicit állítása az, hogy a többséghez nem tartozóknak bele kell nyugodniuk a többség döntésébe, és ha nem sikerül, a minimum az, hogy magukba fojtják a véleményüket.

A szenátus elnökét hallgatva az az érzésünk támadhat, hogy a „hangoztatás” valami veszélyes bűncselekmény, amelynek a tényállása a Büntetőtörvénykönyvbe kívánkozik, mindjárt az alkotmányos rend elleni cselekmények mellé.

Bár vélhetően az ellenzék politikusaiban ez nem tudatosul, javában gyakorolják a kisebbségi létet. A „véleménydiktatúra”, ami ellen most érthető módon tiltakoznak, számunkra nagyon is otthonos. Hiszen ugyanabban van részünk nekünk, magyaroknak, amikor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vagy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusai már a kisebbségi problémák felvetését is a román állammal szembeni illojális magatartásként értékelik, és ezzel az adott témát lezártnak nyilvánítják. Amikor azt éreztetik velünk, hogy hangoztatni csak a többségi álláspontot szabad – miszerint a kisebbségi kérdést példásan megoldotta Románia –, minden ezzel ellentétes vélemény szimbolikus támadás a román állam ellen, tehát illegitim, sőt talán üldözendő is.

Tăriceanu tehát csak egy a számos öntudatos többségi közül. Még elkeserítőbb, hogy hozzá hasonlóan gondolkodnak a bírói kar (egyes) képviselői is. Gabriela Baltag, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) tagja, miközben elismétli gyakorlatilag a fent ismertetett összeesküvés-elméletet, tovább megy, és azt sugallja, hogy Soros György az Európai Bizottság elnökével együttműködve „térdre akar kényszeríteni egy még álmodozó társadalmat, amely azt képzeli, hogy egy asztalnál ülhet a nagyhatalmakkal, ahogy az más korokban történt, amikor a «demokrácia» fogalma még nem volt annyira meghonosodva”. Magyarán: a bírónő szerint a demokrácia akadálya a nemzeti nagyságnak.

Ráadásul Gabriela Baltag sincs egyedül. A bírói tanács másik tagja nemrégiben azt bizonygatta egy rádióinterjúban, hogy a bírók érzelmektől mentes szuperemberek, a parlament részéről pedig az egyeztetés azt feltételezné, hogy a törvényhozás egy az egyben elfogadja a CSM szövegszerű álláspontját.

És akkor még nem szóltunk azokról, akik (a többség) teljesen normálisnak tartják, hogy az igazságszolgáltatás hosszú éveken keresztül törvénytelen szövetségben dolgozott a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI), sőt ezt az együttműködést az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntései ellenére is folytatandónak gondolják. Vagyis lehetnek Nyugat-barátok, de a liberális demokráciát csak addig szeretik, amíg a jogállami elveket másokra kell alkalmazni.