A PSD-ALDE(-RMDSZ) koalíció alá akarja rendelni az igazságszolgáltatást a politikának, hogy mentse azoknak a politikusainak a bőrét, akiknek meggyűlt a baja az ügyészekkel. Nem tudjuk megmondani, hogy pontosan miben áll az igazságszolgáltatás alárendelése, de higgyétek el nekünk, hogy így van. Attól még nem lesztek olyan birkák, mint a PSD-ALDE(-RMDSZ) támogatói, akik mindent elhisznek Dragneának és az Antena 3-nak, mert ellentétben velük, ti tájékozódtok. És az is természetes, hogy a mi nyilatkozatainkból tájékozódtak, mert a PSD-ALDE(-RMDSZ) koalíció politikusai korruptak, következésképp hiteltelenek, a román jog pedig annyira tekervényes (a korrupt politikusok szándékosan tették azzá!), hogy normális ember nem értheti. Mi értjük, de mi nem vagyunk normális emberek, hiszen „ezekkel” harcolunk nap mint nap.

Amúgy is itt van a másik fölfoghatatlan támadás a liberális demokrácia ellen, az ellenzéki politikusokat már beszélni sem engedik. Ne higgyetek azoknak, akik arra hivatkoznak, hogy a házszabály módosítása kizárólag a szavazás rendjében hoz változást, mert ők a Sötét Erőt képviselik, és meg akarnak győzni. Amúgy is itt van a másik fölfoghatatlan támadás a liberális demokrácia ellen…

Fentebb megpróbáltam röviden összefoglalni az ellenzéki katasztrófakommunikáció lényegét. A legújabb téma, aminek kapcsán a liberális demokrácia halálát vizionálják egyesek, a büntető eljárási törvénykönyv módosítása. Félreértés ne essék, a tervezetben egy felületes olvasatra is akadnak ordas baromságok. Például ilyennek tűnik az, hogy a perekben nem használhatók fel bizonyítékként a megfigyelő kamerák felvételei.

Ugyanakkor más kifogások ugyanúgy manipulációgyanúsak, mint az utóbbi napokban „robbant” számos médiabomba. Például az, hogy ha ezentúl az ügyész felettese nemcsak jogi, hanem megalapozottság szempontjából is ellenőrzi a beosztottja döntéseit, az a demokrácia halála. Annyira nem az, hogy a felettesek jelenleg is ellenőrizhetik a beosztott ügyészek döntéseinek megalapozottságát, igaz, egy másik jogszabály, a büntető perrendtartás értelmében.

De visszatérve a módosításokra, ott van az, amely tiltja a bűnvádi dossziék tartalmának nylvánosságra hozatalát a bírósági eljárás nyilvános szakasza előtt. Ennek a szabályozásnak a leírására a „totális cenzúra” kifejezést találták a legalkalmasabbnak a jogállamiság önjelölt bajnokai, ami enyhén szólva túlzás. Újságíróként nekem semmi bajom nem volna ezzel, sőt üdvösnek tartanám. Olvastam már néhány úgynevezett vádiratot, amelyet kiad az ügyészség a sajtónak a vádemelés pillanatában. Azért „úgynevezett”, mert ebben a szakaszban csak egy aninomizált, erősen megcsonkított változatot dobnak piacra, amelyből gyakran éppen az ellenkezője derül ki, mint ami valójában történt. Vegyük példának a „székely terroristák” pereként elhíresült ügyet. Azokból az információkból, amelyeket a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség nyilvánosságra hozott a nyilvános bírósági tárgyalások előtt, a legjóhiszeműbb és legtárgyilagosabb újságíró sem tudott volna kihámozni egyebet, mint azt, hogy a vádlottak emberáldozatokat követelő terrortámadásra készültek 2015 őszén. Ehhez képest a Bukaresti Táblabíróság elsőfokú ítélete azt állapította meg, hogy a két fiatalember csupán azzal sértette meg a törvényt, hogy olyan petárdákat birtokolt, amihez tűzszerészi engedélyre lett volna szüksége.

Miközben újságíróként az lenne az érdekem, hogy mielőbb hozzájussak információkhoz, a fentiek alapján hozzá kell tennem, hogy jobb volna ebben az esetben megvárni a vádirat nyilvánosságra hozatalával azt az eljárási szakaszt, amikor szűrés és az ezzel járó elkerülhetetlen csonkítás nélkül adhatta volna ki a dokumentumot az ügyészség. Mert így az újságírókat – és rajtuk keresztül a közvéleményt – nem tájékoztatták, hanem félrevezették.

Akárki erre azt mondhatja, hogy magánszemélyekről lévén szó, az ő bajuk. De túl azon, hogy valamennyiünk érdeke, hogy Románia működő jogállam legyen, hozhatok egy másik példát is arra, hogy a bűnügyekkel kapcsolatos tájékoztatásnak – a jelenlegi szabályok szerint – az egész ország sorsát befolyásoló káros hatásai lehetnek.

2015. június 5-én a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bejelentette, hogy eljárást indít a hivatalban lévő miniszterelnök, Victor Ponta ellen. A vádpontokat is közölték, az állítólagos bizonyítékokat is. Utólag a DNA 6 (azaz hat) közleményben foglalkozott az üggyel, csupán azt felejtette le megosztani a közvéleménnyel, hogy a dossziét az idei év júliusában lezárták a büntető eljárási törvénykönyv 16. cikke 1) bekezdésénak (a) pontja alapján. Ha felütjük a perrendtartást, a hivatkozott paragrafusnál a következőt találjuk: „a bűncselekmény nem létezik”. Időközben Victor Pontát elítélték, mert azt merészelte nyilatkozni, hogy az ellene felhozott vádak kitalációk. De tegyük ezt félre, és nézzük csak azt, hogy a nem létező bűncselekményt hogyan kezelte a DNA. Mivel egy magas rangú állami tisztségviselőről van szó, a miniszterelnökről, az a tény, hogy ellen vizsgálat indult, valóban közérdekű információnak számít. Ugyanakkor a nyilvánosságra hozott információk mennyisége és jellege ebben a szakaszban nem indokolt. Nem utolsó sorban az ügyészek közleményeinek hangvétele alapján azt kell mondanunk, hogy nem  érvényesült az ártatlanság vélelme: Pontát nem úgy kezelték, mint aki ártatlan, mert még nem bizonyosodott be a bűnössége.

Hogy politikai téren milyen hatása volt ennek az eljárásnak, mindannyian láthattuk. Az ügyészek által szorongatott Ponta kénytelen volt lemondani előbb a pártelnökségről, majd a miniszterelnökségről is. Igaz, hogy kormányfőként a Colectiv tragédia utáni utcai tüntetések hatására mondott le, de ne felejtsük el, hogy mi volt a megmozdulások fő jelszava: „a korrupció öl”. A miniszterelnököt pedig éppen korrupcióval vádolták! Miután a párton belüli pozíciója is emiatt meggyengült, a székére pályázó Liviu Dragnea könnyedén félreállította Pontát. Az utólagos fejlemények ismertek: Dragnea ravasz módon „beleegyezett” a technokrata kormány felállításába, majd fölényesen megnyerte a 2016-os választásokat. Csak arról feledkezett meg, hogy van egy törvényi előírás, amely miatt nem lehet miniszterelnök. Az idei év arról szólt, hogyan működhetne mégis de facto kormányfőként, lehetőleg úgy, hogy ne ítéljék el a folyamatban lévő dossziékban.

Szóval nem tudok nem gondolni arra, hogy mi lett volna, ha az ügyészek nem rukkolnak elő egy nem létezőnek nyilvánított bűncselekménnyel, és nem indítják el a fent leírt eseménysort, hanem előbb szépen ellenőrzik, hogy beigazolódik-e a gyanújuk, vagy nem. Annál is inkább, hogy olyan feltételezett cselekményekről volt szó, amelyek Ponta tíz évvel korábbi, ügyvédi tevékenységével kapcsolatosak.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy az éppen megszellőztetett módosító javaslatok kivétel nélkül ragyogóak, csupán azt, hogy azokat érdemes lenne széles körben megvitatni, mielőtt nagy csinnadrattával eltemetnénk a demokráciát.