Robot járja San Francisco utcáit, hogy kiszemelje a hajléktalanokat, akik ideiglenes otthonokat építenének ki a városban. Lézeres érzékelőkkel szerelték fel, hogy a bűncselekményeket felismerje, majd értesítse a hatóságokat, hogyha szükség van rá. A történetben csavar, hogy az embereket zaklató gépet egy állatvédő szervezet üzemelte be – akiket egyébként az önkormányzat emiatt büntetéssel is fenyeget.

Az állatvédők szóvivője arra panaszkodott, hogy „nem biztonságos” az utca a munkatársak számára az összetákolt lakhelyek miatt, ráadásul autókat is feltörtek.

Örkény, kapaszkodj: az a szervezet tehát, amelyiknek az állatokon megesik a szíve (ami méltányoladó!) arra panaszkodik, hogy a társadalom által lent hagyott emberek nyomorúsága a saját munkatársait kellemetlen élményben részesíti. Félreértés ne essen: valóban zavarhatja a középosztályt az onnan lecsúszók látványa és nyomorúsága, és nemcsak a rettegés miatt, amely az embert akkor gyötri, ha saját potenciális jövőjével szembesül. Egészen egyszerűen képesek vagyunk könnyedén dehumanizálni másokat, akik nem tudják fenntartani a civilizáltnak tekintett életstílust.

De az érmének van egy másik oldala: felismerni azt, hogy mindez egy hatalmi játék is egyben, amelyben a fenyegetettség-érzésünket belénk táplálják, hogy még szorgosabban tegyünk eleget a munkaadók elvárásainak, egészen addig elmenve, hogy saját tulajdonságaink, preferenciáink, készségeink hajlítjuk, amennyire csak lehet. Miközben pedig undorodunk a hajléktalantól, akit a járdán kerülgetünk és akitől tartunk az autóbetörések miatt, nem vesszük észre a megoldást.

A robot, amit üzembe állított a szervezet, óránként 7 dollárba kerül, kevesebbe mint egy hús-vér őr alkalmazása. Ez már önmagában azt jelenti, hogy egy munkahellyel kevesebb van és – leegyszerűsítve persze – egy hajléktalannal több. Arról pedig nem is szólva, hogy az óránkénti hét dolláros befektetést el lehetne költeni a hajléktalanokra. Ez persze kevés összeg, de ha figyelembe vesszzük, hogy mennyibe kerül biztonsági kamerák beszerzése és fenntartása emellé, akkor mégiscsak megfontolandó, hogy mibe érdemesebb befektetni.

Mindig az emberbe! A technológia egyre inkább a privilegizált társadalmi rétegek „védelmére” és az ebből a körből kitaszítottak elleni fellépésekre kerül használatra. Egyre inkább élünk a technológia adta lehetőségekkel, de nem azért, hogy segítsük egymást, hanem hogy a paranoia uralkodjon el rajtunk. Ehelyett érdemesebb volna mindazt a pénzt és tudást arra használni, hogy hatékonyabban és gyorsabban kiemeljünk mindenkit abból a gödörből, ahová nem a járdaszéli sátrak, hanem a járőröző robotok fognak betaszítani még több embert.

Fotó: Business Insider