Az Adevărul, România Liberă, Evenimentul Zilei, Hotnews, 22, Cronica Română, Gândul, Cotidianul, Curierul Naţional – a Jurnalul Naţionalt és a francia rádió román nyelvű adását (RFI) leszámítva –, gyakorlatilag az egész román sajtó elhallgatta A romániai Holokauszt és az etnikumok közötti kapcsolatok megítélése című kutatásjelentést.

Az Elie Wiesel Intézet megrendelésére készült felmérés elérhető az intézet honlapján, és megjelent az Agerpres állami hírügynökség ingyenes hírfolyamában, majd az MTI révén bekerült a magyar sajtóba is. Csak találgatni lehet, hogy miért nem tartották eléggé fontosnak a román kollégák bemutatni, hiszen a sajtó egyik feladata tükröt tartani a társadalom elé. Ez a „tükör” pedig meglehetősen horrorisztikus képet mutat a román társadalomról.

Nem akarom megismételni az adatokat, amelyeket a maszol.ro tájékoztató cikkében bárki elolvashat, ha még nem tette meg, csupán néhány megállapítást emelnék ki és kommentálnék.

Az Agerpres és nyomában a Jurnalul Naţional címben ugratta ki, hogy tíz románból mindössze kettő tudja elképzelni, hogy a barátja vagy családtagja más etnikumhoz tartozzék. Csupán 12 százalékot nem zavarna, ha a szomszédjába beköltözne egy magyar család. Ugyanakkor csaknem minden harmadik megkérdezett azt mondta, hogy magyarokat legfeljebb látogatóként akar látni az országban.

Egyúttal nőtt azoknak az aránya, akik szerint a romák és a zsidók több jogot élveznek Romániában, mint a többségi nemzet tagjai. Minden ötödik román ezen a véleményen van. A magyarok viszonylatában ez az arány 15 százalék, lényegében változatlan 2015-höz képest.

Ezzel meg is érkeztünk az okokhoz. Amikor a románok azt mondják, hogy a magyaroknak, zsidóknak, romáknak több joguk van, mint a többség képviselőinek, azt úgy értik, hogy többet megengednek maguknak – túl sokat. Nem valamennyi román gondolja így, hangsúlyozom, hanem csak az a 15-25 százalék, a mostani felmérés szerint. És nem maguktól gondolják így, hanem annak alapján, amit hallanak, olvasnak a médiában. Nem véletlen például, hogy Bukarestben a legalacsonyabb a magyarok elfogadottsága, ahol a közember közvetlen tapasztalatot többnyire csak románokról szerez.

A felmérésben a médiában jól érzékelhető magyar- és általában kisebbségellenes hullám köszön vissza. Abban, hogy ma már 29 százaléknyi román csak turistaként tudja elképzelni a magyarokat Romániában, nagy szerepe van „a magyaroknak tett engedményekkel” és a „magyarok követelőzésével” riogató kampánynak, amelynek zászlóvivője a Realitatea hírtelevízió. Azért használtam fentebb idézőjelet, mert ezek általában így fogalmazódnak meg a román médiumokban és a közösségi médiában. Utóbbi egyébként egyre többek számára fő tájékozódási forrás (34 %), a tévék kárára (42%).

A kisebbségek elfogadottságának alacsony szintje magyarázható egyszerűen a tudatlansággal. A felmérés szerint például a lakosság egyharmada nem hallott arról, hogy a múlt század közepén zsidók millióit irtották ki szisztematikusan, több százezret közülük Románia területén. A román hatóságok atrocitásairól még kevesebben tudnak: a transznisztriai koncentrációs táborokról csak 25 százalék, romák elhurcolásáról és kiirtásáról 23 százalék, a romániai pogromokról pedig alig 13 százalék. El lehet képzelni, hogy a fennmaradó mintegy 80 százalék körében könnyen hódít a „mi tiszta nemzet vagyunk”, „minden bajunkért mások a hibásak” típusú diskurzus, amiben a románok még csak nem is eredetiek, és nem is az elsők.

A legerősebb averzió a romák és az arabok ellen nyilvánul meg. A romániai nyilvánosságban is egyre inkább jelen van a migránsellenes beszéd, és a legfontosabb érvként rendszerint az hangzik el, hogy a kultúrájuk összeegyeztethetetlen a románokéval (és általában az európai kultúrával). Az arabellenes érzések szinte természetes módon irányulnak a kulturális szempontból szintén inkompatibilisnek tartott másik népcsoport, a romák ellen.

Végül szólnunk kell egy „belső” tényezőről. Nem a legfontosabb, de kétségtelenül létezik. Gyakran találkozom azzal, hogy erdélyi hazánkfiai a román lapok weboldalain vagy a közösségi médiában – ékes román nyelven, de a magyarországi (köz)média diskurzusát propagálva – a „migráncsok” ellen izgatnak. A szándék a legnemesebb, vagy legalábbis ők úgy érzik, arra utal a buzgalmuk és szóhasználatuk: kötelességüknek érzik felhívni kevésbé informáltnak tartott román polgártársaik figyelmét a veszélyre, amelynek ők – hála a már említett anyaországi médiának – tudatában vannak. A mostani felmérés azt mutatja, hogy általában csökkent a kisebbségek – az „idegenek” – elfogadásának szintje, és ezzel arra figyelmeztet, hogy a gyűlölet nem ismer (ország)határokat, és nem válogat, hanem bumerángként fordul vissza azok ellen, akik „nemes szándékkal” elhintették.