Bogdán Tibor: Vosganian adómentes tojásai

Nem hiába terjesztette magáról Varujan Vosganian, hogy irodalmi Nobel-díjra jelölték, mert fantáziája az bizony van. Nem vagyok irodalomkritikus, de néhány regényébe, versébe beleolvastam, és elismerem, hogy azok elérik bizony, még az önképzőköri szintet is. Ha létezne önképzőköri Nobel-díj, arra biztosan javasolnám a szenátor urat.

Mert ismétlem, fantáziában nem szűkölködik. Nem sorolnám fel most gyöngyszem mondatait, azokból a média bőségesen csemegézett. Most csak a legutóbbi ötletéről írnék, amely szintén nincs híján a képzelőerőnek. A szenátor úr a románok tojásait számolná meg, lepipálva ezzel a volt miniszterelnököt, Adrian Năstasét is, aki csak saját tojásait akarta megszámoltatni az újságírókkal.

Az író, költő, politikus, pártvándor, Nobel-díj várományos most éppen azon eszi magát, hogy Romániában a gazdák megeszik tyúkjuk tojásait, ezzel pedig rútul megkárosítják az államot. Vosganian ügyes matematikusnak is bizonyul, mert könnyűszerrel kiszámította, hogy a tyúk alól elfogyasztott tojás darabja 50 banis kárt okoz az állami költségvetésnek. A háztartásban tojó tyúk tojásait fogyasztó gazda tehát minimum adócsalónak minősülhetne, vagy egyenesen a tyúkokkal alakított bűnszövetkezet létrehozójának.

A szenátor úr mindezt példával is igazolja. Mert míg a házi tojótól felzabált tojás a ketrecből egyenesen a serpenyőbe kerül, és a gazda szemrebbenés nélkül megeszi anélkül, hogy adót fizetne érte, ez a tojás tehát semmiféle hasznot nem hajt az államnak – számol a szenátor –, addig a farmokon megtermelt tojás a piacra kerül, vagyis hozzáadott értékadót, meg nyereségadót termel az államnak, amely részesül az eladók bére utáni, a nagyáruházak által fizetett adóból, az egészségbiztosítási illetékből is, a farmi tojás mindemellett munkahelyeket is teremt.

Varjan Vosganian azonban megfeledkezik a legfőbb kárról, amely házi tojóból származó tojás gondtalan felhabzsolásából következik, hiszen abból a tojásból tyúk kelne ki, amely újabb tojásokat tojhat, amelyekből újabb tojásokat tojó tyúkok kelnének ki… Vagy pedig kakasok, de azért a szaporulathoz rájuk is szükség van…

A gazda lám, még örülhet is annak, hogy tojásonként csak ötven banis károkozással és nem a nemzetgazdaság aláaknázásával vádolja őt a szenátor.

Ám a tyúk és a tojás okozta költségvetési kár még semmi ahhoz képest, hogy egyébként is mekkora veszteséget okoznak az államnak a saját termékeiket fogyasztó gazdák. Akik saját paradicsomukból lakmároznak, nem a boltokból vásárolnak, zsírból főznek szappant, juhaik gyapjújából pulóvert kötnek, szilvájukból lekvárt főznek… (Meg még inkább pálinkát, de erről a szenátor úr már nem is tesz említést).

A civilizált nyugati országokban mindebből a bruttó nemzeti össztermék 45 százaléka származik, igaz, ott a lakosság nem is főz ám szilvalekvárt vagy paradicsomlevet saját terményeiből, és nincsenek háztáji ketrecek, kertek, esztenák, udvarvégi sufnik – mondja a sokoldalú Vosganian. Amihez én még azt is hozzátehetném, hogy a civilizált nyugati országokban kertvégi vécék sincsenek.

Romániában a saját fogyasztásra termelt és nem adózó javak elérhetik a bruttó nemzeti össztermék húsz százalékát, és mindez milliárdos károkat okozhat az országnak – figyelmeztet az adózott tojások feltétlen híve a károsodás mértékére.

Talán még igaz is lehet, amit Vosganian mond, a hiba csak abban van, hogy mindezt – ő mondja. Aki ellen a szervezett bűnözést és a terrorizmust vizsgáló ügyészek bűnvádi eljárást indítottak a nemzetgazdaság aláaknázására irányuló szervezett bűnöző csoport létrehozása miatt, amivel pedig 130 millió eurós kárt okozott, ugyancsak az államnak. A szenátor úrnak most már csak azt kellene kiszámítania, hogy mennyi leadózott tojással egyenértékű ez az az összeg.

Az nem kizárt, hogy Vosganian „vészjelzésére” felfigyelnek majd az olcsó sikerre áhítozó politikusok. Elképzelhető, hogy a parlamenti divat szerint külön bizottság vizsgálja majd ki az adócsaló tojók esetét. Amelyre minden bizonnyal felfigyel majd egy-két romániai tévé is, ahol címeres bűnözők ágálnak az igazságszolgáltatás ellen, és akik követelni fogják a korrupció elleni főügyész, Laura Codruța Kövesi leváltását. Meg azt, hogy az igazságszolgáltatás tegyen végre eleget feladatának, és indítson eljárást a csirketulajdonosok ellen.

A csirkefogók pedig ezalatt pedig békében ügyködhetnének…

Fotó: wp.com

Kimaradt?