Az ember könnyen azt hihetné, hogy a múlt századbeli proletkultos időszakban divatos munkás-paraszt kormányok tagjai voltak a legiskolázatlanabb miniszterek.

Az ember, aki könnyen ezt hihetné – nagyot tévedne.

A „decemberi nagy fordulatot” követő közel harminc év kormányainak nem egy „agyonképzett” minisztere diplomáit vagy plágiummal, vagy gyorstalpaló tanfolyamokon netán „diplomaosztásra szakosodott” (többnyire amerikai) intézményeknek befizetett párszáz dollárért szerezte meg.

Velük ellentétben a „munkásparasztminiszterek” nem akartak műveltebbnek látszani, mint amilyen műveletlenek voltak, az értelmiségiek akkortájt amúgy is igen „gyanús elemnek” számítottak, a néhány osztályos végzettség számukra tehát hatalmas előnyt jelentett, és legfeljebb azzal kérkedhettek, hogy ők az „élet iskoláját járták ki”, és – gondolom – felsőoktatásként elvégezték a világegyetemet is.

Szemben az utóbbi 28 év minisztereivel, akik iskolázatlanságban akár le is iskoláznák az akkori minisztereket, vagy legalább is holtverseny alakult volna ki közöttük az első helyért. 

Itt van például jelenlegi kormányunk, a Mihai Tudose néven ismert második Dragnea-kormány. Tárcavezetőinek életrajzaiban csak úgy hemzsegnek a diplomák, amelyeket magánegyetemeken szereztek (három évtized tapasztalatából jól tudjuk, hány pénzt érnek a magánegyetemek), mesterfokú, doktori képzést amolyan „politikai Stefan Gheorghiu akadémiákon”, Gabriel Oprea-féle intézményekben szereztek, hogy a minőségileg a nullával egyenértékű „továbbképző tanfolyamokról” már ne is beszéljünk.

A gyakorlatilag semmit sem érő papírokkal ágáló tárcavezetők még románul sem tudnak, helytelenül használnak szavakat, az egyeztetésről nem is hallottak, hímnemű főneveket nőnemben ragoznak (vagy megfordítva), de – anyanyelvtudástól függetlenül is – nagy általánosságban rendszerint hülyeségeket mondanak. Pedig megtanulhatták volna a szerény Szókratész jelmondatát, miszerint „tudom, hogy semmit sem tudok”. Igaz, ehhez előbb hallaniuk kellett volna a görög bölcselőről…

Belügyminiszterünk, Carmen Dan nem tud különbséget tenni egymillió hatszázezer és egymillió hatszáz „jeuró” között. Igaz, könyvtárosi alapszakmája szerint ezzel az összeggel legfeljebb csak a számtanpéldákban találkozhatott (amíg ki nem nevezték miniszternek).

A munkaügyi miniszter, Lia Olguta Vasilescu angolul és franciául is bizonyságát adta a közmondás igazságának, miszerint, aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul (és se angolul, se franciául, az általa felvállalt egységes bértörvény, nyugdíjtörvény alapján pedig a legjobb az lenne, ha románul sem szólalna meg).

A miniszterelnök, Mihai Tudose doktori disszertációját plagizálta, de – szerinte – ez nem jelent semmit, mert nem tisztségekre törekedett, csak „saját magának” akarta megszerezni a doktori címet. Amelyet azonban a kormányfői tisztséget biztosító önéletrajzába mégis beleírt…

Az idegenforgalmi miniszter, Mircea-Titus Dobre szerint országlogóként a juh képviselné leginkább Romániát, és ebben még igaza is lehet, mivel sokan úgy gondolják, hogy ez valóban kifejezné legalább a román nép juhszellemét. Az ötletet egyébként az „ország első juhtenyésztőjén”, Gigi Becalin kívül csak a mezőgazdasági miniszter, Petre Daea támogatta, aki szerint a juh „élő szobor”, de mondott ő ennél is nagyobb szamárságokat.

Az oktatási miniszter, Pop Liviu Marian önéletrajza szerint nem a Saligny, hanem a Saligni egyetemen végzett, kitalálta a nem létező Targoviste megyét, és testnevelési tankönyvet is szükségesnek tart, ha már a zenét is tankönyvből tanítják, hiszen a sport és a zene között nincs semmilyen különbség. Szerinte. Pedig azért többkötetes tanulmányt lehetne írni a kettő közötti eltérésekről.

De mindezt elnézhetjük neki, hiszen – mint kifejtette – vezetése alatt ingyenessé vált az oktatás. És mire felkaptuk volna fejünket az örvendetes hírre, már hozzá is tette: az iskoláztatás ugyanis nem kerül pénzébe – a gyermeknek, mivel az oktatásért csak a szülőnek kell fizetniük. Na, így már egészen más… (Az egyeztetési hibát egyébként szintén ő követte el. Szegény gyermekeink, unokáink…)

Szerencsére a Grindeanu-kormány után az új kabinetbe már nem került be Ana Birchall, aki Rebreanunak tulajdonította Camil Petrescu regényét, kockáztatva az igazi szerző, „posztumusz felháborodását”. Persze, ő a korábbi kormányban az európai ügyek tárcáját vezette, de azért legalább a középiskolás tananyagot illett volna ismernie, még ebben a tisztségben is.

Mindehhez képest a „munkásparaszt miniszterek” bakijainak diszkrét bája csupán derűs mosolyt fakasztó. Annak idején amolyan anekdotává vált – amelyet természetesen csak suttogva terjesztettek –, hogy az 1945-1948-as Groza-kormány mezőgazdasági tárcavezetője, Romulus Zaroni bal lábán barna, jobb lábán fekete cipővel érkezett egy kormányülésre. A miniszterelnök hazaküldte cipőt cserélni, mire ismét felemás cipővel jelentkezett, csak most bal lábon volt fekete, jobb lábán pedig barna cipő. A kormányfő szigorú tekintetét látva a tárcavezető panaszkodva mondta: otthon is csak felemás cipőt talált…