Első felvonás: egy magyar a december elsejei Új Jobboldal felvonulásának közelébe megy, és magyarul bekiabál a tömegnek. Felpofozzák. Az esetet felháborodás kíséri. Függöny.

Második felvonás: egy magyart a brexit utáni héten Londonban lökdösnek és melegebb éghajlatra küldenek, mert az akcentusa elárulja a boltban. Felpofozzák. Az esetet felháborodás kíséri. Függöny.

Harmadik felvonás: egy magyart földre löknek, megtépnek és lekurváznak, mert sípolt a miniszterelnöki beszéd alatt. Az esetet helyeslés kíséri. Függöny.

Amikor Hannah Arendt a gonosz banalitásáról ír, a Tusványoson, Orbán Viktor beszéde alatt történteket is érthetőbbé teszi számunkra. Arendt az Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer peréről írt könyvében egy új megközelítést ad a gonoszságra, és azt állítja, hogy Eichmann nem „úgy döntött”, hogy „gazember lesz”, hanem „köznyelven szólva, egyszerűen nem fogta fel, hogy mit csinál”. Jézussal szólva „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”, Marx-szal szólva „nem tudják, de teszik”. Arendt így ír: „a puszta gondolattalanság – ami semmiképpen sem azonos az ostobasággal – rendelte őt arra, hogy korának egyik legnagyobb bűnöse legyen.”

A Tusványoson földre rángatott és megtépett, majd lekurvázott lány története is ezt a gondolattalanságot illusztrálja. A szakrális eseményt – ahol az egybegyűltek elsöprő többsége Orbán Viktor híve, és vélhetően világnézetét is ehhez igazítja – egy sípoló lány zavarta meg, azaz profanizálta. Ez a kizökkenés elemi gyűlöletet szított, és a testi közelségbe kerülő másvélemény – aki egymagában hordozza a ballib, a migránssimogató, a sorosista civil, a gyurcsányista, a brüsszelita stb. képét – ellen végre cselekedni lehetett. Ami mostanáig csak a magyarországi sajtó szimulákruma volt, az valósággá változott – mondhatni Soros lejött a plakátról és szemberöhögött az emberekkel.

„Normális vagy?”, „pofátlan szemét, menjél haza”, „a fogait szét kéne verni”, „le van fizetve”, „szemetek, nem szégyellitek magatokat”, „szarházi”, „menj a picsába, „ez ügynök” – mondják a földön fekvő magyarnak az erőszakot tétlenül néző sőt helyeslő magyarok.„A kerítés a helyén marad, a határainkat meg fogom védeni” – hallatszik a felvételen a magyar miniszterelnök hangja, amint a tábor képzeletbeli kerítésein kívülre lökdösik a magyart.

A feltüzelt, ellenségre vágyó és most azt végre megkapó emberek valóban nem tudják, mit cselekszenek. Nem tudják, hogy a hatalom oszd meg és uralkodj elve érvényesült, nem tudják, hogy a célpont kijelölése, a távoli és elérhetetlen ellenségek (Soros, Brüsszel, bevándorlók stb.) testesülése erőszakossá teszi őket, nem tudják, hogy amikor lefizetettnek, hülyének, szarházinak, nem magyarnak tartanak valakit, azaz megfosztják őt a gondolkodó, szabad, véleményét kinyilvánító emberi mivoltjától, akkor saját hóhéraiknak vásárolnak be kötélből és szappanból. Nem tudják, hogy éppen ők, akiket a magyarságuk köt össze, egy magyart bántottak.

De mi tudjuk. És aki tudja, nem hagyhatja, hogy a gonosz nevessen a végén.