Mintha Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke – Sütő András tragikomikus hőse, Fügedes Károly mintájára – elkészítette volna a fenékberúgó gépet, s most önmagát próbálná ülepen billenteni.

Mert ki hallott még olyat, hogy a kormánypártok saját kormányukat vonják felelősségre, olyan vehemenciával, amilyenre az elalélt ellenzéktől minden bizonnyal nem kellett volna számolniuk a következő három és félévben. Ráadásul nem titkos, a közvéleménytől gondosan elzárt ülésen, hanem nyilvánosan, úgymond élő adásban.

Tették mindezt annak ellenére, hogy a Grindeanu-kormány nem teljesített rosszabbul, mint a korábbi kormányok. Lassan-lassan életbe léptette azokat a sokak által – megalapozott gyanúval – megalapozatlannak nevezett népjóléti intézkedéseket, melyek szerepelnek a kormányprogramban. Liviu Dragnea éppen azt rótta fel a miniszterelnöknek, hogy nem gyorsított ütemben fogadják el a nyilvánvalóan szükséges – ám, teszem hozzá, nyilvánvalóan sok veszélyt hordozó – határozatokat.

Sejthető, hogy Liviu Dragneának nem ez a legfőbb baja Sorin Grindeanuval. Felröppent számos hihető magyarázat.

Dragnea a múltban ragadt, Ion Iliescuhoz és Adrian Năstasehoz hasonlóan teljhatalommal kívánja irányítani a pártját, s ez azt is jelenti számára, hogy valóban egyetlen oka lehet annak, hogy miért válik meg az addig bábuként mozgatott miniszterelnökétől: Csak!

Dragnea felfedezte, hogy noha Grindeanu valóban báb, nem csak ő rángatja kötélen. (A titkosszolgálatokkal való kollaboráció, amelyet Liviu Dragnea meglebegtet, azért is játék a tűzzel, mert azok mindenhatóságát igazolják az egyre kiábrándultabb választók előtt. E mindenhatóság képzet volt a Szekuritáté  hatalmát megerősítő lakossági félelem.)

Dragnea már a következő elnökválasztásra gyúr. Olyan személyiséget szeretne a kormány élén látni, aki legyőzheti Klaus Iohannist. A hirtelen jött kormánycsere éppen arról akarja elterelni a közvélemény figyelmét, hogy Iohannis kezdett igazi államfőként viselkedni, noha az államférfiság még mindig nem megy neki.

Dragnea dühös a kormányra, mert nem tudta elfogadtatni azt, azokat a törvényeket, amelyek alkalmazása esetén tisztára mosva állhatott volna nagy álmának megvalósítása elé, miniszterelnök vagy akár államelnök is lehetett volna.

Mindenik állítás hihető, ám nehezen bizonyítható bármelyik is.

Így aztán nem oszlik el az a gyanúnk, hogy Dragnea szereti magát fenéken billenteni a mások ülepének szánt géppel.

Sorin Grindeanu miniszterelnök mindeközben úgy tesz, mint akitől nem is vonta meg a pártja a bizalmat, s ősi román szokás szerint – lásd Lăpușneanu vajda  életfilozófiáját – úgy véli, ha más nem is akarja őt, ő akar mások vezetője lenni. Nem mond le, így rákényszeríti pártját, hogy a közröhej újabb fokozatát érje el, bizalmatlansági indítványt nyújtson be saját kormányfője ellen. Ez az egyetlen – noha nem a holtbiztos – módja annak ugyanis, hogy eltávolítsa az útból a magát megmakacsoló Grindeanut.

Grindeanu egyébként maga is számos okból nem mond le.

Mert Dragnea teniszezett és ivott fröccsöt a titkosszolgálatokkal, nem ő.

Mert ő nem a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságának a kormányfője, hanem Romániáé.

Mert teljesítette a kormányprogram előírásait.

Mert a kormány munkáját értékelő bizottság tagjai voltaképpen egy: darius Valcov, ki hazudik.

Mert Victor Ponta is neki ronta Dragneának.

Lemond, ha előbb Dragnea veszi a kalapját.

Mert az az igazi Grindeanu, akit az utóbbi napokban láttunk, s nekünk szükségünk van rá.

Hát hogy nem volt szükség erre az ingyencirkuszra, az biztos!

És nekünk is tanulságosabb, ha megnézünk egy ütős színdarabot, mintsem az abszurd politikai botrányt követjük.

„Eszközemberek, végtagemberek!

Tagadjátok meg magatok, nyúlványemberek!

Kisagyatok, nagyagyatok, nyúltagyatok,

Gerincetek és velőtök

Csak fűrészpor, szárítsátok,

Csak bolhapor, áruljátok!”

Így kezdődik a Vidám sirató egy bolyongó porszemért. Mintha ezt az intelmet követnék a kormánypárti politikusok is. Az ellenzékről, mivel nincsen, szó se essék!

Fotó: opiniatimisoarei.ro