Bogdán Tibor: Miért nincs három gyermek

Romániában nem csökkenne a demográfiai mutató, ha minden fiatal családban legalább három gyermek születne.

A demográfiai szempontból mindenképpen helyes mondatot Kolozsvár érseke, Andrei Andreicuţ mondta. Akinek pedig hinnünk kell, mert Ionica néven írt feljelentéseinek a Securitate is hitt – azt pedig nem lehetett könnyen átrázni.

A derék pópa nem tudja, vajon miért félnek a családok a gyermekáldástól. Hát ez valóban nagy talány. Érthetetlen, miért születik olyan kevés gyermek Romániában, amikor az ország uniós viszonylatban is első helyen áll a gyermekhalandóság listáján, de listavezető a szüléskor elhalálozott anyák lajstromán is.

Ki tudná megmondani, miért nem születik elég gyermek Romániában, amikor pedig az ország több mint 25 százalékos részaránnyal a relatív szegénység szintjét illetően is vezet. De az élvonalban van olyan tekintetben is, hogy a romániai gyermekek több mint fele a szegénységküszöb szintjén tengődik, 225 ezer gyermek pedig éhesen fekszik le esténként és nem azért, mert túlságosan nagyétkű lenne…

Románia európai szinten vezet a C-típusú májbetegségek esetében is, a földrészen jelzett betegek számának 10 százaléka romániai, legalább is a Májbetegek Európai Egyesületének felmérése szerint.

Románia magasan listaelső a tuberkulózisban szenvedők listáján is – a kontinensen jelzett megbetegedések 20 százaléka innen kerül ki. A tébécében szenvedők arányszáma az uniós szinthez viszonyítva Romániában egyenesen ötször nagyobb, jóllehet az ország lakossága mindössze négy százaléka az uniós tagállamok összlakosságának.

Tényleg, miért nem születik kellő számú gyermek Romániában?

Holott az országban uniós szinten a legnagyobb a tolerancia az erőszak iránt. Az Eurobarometer felmérésének megfelelően a román lakosság 55 százaléka szerint a nemi erőszak bizonyos körülmények között igazolható; mondjuk, ha a letiport nő előzőleg alkoholt fogyasztott, vagy kihívóan öltözködött, netán vonzóan kidomborodott a melle, kivillant a combja. Vagy ha csak egyszerűen nőnek született…

Ugyanilyen oknál fogva a lakosság zöme alig talál valami kivetni valót abban, ha egy férfi elagyabugyál egy nőt. Pénz számolva, az asszony verve jó, ahogyan a bölcs népi közmondás is tartja – székelyes változatban pedig az a mondás járja, amely úgy végződik, hogy „a medve nem játék”…

Romániában az erőszakot feltehetően csak akkor tartanák elfogadhatatlannak, ha a hölgyek mondjuk apácakosztümöt vagy burkát viselnének, esetleg bányarémnek álcáznák magukat, mint az 1945-ös oroszjárás idején, az óvóhelyeken.

Romániában egyébként uniós szinten a legtöbb pénzt élelemre költik: az átlagos román polgár keresetének több mint egynegyedét a betevőre fordítja. Részben azért, mert kicsi a fizetése, részben azért, mert magasak az élelmiszerárak. A fizetés fennmaradó részét elviszi a rezsi – a többit a gyermekre lehet költeni. A legkisebb bérek tekintetében egyébként Románia az uniós tagállamok közül ismét büszkén vallhatja magát elsőnek.

Szóval a fene sem tudja, miért idegenkednek a családok a gyermektől. Pedig a hozzá vezető módszert feltehetően kedvelik, hiszen a Határon Túli Románok minisztériumát vezető Andreea Păstîrnac az Eurostat forrásaira hivatkozva nemrégiben elmondta, a román diaszpórában tavaly több gyermek született, mint Romániában!

Az pedig szóba sem jöhetne, hogy a családok Romániában legalább három gyermeket vállaljanak fel. Amint pedig azt oly szépen megfogalmazta Kolozsvár ortodox érseke: egyet az apának, egyet az anyának, egyet pedig az országnak, no meg az egyháznak. Ami – ha jól számolom – legalább négy gyermeket jelent.

Vagy én számoltam rosszul.

Mert feltehetően az érsek csak elszólta magát. Azzal, hogy az egyháznak és az államnak csupán egyetlen „közös gyermeket” akart, akaratlanul bevallotta, hogy Romániában az ortodox egyház voltaképpen államegyház.

Az viszont biztos, hogy Romániában mind az államnak, mind az egyháznak igen sokat kellene tennie ahhoz, hogy ilyen körülmények között a családok akár egyetlen gyermeket is bátran fel merjenek vállalni.

Fotó: gasthaus-steinberg.at

Kimaradt?