Tudta, hogy Svédország tette tönkre a családokat? És azt, hogy az iskoláztatás meg a nyugdíjrendszer szintén a családok elleni akció? A Koalíció a családért nevű egyházi (civil, haha) szervezet egy cikke szerint ez pontosan így van.

A hosszas eszmefuttatás szerint – amelyhez marginális konzervatív kutatókat hívnak segítségül – a családok akkor váltak az államtól függővé, amikor Svédországban 1840-es években bevezették az általános oktatást és ezzel „államosították” a gyerekek szabadidejét. További bűne még a renitens északi államnak, hogy 1912-ben betiltotta a gyerekek gyárakban és földeken való dolgoztatását és bevezette a nyugdíjat. A cikk szerint ezek a ténykedések, a gyereknevelés állami feladattá válásával juttatták el a társadalmat oda, hogy kevés gyereket vállalnak.

Ebben természetesen nem sok igazság lehet. Sőt.

Mindenekelőtt érdemes megfigyelni a fogalomhasználatot. A cikkben az államosítás, kollektivizálás kifejezésekkel írják le a társadalmi változásokat, olyan fogalmakkal, amelyek különösen fájó pontjai a romániai embereknek, Ceaușescu államkapitalista rezsimje miatt. Ezzel szemben létezik egy másik megközelítés: a privát szférához való viszonyulásunk megváltozott, bizonyos magánügyek közüggyé váltak. Ilyen a gyerekek, nők bántalmazása például. A 19. század derekáig például nem talált védelemre az a nő, akit a férje megerőszakolt, a bíróság teljesen értetlenül ált a válási kérelmek előtt, az emberi természetre és vágyakra hivatkozva. A védtelenek tehát védtelenek maradtak.

Csak akkor javult a helyzetük, amikor az állam – ez alatt pedig egy demokratikus, tehát többé-kevésbé a társadalom által kontrollált, jogi védelmet biztosító, szociális hálót felállító államot értek – belépett a privát szférába.

Nem kérdés persze, hogy örökös vitáknak kell helyet adni, amikor az állam és a család, magánszemélyek viszonyáról van szó. Amikor például a Koalíció a családért, amely az állam magánszférába avatkozását tagadja, a melegek jogi viszonyának tisztázása ellen gyűjtött aláírásokat és alkotmánymódosítást javasol, akkor azt szeretné, hogy az állam mégiscsak beleszóljon a magánszférába.

Bizonyos ügyekbe valóban nem árt beleszólni. Ennek több oka is van. Elsősorban az állampolgárok, a társadalom tagjainak védelme: ha egy gyerek vagy nő, akár egy férfi, vagy éppen egy idős ember védtelen a családtagjaival szemben, akkor szüksége lehet az államra. Ezért vannak például idősotthonok, a nyugdíj pedig éppen a kiszolgáltatottságtól menti meg az idős embereket. A gyerekek oktatása és a dolgoztatás megtiltása hasonló célokat szolgál: felállít egy standardot, amely ideális esetben (sajnos nálunk nem) kiemeli a gyereket abból a társadalmi státusból, ahol a szülei is vannak. A közoktatás célja (lehetne) az, hogy űrkutató legyen az is, aki csak egy falu széli szegény családban született.

A Koalíció a családért azzal a téves feltételezéssel gondol a családokra, hogy ezek mindig is harmonikus, jól működő kis közösségek voltak, amelyet a rájuk telepedő állam tett tönkre. Csakhogy a családokban az egymás bántalmazása, a hatalommal való visszaélés a mai napig komoly probléma az állam szerepének növekedése ellenére. Nem szólva arról, hogy milyen helyzet állt fenn korábban.

Az állam ugyanakkor számos lehetőséget ad azoknak, akik gyereket szeretnének vállalni. Lehet azon vitázni, hogy mennyire végzi jól a dolgát, de még Romániában is létezik (papíron) ingyenes oktatás, szülési szabadság, családtámogatás, szociális háló, nyugdíj, törvény a gyerekekkel és nőkkel szembeni erőszak ellen és így tovább.

A Koalíció a családért tévedése, hogy mindenáron nagy számokat akar látni. Nem az élet minősége érdekli, hanem a mennyisége. Közoktatás, nyugdíj, legális abortusz, fogamzásgátlás, szociális háló nélkül világot akar, ahol a védtelenek magukra vessenek, csak szülessenek meg minél többen. Miközben látszólag a hatalom ellen és a társadalom ellen szólalnak fel, valójában csak a hatalom érdekli őket, és a társadalom ellenségei. A mennyiség ugyanis a hatalom érdeke. A minőség pedig a társadalomé.

Fotó: amazonaws.com