Vasárnap tudósított arról a Digi24, hogy a vásárlók valósággal letámadtak egy brăilai szupermarketet az árleszállított vécépapír miatt. Valóban nem hétköznapi látvány, ahogy emberek tülekednek egy csomag barackillatú vécépapírért, és tuszkolják a kosarukba, de inkább szomorú, mint mulatságos.

Ez azonban nem feltétlenül a szegénységről szól. Merő véletlen, hogy éppen a vécépapírral történt meg, aminek az árát 7,62 lejről 4,45-re csökkentették, és az is, hogy Brăilán készültek erről felvételek (már csak azért is állíthatom ezt, mert Kolozsváron ugyanezt tapasztaltam, kisebb léptékben). Sokkal inkább szól ez a nyomorult állapotról, amit fogyasztói társadalomnak nevezünk.

Amikor árleszállítást hirdetnek, azt érezzük, hogy győztünk: most túljárhatunk az eszükön, kihasználjuk a lehetőséget, kapunk az alkalmon, és valójában nyerünk az üzleten. Ha ráadásul azt látjuk, hogy már többen is így járnak el, akkor különösen motiváltak leszünk: szociálpszichológiai kutatások igazolják, hogy gyakran azt gondoljuk, mások jobban tudják, mit cselekszenek, így aztán javallottnak látjuk, ha követjük őket.

Ha láttunk már külföldi felvételeket hasonló akciókról, akkor tudjuk, hogy ez nem a brăilaiak találmánya. Persze talán ritkábban esnek neki a vécépapírnak vásárlók, de nem látok különbséget egy H&M üzlet letámadása, egy új iPhonért való többnapos várakozás és a vécépapír-attak között.

Nem szól ez másról ugyanis, mint arról a tragikus mentális állapotról, amit belénk sulykoltak: hogy a fogyasztás határoz meg, tesz boldoggá, emel a magasba. A civilizáltnak tekintett társadalom, amely számára a márka jelenti a nemesi címet, bűvölete tárgya a vécépapír (ruhadarab, telefon).

Vécépapír-hegyeken akarunk magasabbra jutni. Ha eleget vásárolunk belőlük, akkor talán elérjünk az égboltot. Tömegpszichózis. Ezer légy nem tévedhet. Úgy érezzük néha, hogy egy bizonyos termék meg nem vásárlása vereség, hátrány, tragédia, lemaradás. Brăilától Los Angelesig bárhol kifosztjuk a szupermarketet, ha az boldogsággal kecsegtet, mert ezt látjuk és halljuk az interneten, a rádióban, a tévében, az épületek oldalán, erről beszélgetünk a kávézókban, a mallokban, az egyetemi órák szüneteiben. Alig létezik közvetlen kapcsolat, mindenhová beférkőzött az áru: árun keresztül, árut fogyasztva, áruról beszélgetünk. Áru a hétköznapi emberi kapcsolat, áru a politika, áru a tudás. Áru a civilizáció is, aminek a közállapotainkat hallucináljuk.

Ennek fényében azt gyanítom, hogy a történet egyrészt a szereplők, másrészt a bűvöletük tárgya miatt vált népszerűvé. De ha még egy leckét kaphatunk a szociálpszichológiától, az éppen az, hogy saját magunk kevésbé tartjuk esélyesnek a becsapásra. Mielőtt tehát eldobnánk az első követ, nézzünk rá a legutóbbi bevásárlólistánkra.

Fotó: cetin.ro