Teodor Meleșcanu román külügyminiszter magyarországi látogatása minden bizonnyal Románia nemzetközi helyzetének változásával is összefüggésben áll. Donald Trump elnökké választását követően ugyanis nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy az ország bizonyos mértékig kedvezményezett helyzete, mely az amerikai kormányzathoz fűződő különleges kapcsolaton alakult, továbbra is változatlan formában tartható fenn.

Úgy tűnik, a román kormányzat is kezdi felismerni, hogy ha az új helyzetben uniós érdekeit hatékonyan szeretné képviselni, számára sem nyílik más lehetőség, mint a visegrádi négyekhez való közeledés. Ezt a kényszert a kelet-európai államokba exportált nyugat-európai áruk minőségével kapcsolatok problémák megoldásának kényszere is jelzi. Románia és Bulgária is csatlakozik a szlovákok által kezdeményezett, de a visegrádi négyek által késedelem nélkül felvállalt kivizsgáláshoz. Ez az eset is országaink érdekközösségének, s ebből következően természetes összetartozásának is beszédes bizonyítéka. S úgy tűnik, Meleșcanu (s következésként a román hatalom) szemében a visegrádiakhoz vezető legrövidebb út Magyarországon visz át.

A találkozókon, melyek egyikén Meleșcanu a magyarországi nagykövetek előtt is beszédet mondott, mindkét fél kísérletet tett arra a párbeszédre, melynek igénye a 90-es évek eleje óta a román és a magyar diplomácia folyamatosan visszatérő jelszava, de mely a gyakorlatban alig létezik.

Egyrészt azért, mert a román belpolitikában a magyarellenesség időről-időre, főként a választási kampányok előestéjén újra fellángol, s a román politika az önmaga által gerjesztett nemzeti elfogultságok foglyává válik. Nehéz elfogultságoktól mentes román–magyar párbeszédet folytatni akkor, ha egy 20-30 éves román fiatalnak fogalma sincs arról, hogy Kolozsvár valamikor magyar város volt, s ha a város főterén román fiatalok pusztán azért bántalmazhatnak magyar fiatalokat, mert azok a román Kolozsváron (Cluj Napocan) merészelnek magyarul beszélni.

Másrészt azért, mert hazai használatra a magyar hatalomtól sem egészen idegen a kisebbségellenesség. Nehéz a kollektív jogok, illetve az autonómia mellett érvelni akkor, ha Magyarország az európai fórumokon a párhuzamos társadalmak kialakulásának rémével riogat a bevándorlók ellen, s nem veszi észre, hogy ezek az érvek a kisebbségi magyarság önállósulási törekvései, azaz egyfajta belső önrendelkezés igénye ellen is akadálytalanul felhasználhatók. Mindazonáltal pozitív fejlemény, hogy a magyar kormányzat az utóbbi időben nem csak meghallgatja és tiszteletben tartja az RMDSZ valódi párbeszédre és román–magyar együttműködésre irányuló törekvéseit, de a két ország kapcsolatrendszerének alapjává is próbálja tenni.

Egyelőre persze pusztán a megszokott forgatókönyv szerint zajlott a közeledés. Meglehetősen langyos lelkesedéssel, de néhány jel szerint eltökélten. Újabb határátkelők megnyitásáról döntöttek, a két ország már korábban összekapcsolt gáz- és villamoshálózatának kiegyensúlyozott üzemeltetését helyezték kilátásba, a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok kiterjesztéséről, közös kormányülésről tárgyaltak.

A szorosabb gazdasági kapcsolatok valóban tartós alapot teremthetnek az együttműködésre, a közös érdekek és kölcsönös előnyök kibontakoztatására. Mindez azonban kevés a tényleges párbeszédhez. A párbeszéd ugyanis közös nyelvet feltételez. Azaz, a tárgyalásokon a feleknek arra kell törekedniük, hogy empatikusan, a másik fogalomrendszeréhez is alkalmazkodva próbálják fellazítani azokat a nemzeti elfogultságokat, melyek a kölcsönös bizalmat és megértést lehetetlenné teszik.

Illúzióink nem lehetnek, az út továbbra is hosszú és göröngyös lesz. De előbb-utóbb az egymást követő román kormányoknak is rá kell ébredniük, hogy az ellenséges magyarság lidércével folytatott szélmalomharc s a magyarok feltételezett „támadásai” ellenében „biztonságot” garantáló nagyhatalmakhoz való dörgölődzés csak a román társadalom amúgy is szűkös erőforrásainak felemésztéséhez, az ország idegen érdekeknek való kiszolgáltatásához vezethet. Ezekkel szemben ott áll a közös érdekekre és a kölcsönös bizalomra alapozott, mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés. Tényleg a visegrádi négyek csoportjának fokozatos kiterjesztése, Románia, Bulgária és a többi balkáni állam egyfajta társult státusának fokozatos legalizálása lehetne az értelmes alternatíva.

Az ár szinte már nevetséges, hiszen mindössze arról lenne szó, hogy a romániai magyarok és a magyarországi románok a helyhatóságokban és az általuk is jelentős számban lakott területeken szabadon használhassák anyanyelvüket, vállalhassák történelmüket, ragaszkodhassanak nemzeti szimbólumaikhoz.

Hogy mindebből a románságnak (vagy a magyarországi magyarságnak) milyen sérelme származhatna, nehéz elgondolni. Az ember azonban – sajnos – nem racionális lény. Mégis vannak olyan pillanatai a történelemnek, amikor legalább átmenetileg sikerül azzá válnia. Ezeket a korokat tartjuk számon virágkorokként. Az értelmetlen ellenségeskedés, az önsorsrontó kizárólagosság-igény túl hosszú ideje rombolja társadalmainkat. Talán tényleg eljött az ideje az oly rég esedékes megvilágosodásnak.

A közös érdekek talán még soha nem voltak ennyire nyilvánvalóak.

Fotó: MTI