Január 9-én, kedden utcára tettek egy diáklányt a Székelyudvarhelyi Református Diákotthonból, mert nem vett részt egy év végi csendes napon, amiről betegség miatt igazoltan hiányzott. A lány szülei és az iskolaigazgató feljelentést tettek. Dobai László lelkész, a diákotthon igazgatója emberségnek nevezte, hogy a lány az intézményben maradjon a „kihágása” után is. Mint kiderült, az igazgatónak nincs felettese, a diákotthont működtető alapítványnak ő maga az elnöke, a finanszírozók külföldiek. Később diákok is megszólaltak, akik egyebek mellett „borzasztó fafejűnek” írták le Dobait, akinek egyéb túlkapásairól beszámoltak. Bár az egyháznak nincs beleszólása az intézmény vezetésébe, a városvezetéssel együtt kivizsgálják az esetet.

Dobai László a Maszol megkeresésére magyarázta a bizonyítványát, többek között azt nyilatkozta egy az intézményből kiszökő bentlakóról, hogy „aki kiszökött, annak nincs keresnivalója közöttünk”. Dobai László „elsősorban Isten törvényének, de az emberi törvényeknek is igyekszik megfelelni”, olvasható.

A diákotthon honlapja szerint a diákok minden hónapban megtartott közgyűlésen gyakorolhatják a demokratikus vezetést, egyébként az éves jelentésekből (amelyek közt a 2015-ös és 2016-os nem található meg) kiderül, hogy többszintes támogatást kapnak, a többségük (az utolsó vizsgálható évben legalábbis) befizet az intézménynek.

Adott tehát egy helyzet, amelyben a nem otthon lakó diákoknak szocializálódniuk kell egy „civilizált és fegyelmezett keresztyén” intézményben, és még túlkapásokkal is szembenézhetnek adott esetben. A „demokratikus” és a „fegyelmezett keresztény” jelzők, bár nem feltétlenül, de lehetnek akár összeegyeztethetetlenek is. Mert mi történik akkor, ha valakinek nincs más lehetősége, csak egyházi jellegű intézményben meghúzódni, de ő maga nem vallásos? Mi történik akkor – hogy bővítsük a kört –, ha vallásos, de nem keresztyén? Vagy akkor, ha az, de másként, például egy kisegyház tagjaként, összeegyeztethetetlenül a történelmi egyházak előírásaival? A kereszténységről alkotott egyik képünk szerint a szeretet és szolidaritás mindenkinek jár, még önnön ellenségeiknek is (ha már az emberi törvényeket felülíró isteni törvényeknek akar megfelelni a lelkész-igazgató).

A morális dilemmák nem állnak itt meg. Egy közösség, bár működőképességét egyfajta fegyelemnek kell adnia, nem darálhatja fel az egyéneket. Ha valóban demokratikus a diákotthon, akkor egy tagja utcára tevéséről nem egy vezetőnek kell döntenie, hanem a közösségnek – a csendes nap kihagyása sokkal inkább a hatalom számára kontrollként és legitimációként alkalmazott közösségi fegyelem miatt fontos, nem önmagában.

A vihart keltő történetben pedig demonstrálta a hatalom, hogy ha az általa lefektetett rendszabályok egyikét – bármennyire is jelentéktelen – áthágják, akkor megtorolja azt. Még hogyha teljesen ingyen látná is el a diákokat az intézmény, ez antidemokratikus és embertelen, ráadásul nem keresztyén lépés volna, hiszen vélhetően senki nem jókedvében vagy kalandvágyból került oda, tehát kiszolgáltatott. Ha pedig azt érzi, hogy ő maga van az intézményért, és nem fordítva, akkor különösen.

Fotó: bgazrt.hu, Google Street