banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Demény Péter: Kortársunk Puck

Egy végiggondolt, nem sebtiben modernizált Shakespeare-t láthattam a tegnap.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata előadásában, melyet Vlad Massaci rendezett, mai fények, korongok, fogaskerekek villognak és forognak. Andu Dumitrescu díszletét puritánnak lehetne nevezni, ha nem lenne inkább diszkóhangulata. Üres tér, két lyuk a falon, azon keresztül közlekedik mindenki, Egéust (Eduard Marinescu) ezek egyikén tolja be Demetrius (Cristian Iorga) egy kivilágított fülkében. A padlóból lámpák merednek elő, közöttük bolyong a négy fiatal.

Theseus (Mihai Crăciun) félszemű kábszeres, aki az atya fogadásakor Hippolita (Cristina Holtzli) sebeit kezeli – a lány bizonyára tépi magát, mint a szenvedélybeteg, aki nem kapta meg a szerét. Oberon (Ciugulitu Csaba) és Titánia (Domokos Erika) mélyen kifestett szereplők, Oberon kopasz, fél arca púderes, a másik bokszos, rajta bőrnadrág. Hermia (Laura Mihalache), Heléna (Vero Nica) Demetrius és Lysander (Claudiu Banciu) diszkóban szocializálódott fiatalok. Puck (Raisa Ané) lóként nyihogó tréninggatyás fickó. A mesteremberek mai csávók, Zuboly (Dan Rădulescu) például zöld gumicsizmában feszít, és a szamárfej az ő esetében egy nagy tévéképernyő.

Szóval nagyon mai ez a Szentivánéji álom, és a lehető legjobb választás. Itt semmi tragédia nincsen, ami súlytalannak tűnhetne bőrmellényben, illetve éppen az a tragédia, hogy magunkra ismerhetünk. A mobiltelefonok és a számítógépek elképesztő világát nem vonta be a rendező, ám az egyik tündér (Bianca Fărcaş) robot, pittyeg és sípol. A mellettem ülő lány pedig elég sűrűn esemesezett, úgyhogy nem hiányzott semmi.

A szerelemmel kezdődik és végződik minden, pontosabban a nemiséggel, a szexualitással. Jan Kott szépen kimutatta, milyen merészen erotikus a darab, és amikor a négy fiatal összevész, aztán valahogy megértik egymást, Bordás Attila koreográfus mai és érzéki táncot tervezett. Illetve olyant, amilyent ma táncolnak: vad mozdulatokkal, kusza szabadságvággyal. Ha minden érzéki, az érzékiség megszűnik, szeretkezni azonban mindenki nagyon szeretne, s a tulajdonát senki sem szívesen veszíti el – mert Oberon inkább tűnik szigorú tulajdonosnak, mint olyan férfinak, aki fülig szerelmes.

Hermia még fél a szextől, vagy tán a szabályok kötik, ezért úgy tesz, mintha legyeket hessegetne el Lysanderről, valójában viszont pofozgatja, hogy lehűtse a vágyát. Helena ellenben egyszerűen attól fél, hogy senkinek nem kell. Langaléta lány, teli komplexussal, melyeket természetesen rosszul kezel: olyan magassarkú cipőt húz magára Demetriust meghódítandó, hogy alig tud járni benne.

Közben szórakoznak is az alkotók. Dan Rădulescu olyan Tudor Gheorghe paródiát mutat be, hogy a fal adja a másikat – amúgy is ő a társulat egyik legjobbja. Ahogy elnyújtja a szavakat, míg az utolsót váratlan gyorsasággal énekli, az egyszerre nagyon jellemző a krajovai bárdra, és éppen ezért nagyon mulatságos.

Különben az egész társulat egyenletesen jó színvonalon játszik, mindenki érti, mit akar a rendező, senki nem akar sztárkodni.  Az előadás pedig egyáltalán nem muzeális („ilyen volt Shakespeare, ilyennek kellene lennie”), hanem olyan, mintha mai kamaszokkal történne.

Fotó: Bristena

Kimaradt?