A világhálóról biztosan ki lehetne keresni, de hát most nem ez a lényeg. Miközben sokadmagammal ott üldögéltem Csíkszeredában, a megyeháza úgynevezett márványtermében, és két órán át kimondott érdeklődéssel hallgattam a lélekből fakadó, roppant emberi szavakat, néhányszor eszembe jutott az egyik amerikai nyári olimpia talán Celine Dion énekelte nyitó dala: The Power of Dream. Az álom ereje. És közben azon töprengtem, lehet hogy ugyanott vagy a téli olimpiák valamelyik sportcsarnokából közvetítő tévében láttam egy többször megismétlődő angol nyelvű jelmondatot, netán reklámtöredéket, amely csupán annyit írt: a láng önmagadban. És meg kell mondanom, ezt a lángot én többször éreztem fellobbanni abban a teremben, amelynek a barna márványfalait egykor a minden és mindenki fölött uralkodás vágya hozta létre és amelyeken manapság leggyakrabban a közigazgatás természeténél fogva nem éppen izgalmas szövegei törnek meg.

Az álmok ereje. Itt és most ezek az álmok nem fűződtek televíziós tehetségkutatókhoz, bajnoki címekhez, és egyáltalán bármiféle messze hangzó közösségi elismeréshez vagy szavazásos sztárkultuszhoz. Ezek az álmok kisemberek kis álmaihoz kötődtek. Takarítónő akarok lenni. Szakács akarok lenni. Masszőr akarok lenni. Néhányszor elszaladtam a munka elől, de most úgy érzem, hogy végleg visszatértem és ott is maradok. És képzeljük csak el: minden hasonló beszámoló, vagy inkább szakadozott, nehezen megtalált szavakra épülő önvallomás után feltört a taps ,és nem túlzok: könnyeket is láttam a szemekben.

A maszol.ro néhány napja tényszerűen beszámolt róla, hogy a Hargita Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Vezérigazgatóság által levezényelt, a magyarországi hivatalosságok által tavaly sokat ócsárolt Norvég Alap támogatta Fiatalok a jövőért – támogatott foglalkozás elnevezésű projekt milyen eredményekkel járt, hogyan hoztak létre támogatott foglalkoztatási központokat Hargita megye városaiban, hogyan találták meg azokat a gyermekvédelmi rendszerből kikerült, hátrányos helyzetű, testi vagy szellemi sérült, netán szétzilált családokból kikerült fiatalokat, akik önmagukat is legyőzve eldöntötték, hogy képzéseken vesznek részt és vállalkozókkal együttműködve miként próbálták őket munkahelyhez juttatni. Az eredmények mögött azonban hihetetlen emberi erőfeszítés, felbecsülhetetlen emberi összefogás rejtőzik, hiszen a siker érdekében sok előzetes elképzelésről le kellett mondani és hosszú hónapokon át mindenkit olyan egyénnek tekinteni, akinek nem egyszer újra meg újra meg kell tervezni a lépéseit. Projektnyelven: az egyéni adottságoknak megfelelő stratégiát.

“Mindent módosítani kellett egy-egy tanfolyamon. Ha valakinél nem működtek a szövegek, akkor vizuális információkra kellett átállni – mondta az egyik felnőttképző vezetője –, és egyénre lebontott ismeretanyaggal el kellett érni, hogy a rész-sikerélményekben meg lehessen kapaszkodni.” “A tanácsadásokat nem lehetett hivatalos munkaidő keretbe befoglalni. Lehet, hogy szombaton este kilenckor vagy éppen vasárnap reggel volt szüksége az általam támogatottnak a tanácsaimra” – tette hozzá az egyik tanácsadó. „Hogyha úgy éreztük, hogy a csíra ott van, csak nem sikerült még kibontakoznia, akkor átalakítottuk a munkahelyet, sőt a lehető legrugalmasabbá tettük a munkaidőt” – számolt be az egyik vállalkozó, aki úgy érezte, hogy emberi kötelessége az alkalmazás, még akkor is, ha a termelékenység rovására megy. „Összetartóbbak lettünk, úgy mondtuk, hogy gyakrabban beszélősök” – ezt már az az egyik támogatóközpont vezetője tette hozzá, aki a programban résztvevő szakértőknek szervezett közösségi tréningeket.

A támogatóközpontokat még öt esztendőn át fenntartják, és úgy tűnik, szükség lenne a részvétel huszonkilenc éves felső korhatárát is megemelni. „A falka erejét a csapat adja és nem a farkasok “ – így utalt az egyik jelenlevő hivatalosság bevezetőjében az összefogás fontosságára, és elgondoltam, hogy Kipling, a dzsungel törvényeként ezt valamikor így írta le: a falka ereje a farkas és a farkas ereje a falka.

De nem ez a lényeg, hiszen olyan sok átköltött mondást hallottam én már életemben, hogyha mind feljegyzem, akkor egy kisebb kézikönyvet állíthatnék össze. A lényeg valóban ez: hátrányos helyzetűek csoportja körül létrejött egy olyan rokonszenves, mélységesen emberi összefogás, amely állami intézményeket, civil szervezeteket, munkáltatókat és munkavállalókat, egyéneket és családokat tudott megnyerni a közös közéleti cselekvésnek. A politika eltöprenghet rajta, hogy neki, más témákban, olykor miért nem sikerül…