Biztosan mások is vannak így vele: amikor egy városról olvasnak, nem utcák, épületek, hanem egy név jut eszükbe. Igy vagyok én Segesvárral. Amikor a város neve valahol felbukkan, legtöbbször Gábos Dezsőre gondolok, aki fehéregyházi születésűként egyben segesvári, és mindig magam előtt látom, amint a romániai rendszerváltozás után, a kilencvenes évek elején kis barna aktatáskájával mennyit talpalt a Petőfi-emlékmúzeum helyrehozatala és a Petőfi Sándor Művelődési Egylet létrehozása, majd működtetése érdekében.

Ha Gábos Dezső nem viseli úgy szívén a fehéregyházi kegyhely és a Petőfi-kultusz ébrentartásának az ügyét, aligha szélesedtek volna ki annyira a megemlékezések, hogy a kilencvenes évek közepén, a költő halálának évfordulóján, már a múzeumkertbe be sem fért az összesereglett tömeg. A részvétel az utóbbi években mintha megcsappant volna, az immár huszonöt éves egyesület azonban folytatja a munkáját és a segesvári magyarság önazonosság megőrzésének, szellemi-művelődési életének legfontosabb központjává vált.

És a napokban, amikor arról olvastam, hogy Segesvárnak immár magyar alpolgármestere van, megint csak Gábos Dezső jutott eszembe: mennyit vesződött annak idején a színtiszta román városvezetéssel, hány kérvényt kellett megírnia és hány ajtón kilincselnie, hogy legalább néhány kis lépést haladjon előre. Ha valaki fel tudja mérni, hogy mit jelent egy magyar alpolgármester egy olyan városban, ahol magyar embert soha nem illette meg hasonló tisztség, akkor ő valóban igen.

És ez az áttörés egyben azt is jelzi: rendkívül fontosnak és eredményesnek tekinthető az RMDSZ-nek a helyhatósági választásokat követő utópolitizálása, amelynek eredményeként alpolgármestereinek száma meghaladta a közvetlenül megválasztott, közel kétszáz főt kitevő polgármesteri csapatot.

Az alpolgármestereket ugyanis immár a helyi tanácsosok választották és nagyon sok helyen aligha kerülhetett volna magyar ember ezekbe a tisztségekbe, ha a helyi politizálás nem használja fel a rendelkezésére álló módszerek és eszközök sokaságát: sűrű tárgyalások, kompromisszumkészség, alkuk, cserék, lobbyk, egyéni meggyőzések, olykor némi zsarolási potenciál, egészen Bukarestig vagy Kolozsvárig elnyúló kapcsolatok és így tovább. Mindez ott foglaltatik minden demokratikus államban a politika eszköztárában, és a helyhatósági választások utóélete azt bizonyítja – nem csupán a városok és községek, hanem a megyék tekintetében is – hogy a szövetség felnőtt a feladatához: mindenekelőtt a közösségi érdekérvényesítést tartotta szem előtt.

A helyi közösségek céljait, elvárásait, többszörös felmérések és választások előtti terepmunkák során pedig volt alkalma megismerni: ezek a helyi magyar többségi helyzetekben leginkább a munkahelyteremtéshez, az infrastruktúra-bővítéshez, az egészségügyi és szociális ellátások jobbátételéhez , általában a fejlesztésekhez, a minőségi életvitelhez kapcsolódnak – ezek mellé társulnak helyi kisebbségi és szórványhelyzetekben az önazonosság megőrzésének gondjai, kezdve az oktatástól egészen a kultúráig vagy éppen a hitéletig.

Mindkét esetben rendkívül fontos, hogy mennyire céltudatosak és ügyszeretők a megválasztott tisztségviselők, de a másodikban még inkább. Sok olyan erdélyi község létezik, amely román és magyar falvak egymáshoz kapcsolásából jött létre, és jól kimutatható: ahol községszinten, a mindennapi munkában nem létezett falusi képviselet, ott a hátrányos helyzet alig vagy egyáltalán nem módosult. A magyar alpolgármestereknek és a megyei tanács magyar alelnökeinek ezért nem névleges, hanem nagyon is tényszerű a szerepkörük, rajtuk is múlik, hogy az elkövetkező négy esztendőben hogyan alakul a helyi közösségek élete.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy nemrég végetért nyári egyetemen arról beszélt, hogy a szövetség a legutóbbi választásokon rengeteg szavazatot veszített. Persze, ha az előző választásokhoz viszonyítjuk. Ha viszont a román pártok szavazataihoz, akkor a helyzet már jóval árnyaltabb. És egyértelmű, hogy megfelelő jelöltek megtalálásával és a most megszerzett, jóval nagyobb arányú helyi képviselet bevonásával, mozgósítási készségével, képességével a parlamenti küszöb átléphető.

Ám ehhez igen fontos, hogy a bővült helyi képviselet úgy dolgozzon, mint Gábos Dezső a kilencvenes években és azután. Soha nem a saját, hanem a köz érdekében.

Fotó: oszk.hu