Olvasom a közösségi oldalon: az egyik székelyföldi község lakosa arra kéri a frissen megválasztott polgármestert, hogy jól és hozzáértően vezesse az ugyancsak most megválasztott helyi tanácsot, mert különben települése nem tud fejlődni. Éppen ezért a most kezdődő, újabb négy éves időszak kezdetén nem árt emlékeztetni legalább elméletben mindarra, ami gyakorlatban amúgy is sokszor és sok helyen módosul: nem a polgármesternek kell vezetnie a helyi tanácsot, hanem éppen fordítva, a testületnek kell vitáznia azon, hogy megfelelő döntéseket hozzon, és azokat kell végrehajtania a polgármesternek. Az elmúlt évek tapasztalata ugyanis azt bizonyítja, hogy számos településen a tanács amolyan bólogató jánosok gyülekezete: a polgármester előterjeszt valamit, és azt megszavazzák, igyekezve, hogy minél hamarabb legyen vége úgymond a gyűlésnek (és ők megkapják utána a tanácsosoknak járó üléspénzt).

Márpedig ez így nincs jól: a helyi autonómia általános rendjét, valamint a helyi közigazgatás szervezését és működését szabályozó törvény, amelyet a romániai rendszerváltás után számos európai ország jogrendjének és tapasztalatának a tanulmányozása nyomán alkottak meg, majd többször is módosítottak, nem az egyszemélyes vezetés és a kézi vezérlés, hanem a kollektív gondolkodás elvén alapul.

Minthogy a törvényt minden változtatás nyomán újra meg újra leközölték magyarul is a Hivatalos Közlönyben, nagyon jót tenne, ha most, az új ciklus elején, minden tanácsos megkapná és el is olvasná, nem is egyszer, hanem többször.

A törvény a hivatalos magyar fogalmak és megnevezések tisztázásával kezdődik, és már ez segít abban, hogy ne éljünk valamiféle olyan virtuális, nem Romániában használatos fogalomrendszerben, amelyre egyesek csak akkor figyelnek fel, amikor törvénycikkelyeket és bekezdéseket kérnek rajtuk számon. A törvényben egészen pontosan meg vannak határozva a testületek és tagjaik hatáskörei, a különböző intézményi struktúrák, a tanácsi és polgármesteri hivatalok közszolgáltatási és intézményi részvételének szabályai – és nem a sorok között, hanem a mondatokban ott rejlik a helyi autonómia rengeteg olyan lehetősége, amelyekkel mostanig egyáltalán nem, vagy alig éltünk.

A különböző helyi tanácsokat ugyanis semmi nem gátolja meg abban, hogy közös célok érdekében szövetkezzenek, olyan programokat dolgozzanak ki, amelyek kisebb vagy nagyobb térségekre kiterjednek, mint ahogyan a megyei tanácsok is sokkal jobban érvényesíthetnék azokat a törvényes eszközöket, amelyek lehetővé teszik a szomszédaiakkal való jobb összefogást.

Példák tömegét tudnám felsorolni, hogy miért jó ez, de most maradok csupán kettőnél. Amennyiben Hargita megyében a Bélbor felé vezető utat például a Suceava megyei részen is lehetne korszerűsíteni, az kimondottan jó tenne mind a két megye turizmusának, hiszen többszáz kilométeres kényszer-kerülőket lehetne felszámolni, és ugyanez a helyzet azzal a vadregényes átjáróval, amely lehetővé tenné a Kovászna megyei Ozsdola felől Focşani megközelítését nem csupán a turizmusra, hanem az árucserére való tekintettel is. Annál is inkább, mivel az út jelentős részét már korszerűsítették ,és ha két szomszéd megye érvelne mellette, akkor be is fejeznék.

A közigazgatási törvény lehetőséget nyújt arra is, hogy a települések Európa bármely országának településeivel testvérkapcsolatot létesítsenek, és ezeket célirányossá lehet tenni. Nem a forma, hanem a tartalom kedvéért csatlakoztunk az unióhoz, a testvérkapcsolati hálót nem kizárólag Magyarország felé érdemes fonogatni, hanem jóval távolabbra is. Legalább felfigyelni illene arra, hogy moldvai, havasalföldi vagy éppen bánáti településeknek mit jelentenek azok a nyugat-európai kapcsolatok, amelyek nem csak fesztiválokban, ünnepségekben merülnek ki, hanem beruházásokkal és gyakorlatban is hasznosított tudás transzferrel járnak.

Az említett törvény közel tíz cikkelye egyébként tartalmazza az anyanyelv használatának mindazokat a lehetőségeit, amelyeket a romániai magyarság parlamenti képviselete nagy politikai csatározásokban vívott ki. és amelyekkel kényelmességi szempontok alapján nagyon gyakran nem élünk.

Jó lenne tehát, ha az elkövetkező négy esztendőben sokkal tudatosabban vennénk részt a közéletben, és a választottak megtennék mindazt, amire törvényes lehetőségük van. Hogy ne csak panaszkodjanak, jajveszékeljenek, hogy ezt nem lehet, meg azt nem lehet, mert Bukarest nem engedi, hanem a szavazgatások közben is törjék a fejüket mindazokon adolgokon, amiket a helyi közösségeknek megígértek.

És persze, az érem másik oldala sem elhanyagolható: a helyi közösségek is tartsák rajta a szemüket a választottakon, és soha ne feledjék: a polgármester, a tanácsosok értük töltenek be tisztségeket, ők a közszolgák, nem pedig fordítva.

Fotó: panoramio.com