Valamelyik nap a közelgő EB kapcsán az egykori nagy focikról beszélgettünk, mint amilyen a román és a bolgár volt 1994-ben. Meg a Steaua 1986-os BEK-győzelméről. Hogy Hagiék tudtak ugyan, de a Barcelona edzője sem állt a helyzet magaslatán, a tizenegyeseket meg nekirúgták Duckadamnak. Aztán persze rögtön arról, hogy a magyar foci az Aranycsapat óta nem volt nagy. És hogy ma már a foci sem a régi, hiszen kihalt a grund öröme, ma már a teljesítmény számít.

Ez mind igaz, de nekem eszembe jutott még egy ok, mely inkább azzal függ össze, hogy hol éltek Hagiék, honnan érkeztek 1994-be. És ezt mindenki tudja: a legkeményebb diktatúrák egyikéből. És hol éltek a magyarok 1989 előtt? A puha diktatúrában.

Talán túlzás, amit mondok, mégis úgy érzem, ahogy egy véres forradalom reményei magasabbra csapnak, ugyanúgy egy kemény diktatúra is jobb focit termel ki. Mint emlékezni szoktunk, a sötét aranykorban a viccek is nagyobbat csattantak. Bárki bárhol focizott, bármit akkor sem tehetett meg, ugyanabba a sötétségbe érkezett vissza. Mondom ezt annak ellenére, hogy tisztában vagyok a focisták és klubjaik kiváltságos helyzetével. De hát most is érezhető, hogy akármit megvehetünk, mindenhez van jogunk, mégis ebbe a, hogy csak egyetlen példát mondjak, sztráda nélküli országba jövünk haza. Mennyivel inkább érezhető volt ez akkor, Ceauşescu ólmos fénykorában!

Ebben a sötétségben egyetlen reménye lehetett az embernek: hogy focizzon, és örömből tegye. A pénz, bármennyit adtak, vizet nem vihetett annak az összegnek, melyből egy Van Basten tengődött a Milannál. Mint a legszegényebb fiú, akit éppen ez a szegénység dinamizál, úgy játszott Bölöni, Gică Popescu, Hagi, Balint és a többiek, és ez a szellem hatott még öt évig. Aztán lelankadt.

A magyar válogatott viszont a ma nekem, holnap neked kialkuvásos hétköznapjait élte. Ha kikapunk, az se baj, ha győzünk, hát előfordul az is. A Videotonnak volt ugyan egyetlen jó szezonja, de ki is merült azonnal. A gulyáskommunizmus belefőzte a fiait a bográcsba. Bármilyen jók lettek légyen is Détári, Esterházy és a többiek (3-0 a brazilok ellen!), többre nem futotta. Többre soha nem futotta, máig is ritkán.

Lehet, hogy a focinak a tiszta viszonyok kedveznek szociológiai értelemben is? Tudjam, mi a helyzet, ki hol áll, ki kivel szemben játszik? Ma már leginkább az számít, hol a mennyi – akkor azonban több kérdés merült fel.

Fotó: guim.co.uk