Kedves barátom,

írtál egy két vádpontból álló hozzászólást legutóbbi összeállításunkhoz, melyben a publicisták, köztük én is, azt fejtegettük, mi a viszonyunk a Facebookhoz, a lájkokhoz, a trollokhoz. Azért válaszolok itt, mert a szavam „messzebbre hangzik” talán, bár nem sokat remélek. De vegyük sorjában.

Azt mondod, nem válaszolunk a hozzászólásokra, el sem olvassuk őket. Ez a levél eleven cáfolata az állításodnak – mondhatnám, és ezzel le is zárhatnám a vitát. Hozzátehetném, hogy pillanatnyilag három disputát folytatok levélben: az egyik barátommal anyaországi és határon túli irodalom összefüggéseiről és a kultúrpolitikáról, a másikkal az erdélyi magyarokról és románokról, a harmadikkal a kereszténységről. Szóval egyáltalán nem hiszem, hogy az érveim támadhatatlanok lennének.

De ha már vállaltam, azzal kell folytatnom, hogy a legtöbb hozzászólást nem is érdemes elolvasni. Régóta írok, a voxpublica.ro-tól az adevărul.ro-ig és a maszolig mindenütt ugyanazt tapasztaltam: a hozzászólások nagy része személyeskedő, összeesküvés-elméleteket gyártó badarság. Papp Sándor Zsigmond kollégámat mindig a zsidó liberálisok irányítják, de bizonyára én sem állok távol ettől a klubtól, noha engem inkább a román zsidó liberálisok. Szép kis szósz. És írják ezt olyanok, akik legalább egy nemzedékkel idősebbek nálam, és akiknek a neve mellett a Bolyai egyetem díszeleg, melyről bizonyára párás hangon beszélnek. Az egyetem biztosan remek volt…

Az ostobaság, mint valami dunyha, terül ránk – olvasom Kertész legújabb könyvében (na tessék). Az ostobaság azonban nem dunyha, sokkal inkább szögesdrót: szúr, vág és szól, ami viszont már nem feltétlenül a szögesdrótok tulajdonsága. Az egyik kollégánk letöltött egy applikációt, melynek segítségével nem látja a hozzászólásokat. Istenem, micsoda áldás! A hozzászólásoknak csupán a törpe kisebbsége olyan, mint a tied is: nem átkozódik és nem személyeskedik. A többi egyáltalán nem néma csend.

Aztán mondod azt is, hogy miért ugranak a kommunista újságírók egymás védelmére. Azt válaszolnám, azért, mert ugyanabból a világból jönnek. De mondanám azt is, hogy ugyan mitől lennének kommunisták?! Vagy mitől nem kommunista az, aki megélte ugyanazokat az időket, és nem emigrált vagy nem pusztult beléjük?! Semmi sem könnyebb, mint egy jelzőt odavágni valakihez. Újságírónak lenni szakma, azért írtak, hogy megéljenek, ahogy mások vízszerelők vagy könyvelők voltak. Egyébként azoknak a hozzászólásaiban, akikre feltételezésem szerint célzol, sokkal kevesebb diktatúra-maradványt látok, mint diktatúra-vágyat azok hozzászólásaiban, akik most a magyar kormányfőt dicsőítik úgy, hogy Ceauşescu is belepirulna.

És ami a legfontosabb: nem vagyunk se kőből, se drótból. A hozzászólások belénk karcolnak, megsebzik az idegeinket, esetleg napokig betegei vagyunk annak, amit olvastunk. Azt hittük (én azt hittem), eljött egy jobb világ, most már mindenki érvelhet, senki sem köteles hozsannázni, mindenki írhat, amit akar, mi, erdélyi magyarok különben is annyira csiszolt úrinők és -emberek vagyunk! Hát sajnos nem így van. Feledhetetlen élményem az az udvarhelyi hölgy, aki Tamás Gáspár Miklósnak rontott neki, holott TGM akkor Tőkést védelmezte Iohannis gyalázatos gesztusával szemben. De ha eldöntötték, hogy ki vagy, akkor már mondhatsz akármit. Akadnak mazochisták, akik alig várják, hogy rosszat olvashassanak magukról, bevallom azonban, hogy nem tartozom közéjük, és úgy látszik, a kollégáim sem.

Barátsággal:

Demény Péter

Fotó: wikimedia.org | Heronymus Bosch festménye (részlet)