Szerettem.

Focistaként csak ilyen-olyan összeállításokban láttam a tévében meg a youtube-on, edzőként azonban már „élőben”. Játékosi aranykorában két-három éves voltam, nemigen néztem én meccseket akkoriban. Aztán meg- és felnőttem, és láttam a pálya szélén meg a pályán kívül. Hallottam Gică Popescut, amint arról beszél, hogy őt Cruyff tette meg csapatkapitánynak, és nem akadt a csapatnál olyan, aki ellentmondott volna neki, vagy megkérdőjelezte volna a véleményét. Okos az okost – így lehetne leírni azt a pillanatot. „Very clever”, mondta egyszer Bobby Robson Popescuról. És hát Cruyff is very clever volt.

Szeretem az ilyen focista- és edző arcokat. Mint látjuk, a foci tömegsport, s hadd ne idézzem fel, milyeneket mondott Ortega y Gasset a tömegről. Látjuk azt is, hogy egészen nagy focisták látványosan buták, mármint köznapi értelemben: játékintelligenciájukon kívül semmiféle intelligenciájuk nincs. Christian Vieri, Oliver Kahn vagy Jaap Stam csak három példa a számtalanból.

Tegnap, hogy a halálhírét meghallottam, megnéztem egy portréfilmet a youtube-on, és ott is ez derült ki. Meg az eleganciáját is szerettem. Mancini, Guardiola, Zeman, Wenger – vannak ilyen férfiúk, akiken úgy áll a ruha, mintha rájuk öntötték volna. Borzasztóan irigylem őket; az ilyesmi mindig a tömeg ellenében hat, még ha a tömeg nem is vesz tudomást erről. De hát miről vesz tudomást a tömeg?

Amikor ez az intelligencia a játék repülésével párosul, egészen fantasztikus focisták születnek. „Kísértetgól” – így nevezték el azt a találatot, melyet Cruyff a Real Madrid ellen ért el a Barcelona színeiben, és ilyen kísértetgólokat lőtt olykor a másik holland legenda, Marco van Basten is.

Egész holland intelligenciáját a katalánok érdekébe fordította, és ez nagyon szép európai történet. Olvasom, hogy mindig következetesen kiállt a katalánok mellett, ami főleg Franco idejében, de később sem lehetett éppen tréfadolog. Szóval tartás is volt benne, valamiféle konokság, amivel ahhoz ragaszkodott, amit megszeretett.

Egyszer-kétszer láttam focizni a fiát, Jordit is, de bár ne láttam volna soha. Árnyéka volt csupán zseniális apjának. Cruyff iskolát tudott teremteni Barcelonában, a fiának azonban nem tudott képességeket adni. Az élet kegyetlen.

Mindenféle szempontból: ennek a káprázatos embernek tüdőrákban kellett meghalnia. Ilyenkor arra gondolok, ami nyilván nem igaz, mégsem elkerülhető: mindig az értelmes emberek halnak meg. Itt marad a szörnyű, arctalan, gyűlölködő tömeg, és búcsút int az, aki egyetlen cselében több életet hordozott.

Talán ez a büntetése, hiszen a tehetség mindig hübrisz, a hübrisz pedig zavarja az isteneket. Ami végül is biztató, mert azt jelenti, vannak még istenek.

Isten nyugtasson, Johan!

Fotó: e-spaces.eu