Megjelenik az ünnepi Népújság, kokárdával a címlapon, ahogy illik, s a vezércikk nem a székelyek évszázados szabadságszomjáról szól, hanem amiatt aggódik, hogy miként fogja a kormány pótolni az állami dohányjövedék kieséseit.

Aláíróként nem a Demokrác Dohánylobby szerepel, hanem a szerkesztőség egyik új generációs tagja, aki ezúttal a hamutálba tenyerelt. Elfogultsága miatt a címet is rosszul fogalmazta meg: „Füstbe ment értelem”. Kvázi lehülyézi a törvényalkotókat („riogatják a dohányosokat”, „esztelenül dolgoznak”, valamint: „az állam saját maga alatt vágja az egyre vékonyabb fát”), és amiatt aggódik, hogy a „vehemens antinikotinistáknak is fájni fog zsebileg”, merthogy az állam ezután mélyebbre nyúl a dolgozók pénztárcájába és a nemdohányzók is megszívják majd.

Szidja „a regáti okosokat”, ő pedig akkora blődséget ír le, amelynek példáját még nem láttam az utóbbi 26 évben. Íme: „És akkor nem is beszéltünk az első polgári demokrácia születésnapján [?!] az e témakörben leginkább érintettek [értsd: dohányosok] jogairól, akiknek az alkotmány ugyanolyan szabadságot szavatol [!], mint nikotinnal nem élő polgártársaiknak.” Itt van az értelem elhantolva, mondaná erre Papjancsi (’ki a képzavarok és szóviccek mestere volt’).

Cikkíró Lobbysta néhány dologgal nincs tisztában. Rögtön a cikk elején ott áll a képtelenség: „a napokban érvénybe lép a dohányzást tiltó törvény”. Nincs és nem lesz prohibíció, mert azt az AEÁ már 1919–1933 között kipróbálta (nem a dohánnyal, hanem az alkohollal) és nagy árat fizetett érte. A törvény nem tiltja be a dohányzást, csak bizonyos korlátok közé szorítja. Kiszélesíti azoknak a helyeknek a körét, ahol nem szabad rágyújtani. Így a benzinkutak, egészségügyi intézmények, tanári szobák, irodák, vonatok, buszok és repülők utastere stb. mellé most a vendéglátó helyek zárt tereit (valamint az iskolai és kórházi vécéket) is füstmentessé határozta tenni. Hol sérül itt a szabadság és a polgári demokrácia?

A ’nem ártok magamnak, ha nem muszáj’ elv először a Bibliában fordul elő: „Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad nekem, csak ne váljak semminek rabjává!” (1Kor 6,12) Sok évszázaddal Szent Pál után (minekutána a spanyol, portugál, angol gyarmatosítók felpakolták Amerika kincseit), az okos európaiak magukkal hozták az indiánok füstölgő szokását is. Azt már nem hallották, hogy mit kiáltottak utánuk a rézbőrűek, mert erősen siettek: „szívjátok csak, sápadt arcúak, lassú és gyötrelmes halál lesz az osztályrészetek!”

A cigarettázás, szivarozás, pipázás – egyszóval a dohányzás – nincs betiltva. Füstölj, haver, ameddig a szemeden jön ki a füst, vagy a fejed búbján, csak ne fújd más orra alá a füstöt! Mert az jogtalan és barbár szokás.

Évekkel ezelőtt hónapokig tartó harc volt a Népújság szerkesztőségében a dohányosok és nemdohányosok között, végül kompromisszumos megoldás született, épp Cikkíró Lobbysta ne tudna róla?!

Hajdani kis főnököm kérdezte tőlem, amikor (1987 táján) a mi irodánkban is efféle civódások voltak: Miért nincs benned egy kis tolerancia? Lásd, mi dohányosok nem tesszük szóvá, hogy ti nem dohányoztok… Három éve már nem kérdez ilyeneket, elvitte a tüdőrák. Én pedig 1990-ben kiléptem arról a munkahelyről, és igyekeztem füstmentes irodákat keresni. Hat évig még füstöltek mellettem, de 2001 óta nincsenek gondjaim: a szobám a munkahelyem.

A munkahelyi dohányzást már korábban is próbálták szabályozni, a marosvásárhelyi színház hátsó bejáratánál lévő méretes tábla tanúsítja: „A Színház területén tilos a dohányzás – a 349/2002. törvény értelmében.” A színészek szenvedélyes emberek, így nem csoda, hogy szenvedélyes dohányosok is (messzemenő tisztelet a kivételnek), akiket nemigen lehet fegyelemre szoktatni. A füstölés betiltását nagy ribillió követte, amelyet sikerült vérontás nélkül megoldani. A büfé – üldöztetése okán – menedékjogot kért a Papagáj-szigetek királyától, s attól fogva a színházi kávézóra nem vonatkoztak a romániai törvények. Évekig ment így, a vezérdohányos halála után a büfében immár nem szabad füstölni, tiszta a levegő.

Három apró emlék a kilencvenes évekből. De előtte Édesapám tanítását idézném föl: a cigaretta = betegségforrás és pénzkidobás, nem utolsósorban káros szenvedély, mely zsarolhatóvá teszi az embert.

1. – A gengszterváltás utáni évben Budapesten kerestem munkát; egy kereskedelmi kirendeltségnél arról tárgyaltunk, milyen kereslet lenne a termékeikre Romániában, megérné-e fiókot nyitniuk Erdélyben? Átadtam az életrajzomat az asztal fiókos oldalán ülő bácsinak, és kiegészítésként elmondtam: hátrányom, hogy nem tudok gépkocsit vezetni, előnyöm, hogy sosem dohányoztam. Megnyugtatott, mondván: ez a jobbik eset. Mert – mondotta – igen jó üzletek is elszállhatnak azért, mert egy hosszú tárgyalást a nikotinéhséged csillapítása miatt megszakítottál. – Okos ember ebből az egyszerű példából is tanulhat. Ha akar.

2. – A Csíkszeredából északra induló délutáni vonaton székely menyecske pöfékelt a nemdohányzó részben. Rászóltam. Visszapofázott: – Milyen férfi maga, hogy nem bírja a füstöt? – Asztmás – hazudtam. Nem használt.

3. – Valamikor 1992 táján történt: a Kolozsvárról Budapestre induló vonaton a nemdohányzó teremben négy szuperokos gyermek nyomta a sódert és a füstöt. Rájuk szóltam, a szóvivő filozófiai traktátussal felérő kioktatásban részesített, közben szívta a cigijét. Az akkori diák mostanság a Sapientia dékánja. Dohányzási szokásainak a változásáról nincsenek híreim.

Visszatérve a március 15-i vezércikkre: Cikkíró Lobbysta üres kapukat dönget, amikor emígyen osztja az észt a jogalkotóknak: „a döntés szabadságát hagyják meg a polgárnak. Akinek hovatovább egyre inkább csak a sarcfizetési joga marad megnyirbálatlan.” – Ha a dohányos polgárnak morzsányi esze lenne, kihasználná az alkalmat, hogy leszokjon. Napi egy csomag cigi 450 lej havi kiadás jelent, ennek 4/5-e adó (sarc, illeték, kutyafüle stb.). Mi lenne az észszerű megoldás? A nyertes havi 360 lej adó befizetésétől mentesülne, s a lépcsőket is fütyörészve venné.

Utóirat. – A szilveszteri körkérdésre többek között azt válaszoltam a rovatvezető kérdésére: „Jó hír lenne a dohányzás kitiltása a zárt helyiségekből, ha nem öt éve tökölődnének a témával.” No, mit szólsz, Béla, próbáljak lottózni is?

– A csütörtöki újságban azt olvastam: Cap Iluminat azzal vigasztalja a dolgozó tömegeket, hogy majd megtorpedózzák a törvényt. Ha cserében megoldanák a pillepalackok összegyűjtését, akkor tárgyalhatunk a dologról… 

– Cikkíró Lobbysta helyében nem aggódnék a dohányjövedék veszteségei miatt, ui. ha a cigaretta ára eddig nem riasztotta el a kedves dohányosokat, akkor egy ilyen semmi kis törvény is hatástalan. Hamarább vonulnak a pártszékház elé, a kormány és az elnök lemondását kérve, semhogy leszokjanak a bagózásról. Mert ők ilyenek…