Szülővárosom, Marosvásárhely áprilisban – ha igaz – megemlékezik arról, hogy Bethlen Gábor szabad királyi városi rangra emelte. Ezzel elindult, állítják a város- és társadalomtörténészek, a fejlődés addig nem ismert útján, naggyá nőtt, mi több a székelység fővárosa rangra is áhítozott. Szülötteitől és lakóitól osztatlanul megkapta, míg székelyek és velük nézetazonosságot vállaló-valló népek lakták. Azután már nem. Sok tekintetben. Ezért az a kis habozás az első mondatban. Ugyanis a mai városvezetés semmiképpen sem érdekelt egy olyan esemény 400 éves évfordulójában, amely a Mihály vajdát Erdélyből kitudók autonóm fejedelemségében történt, és amely sikeres is volt a jelek és következmények szerint.

Ez a kis történeti párhuzam jutott eszembe, amikor minap arról értesültem régimódi hírládámon keresztül és által, hogy két Temes vármegyei város – mindkettő 2004-ben kapta meg a városi rangot – a szabad, de távolról sem királyi Gátalja és Csákova (vagy Csák) azt fontolgatja, hogy lemond a megtisztelő címről, besorolásról, kiemelő fokozatáról, és visszatér a nagyközségiség langymelegébe. Azaz lemond a várossá minősítéssel járó rangemelésről, nem akar többé ezredes lenni – hogy katonai hasonlattal éljek –, megelégszik a századosi vagy alezredesi rangfokozattal.

De míg a hadban a kötelezettségek és piszkosabb munkák az alacsonyabb rangban levőket sújtják, a várossá levéssel az addigi községeket ekkor, a csúcsra kapaszkodásban érik a nagyobb terhek. Adók, elvonások, kötelezettségek. A megfelelés és megfeleltetés állami, törvényi kényszere, elvárása. Ugyanis a városi státus azt jelenti, hogy a közművesítést nem lehet elhanyagolni, nem végrehajtani, az utcák kövezése, a villanyvilágítás, a folyóvíz bevezetése a lakosság által lakott és használt ingatlanokba, középületekbe nem halogatható, a forrásokkal és a pályázatokon nyert pénzekkel való elszámolás komplikáltabb és szőrösebb; középületeket és iskolákat kell építeni a városba vonzódók és ott kórházi körülmények között születettek számára; szakembereket kell odahívni, alkalmazni, munkahelyeket kell teremteni, vállakozásokat táplálni, segíteni, melyek az élet minden területén a lakosság, a település szolgálatában állanak, hogy ezzel is – többek között – tehermentesítsék a túlzsúfolt vagy szakemberhiánnyal küszködő megyeközpontot, a korábbról várossá vált településeket. Nem lehet mindent a megyétől vagy az EU-tól várni. Olykor tenni kell valamit, ami a várost városiassá, élhetővé, lakhatóvá, fejleszthetővé és bővíthetővé, műveltebbé és civilizáltabbá teszi. Ami a bánságiság vonzerejét növeli. Nem kizárólag a moldovánok és oltyánok számára, de az ottszületetek érdekében és a külföldi befektetők előtt is.

A két település vezetését, úgy tűnik, tizenkét év városi rangban éldegélés, adózás, működtetés és az apró kudarcok, frusztrációk, kötelességnövekedés és önhibájukon kívül eső mulasztások, egyszóval a zömmel rossz tapasztalatok arra a meggyőződésre juttatták, és ebben a lakosság körében tapasztalható elégedetlenség (elkeseredés?) is megerősíthette őket, hogy népszavazást kellene kiírni egy, amelyben a lakosság is színt vall: kell-e még nekik a városi rang és a vele járó muszájok, vagy vegyük vissza a korábbi meleg nagyközségi subánkat, legyünk, ami voltunk: nagyranőtt falusias települések és akkor az útépítést és a öblítős magánzárkát (tudományos nevén a „megkönnyebbülészeti körguggoldát”), a vízvezetéket és a villanyrendőrt, a jól felszerelt kórházat, könyvtárat el lehet felejteni – helyettük lesz majd diszpenzár, agrárbudi, földút és sóhajtozás, színjeles tehetlenségi bizonyítvány, de könnyebb adók, kisebb  elvonások és távolodó munkahelyek, földtúrás és külföldre (f)ingázás.

Ebből következik, hogy más települések is kérni fogják – amennyiben Gátalja és Csákova ügye sikeres lesz, az állam bácsi, a megye néni, vagy a parlament család engedélyezni fogja a népszavazás kiírását, nem csalják el a végeredmény – ezt a fajta adókedvezményezetti státust. S ha dolog járványszerűen terjedni fog, akkor mondjuk, Bukarest, Temesvár és Kolozsvár vagy Szucsáva kivételével valamennyi település élni fog a népszavazás adta véleménynyilvánítással.

Avagy sokkal szigorúbb feltételek (feltételrendszer) mellett lehet majd várossá nyilvánítani egy-egy vidékiesebb települést, és a várossá nyilvánítás előtt az azt megcélzó politikai, gazdasági és társadalmi erők tisztába tevődnek: mivel is jár a város, miféle komplex feladatkörrel sújtja a polgármesteri hivatalt, a tanácsosokat, a közhivatalokat és nem utolsó sorban a felséges pórnépet a város életben tartása, fejlesztése, rendezése.

Végezetül a történészek rendszerint a szabad királyi városi ranggal járó fellendülés visszáját nem vizsgálták meg. Igaz, a 17. században még teljesen ismeretelen volt a népszavazás. Ezért is nagy dolog, mondaná Szőcs néni a harmadik emeletről, a demokrácia. Amikor valami merhet kicsit álmodni és zsugorodni.

Fotó: banaterra.eu