Mit jelent konzervatívnak lenni?

Jó esetben semmi mást, mint liberálisnak lenni. Úgy értem, az egyik is bizonyos értékekhez ragaszkodik, a másik is. Az egyik nagyobb becsben tartja az iróniát, a másik kevésbé. Az egyik úgy véli, a vallásnak, az egyháznak nagy szerepet kell betöltenie egy társadalom életében, a másik szerint nem. Az egyik elképzel egy ideális csomagot, melyet kibont, és fokozatosan odaad a gyermekének, a másik egyfajta együttműködésnek képzeli a dolgot.

Van azonban, és ez a káros, minden vita ellenére úgy érzem, ez az igazán káros, nem a különbség a két látásmód, szemlélet, világnézet között – van a „kőkonzervatív”. Röviden így tudnám jellemezni: az, aki nem hallja, amit mondanak neki. Aki dühödt cikkeket ír, hogy mik mennek a színházban, miközben ő maga mondja, hogy a színháznak tükröt kell tartania, és ő maga azt is, hogy a mai világ felületes, frivol, perverz. Ha viszont megmondod, hogy tükör és templom nem fér össze, hátat fordít neked, ha ki nem átkoz.

Aki ahogy meglát, rögtön leszögezi, hogy ő fehér, magyar és heteroszexuális, mintha aggodalommal töltené el, hogy ezt nem olvasod le az arcáról, mert el sem tudja képzelni, hogy a fehéret látod, a magyart tudod, a heteroszexualitását pedig sejted, hiszen a gyermekének a kezét fogja, de egyiket sem tartod önmagában vett erénynek.

Aki eljön a beszélgetésekre, amelyeken érdekes dolgokról vitatkoznak érdekes emberek, mindig felszólal, és a felszólalásaiból kiderül, hogy teljesen hiába jött el. Vigyázat: nem a ropisokról beszélek, azokról az emberekről, akik azért jönnek el egy-egy rendezvényre, mert olyankor esetleg bort lehet inni és aprósüteményt enni. Nem, akiről beszélek, az a korlátoltan konzervatív ember típusához tartozik.

Mert bizonyos értelemben teljesen mindegy, hogy valaki konzervatív-e vagy liberális. Szélsőséges liberálisokat, akiket nemhogy a meggyőződésükből nem lehet kilendíteni, hanem el sem fogadják, hogy lehet más meggyőződés is, mint az övék – nos, ilyeneket is láttam eleget. Az a lényeg, hogy az ember megőrizze a kíváncsiságát, különben a meggyőződés rácsontosodik az agyra, és már csak azt látunk vagy hallunk meg, amit akarunk, és valami nem létező, ám annál elhittebb fölény magaslatáról nyilatkozunk.

Van a Transindexnek ez az alvállalkozása, a Think outside the box. Valamelyik nap Kulcsár Árpád készített interjút egy blogíróval. A blog címe Dombok mögött, és egy vidéki iskola tanárának életét, meglátásait, gondjait és megoldásait tárja az olvasók elé. Egyelőre nincs hozzászólás; nagyon kíváncsi vagyok, vajon lesz-e, és ha lesz, milyen lesz. Mert úgy vettem észre, abból a kőkonzervatív álláspontból, amelyet jellemezni próbáltam, minden probléma árulás vagy hozzá-nem-értés.

Aki problémával szembesül, az vagy nem érti, hogy Erdélyben minden rendben van, és ami nincs, az román, zsidó vagy cigány aljasság, vagy pedig nem alkalmazza a jól bevált poroszos módszereket, melyeket az egykori legendás, jóságos vérben forgó szemű tanárok alkalmaztak. Egy ilyen közegben bizonyára van küszködni valója a fiatal embernek, és a blogjából kiderül, hogy van is tényleg.

Én azt hiszem, anélkül a rugalmasság nélkül, amely lágyítja a merevségeket, nincs értelme a meggyőződésnek. Nem járdaszegélyek vagyunk, akik annyira következetesen gondoljuk, amit gondolunk, hogy végül már teljesen mindegy, mit is gondolunk tulajdonképpen. Hanem emberek, vágyakkal, illúziókkal, félelmekkel, gátlásokkal, álmokkal és csalódásokkal tele emberek, akik nagyon szeretnénk egy jobb világot.

Fotó: farkasnora.hu