„Napokig nem evett. És akkor egyszer azt mondtam, láttam egy álmot, amelyben Marcel azt üzente, mondd meg Edithnek, hogy egyen. Amikor ezt meghallotta, mindent megevett, amit csak a házban talált.” Ezt Edith Piaf egyik barátnője, házvezetőnője mesélte arról a tragédiáról, amikor a sanzonénekesnő élete szerelmével, Marcel Cerdannal lezuhant a repülőgép.

Tegnap, amikor a Telefonos Szeretetszolgálatról szóló beszélgetést vezettem Kolozsváron, ez is eszembe jutott. Ez a hölgy egy egyszerű asszony volt, mégis hogy kitalálta! Az empátiához nem intelligencia kell, mindenesetre nem azoké, akik Dosztojevszkijjel feküsznek és Brittennel kelnek.

A Telefonos Szeretetszolgálat azokon segít, akik magányosak, és nem tudnak maguknak gyógyszert, kenyeret, tejet venni, számlát fizetni. De nemcsak és talán nem is elsősorban azzal a szatyorral segít, hanem egy olyannal, amely láthatatlan, noha nagyon is érezhető. „Talán túlzás Istent emlegetnem” – mondta az egyik munkatárs a beszélgetésen, én pedig azt válaszoltam, egyáltalán nem túlzás, hiszen az, hogy mindenkinek joga van az élethez, evangéliumi gondolat, az pedig nem kevésbé, hogy az embernek többre van szüksége és igénye, mint a mindennapi kenyérre. „Ha természetnek többet, mint mire / Szüksége van, nem adsz, az emberélet / Az állatéval egyértékű lesz” – mondja Lear Vörösmarty remek fordításában. Azért vagyunk emberek, mert nemcsak az a falat kenyér kell, hanem a szeretet és a hit is.

Persze az, akinek megvan a betevője, könnyen csakol. Nem az a szándékom, hogy lenézzem a nyomort, mindössze az, hogy az immár hét éve működő és egyre fejlődő Telefonos Szeretetszolgálat fontosságát kiemeljem. Hiszen voltaképpen nem lehet eléggé kiemelni. Ott ültek ezek az emberek, a munkatársak, és elgondoltam, hogy nem személytelenül jótékonykodnak, mint én szoktam, hanem személyesen: jóval több empátiával, lélekjelenléttel, szeretettel, alázattal.

Annyian vagyunk a Földön, és úgy alakult ez az egész, hogy mindig jóval nagyobb azok száma, akik nyomorban vagy a nyomor szakadékának szélén élnek, mint azoké, akik Hawaiiban nyaralnak. Nagy szavakat mindenki könnyen mond, segíteni már jóval kevesebben segítenek. Holott a segítség nem egyirányú: aki lelket ad, lelket is kap valamiképpen. És ezért lehet még mindig szép az élet.

Fotó: blogspot.com