Napok óta az elmúlt hónapokban kibontakozó börtönirodalommal vagyunk elfoglalva. Errõl beszél a kisváros pletykafészke és a megyeközpont újságírója, a sarki boltos és a közgazdaságtan professzora. Közben nem veszik észre, hogy ismét gyengélkedik a tőzsde, mint 2008 elején. Nem hallják meg, hogy mire figyelmeztet a jegybank tapasztalt elnöke: fizetést emelni és adót csökkenteni egy időben felelőtlenség és veszélyes. Mert így vagyunk már, minket nem a gazdaság, hanem a gazdagság izgat, a gazdagok viselt dolgait kiteregetni a hálás téma.

Mára megnyugodhattunk, csitulhatnak a kedélyek: az igazságügyi miniszter bejelentette: véget vet annak a gyakorlatnak, hogy a börtönbe vonulásukkor még félanalfabétákként ismert elítéltek tudományos munkásságot folytassanak a rácsok mögött, eredményeiket publikálják és így minden egyes könyvük után egy hónapot jóváírjanak a büntetésükbõl. Vizsgálat indul azok ellen az egyetemi tanárok ellen is, akik ajánlást adtak az elítélteknek. Ami önmagában nem törvénytelen, de felmerült a gyanú, hogy a börtönnapok számát megrövidítõ dolgozatokat is ők írták vagy ollózták össze a Gigi Becali féle cellatudósoknak. Ráadásul könnyen megtörténhet, hogy nem önzetlenül, hanem jó pénzért.

Raluca Prună igazságügyi miniszter szerint mivel mára már kontrollálhatatlanná vált a börtönirodalom, kormányrendelettel törlik el a törvényt, amely lehetőséget nyújtott azoknak, akik valóban egy bizonyos téma szakértői, hogy a cella magányában papírra vessék tudományos tételeiket és ezáltal korábban szabaduljanak a börtönbõl. Ezentúl erre csak annak lesz lehetõsége, akik asztaloskodik, varr vagy latrinát takarít. Megnyugodtunk.

Keserű szájízzel hagyott viszont az a túlbuzgóság, amellyel mi, erdélyi magyarok is igyekeztünk megtalálni a magunk börtönfirkászát, a jó öreg Jankó bá' óhajának bûvöletében: Hadd legyenek nekünk is  tönkrementjeink! Így találta meg egyetlen oknyomozó portálunk Nagy Zsoltot és kürtölte világgá, hogy ő is akárcsak Gigi Becali, Cristi Borcea, Nicolae Copos, Dan Diaconescu... Sőt kipellengérezte a Nagy Zsoltnak ajánlást adó, jeles egyetemi tanárokat is, akik közül az egyik nem mellesleg kisebbségi jogaink aktív védelmezője is. Csakhamar kiderült, hogy a cikkíró – túl azon, hogy figyelmen kívül hagyta: Nagy Zsolt nem az a félanalfabéta, sőt! – összekeverte a kocsiszínt a tejszínnel, félrefordította, félreértelmezte a vezetőtanár kifejezést, erre épített. A tényállást – hogy tehát szó sincs dolgozatvezető tanárról; hogy a dolgozat elkezdésének feltétele egy egyetemi tanár ajánlólevele, amely a téma tudományos relevanciáját és a dolgozatot író személy erre való alkalmasságát, képességét szavatolja, hogy ennyi és semmi több – maga Nagy Zsolt jelezte Facebook bejegyzésében.

Értékelendő, hogy a szerző visszakozott, amolyan elnézésfélét is kért, a replika jogán megszólaltatta a gyanúba kevert egyetemi tanárokat is. Ez azonban nem változtat a tényen: ártatlanul pellengéreztek ki olyan értelmiségieket, akiknek szakmai tekintélyük a legfontosabb ajánlólapjuk.

Ám a legnagyobb baj nem ez. Hanem az, hogy az amúgy is csak nyomelemeiben létező erdélyi magyar oknyomozó újságírás hitele csorbult. A szerzőnek lehetõsége lett volna nem csupán Nagy Zsolt körme alá nézni, hanem elolvasni az ide vonatkozó 619/2011-es rendeletet, megkérdezni a három kolozsvári egyetemi tanárt, milyen szerepük is volt Nagy Zsolt könyveinek megszületésében. Sajnos, a gyors publikálási kényszer miatt – nehogy mások megelőzzenek! – nem volt elég körültekintõ. Mert azt tudom, ismerve a szerző eddigi munkásságát, hogy semmiképpen sem akar azokhoz a hazai „oknyomozó” újságírókhoz tartozni, akiknek a jelmondata: Ártani, csak ártani, mást a bajba mártani...

Kissé groteszkül hat az elnézést kérő írás alatt ezt olvasni: „Adakozz, hogy még több ilyen cikket írhassunk!” Ha az ilyen cikkek írásának ösztönzése nem is, de az oknyomozó újságírás anyagi támogatása mindenképpen fontos. Ezt a nem könnyű, számos csapdákat rejtő munkát máshol nem egyetlen ember végzi, hanem egy csapat, amelynek tagjai közt a jog, a sajtójog, sajtóetika területén is szakértőnek számítók is vannak.

Nálunk évente még kevesebb oknyomozó írás jelenik meg, mint börtöndolgozat.

Fotó: descoperimlumeaimpreuna.ro