Az erdélyi magyar média meglehetősen szemérmesen viszonyul a jövő évi választásokat megelőző hazai magyar politikai taktikázáshoz. Marosvásárhellyel kapcsolatban még jelennek meg írások, különösen az illetékes rádióban gyakran beszélnek az érdekelt felek, másfele azonban a csendet és a némaságot nagy ritkán legfeljebb egy-egy MTI tudósítás töri meg, amelyet, mivel készen érkezik, le lehet teljesen közölni, vagy csipegetni lehet belőle, de amely nyilvánvalóan mindenekelőtt nem az erdélyiséget és az itthoni viszonyokat , hanem a hírügynökséget mindegyre átgyúró és tisztogató magyarországi politikai lenyomatokat viseli.

Nos, hogy is állunk? Az MTI-hírekből egyértelműen kiderül, hogy miután az évek során a nagyobbik magyarországi kormánypárt mindent megtett, hogy háttérbe szorítsa a románbarátsággal vádolt Romániai Magyar Demokrata  Szövetséget és a róla leszakadt kis szatellit-pártokat támogassa, most ez a nézőpont megváltozott, leginkább a legutóbbi választások fényében.

Kiderült ugyanis, hogy az RMDSZ-t nem lehet kétvállra fektetni, ezért érdemes a nemzedékváltáson éppen áteső szövetséget jóval szívélyesebb módszerekkel befolyásolni, és az új jelszó immár nem a megosztás, a versenyhelyzet, hanem az összefogás és ebbe az irányba terelik a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot is. Az összefogás varázsszava ugyanis jól hangzik a romániai magyar választók nagy többségének a fülében, még akkor is, ha néhányan csóválgatják a fejüket: ha egy szövetség keretében egykor létezett a különböző irányzatok között választási összefogás, miért kellett azt szétverni, hogy megint oda érkezzünk, ahonnan elindultunk?

Az érdekek, nyilvánvalóan. Próbáljunk tehát ezek alapján elemezni és mindenekelőtt a parlamenti választásokra összpontosítani. A romániai magyarság közösségi érdeke, hogy ott legyen a bukaresti parlamentben, sőt a kormányban, még akkor is, ha ez nem mindig egyezik azzal a nagypolitikai gondolkodásmóddal, amely szerint a magyar nemzetpolitikát minden tekintetben és minden apró részletében Budapestről  határozzák meg, ha nem is teljesen anyaországi, de mindenképpen paternalista szemlélettel.

Az RMDSZ bukaresti politikai jelenléte mind törvényhozási, mind végrehajtási, de leginkább költségvetés-elosztási szempontokból jót tesz a romániai magyarságnak – enélkül alig van esélye annak, hogy nem az élbolytól, hanem még az országos  középmezőnytől is a legtöbb gazdasági mutató tekintetében alaposan lemaradt Székelyföld hátrányát legalább kis mértékben le lehessen dolgozni. Ha a választási összefogás ideig-óráig, tessék-lássék politikai összefogással jár, az is jót tesz a romániai magyar közösségnek, de ugyanakkor a Románia és Magyarország közötti viszonynak, sőt az uniós cselekvőképesség erősítésének is.

A csoportérdekek tekintetében azonban már kissé változik a helyzet. Egyértelmű, hogy a Magyar Polgári Párt önmagában bármilyen mennyiségű vért vagy verejtéket izzad, az öt százalékos küszöböt nem tudja átlépni, és  ugyanez a helyzet az Erdélyi Magyar Néppárttal is, míg az RMDSZ-nek nem csupán a küszöbfölöttiségre van meg az esélye, hanem számára az alternatív parlamenti részvételi változat is létezik. Következésképpen, ha az MPP-s vezetők kis csoportja parlamenti képviselő szeretne lenni, akkor nem marad más lehetősége, mint felkapaszkodni az RMDSZ listákra. Csakhogy nem biztos, hogy jó szemmel nézik mindezt a szövetségnek azok a politikusai vagy munkavállalói, akik miattuk lemaradnak a listákról, és itt már létrejön egy olyan erős érdekellentét, amely szétsugározhat a választókra. Mint ahogyan ez utóbbiak számára politikailag esetleg igen, de erkölcsileg azt is roppant nehéz lesz megemészteni, hogy mindazok a nevek, amelyek RMDSZ-től száznyolcvan fokban eltérő politizálást akartak, mert a szövetségben úgymond más sincs, csak tájba-simulás, húsosfazék-közelség, a nemzeti érdekek feladása és így tovább, most arra ébrednek, hogy mégiscsak jobbak a címek és a pénzek, mint az elvek. Mindez riaszthatja az RMDSZ választóit ugyanúgy, mint az MPP-vel rokonszenvezőket és választási távolmaradásra buzdíthat.

Az egyéni érdekek esetében pedig szintén a fent vázolt csoportérdek-mechanizmus léphet működésbe. És akkor még nem is beszéltünk a helyi, a megyei és parlamenti választások közötti összefonódásokról. Úgy gondolom, az MTI-közlemények átvétele helyett az erdélyi magyar médiában nekünk magunknak kellene jóval élénkebben vitáznunk mindarról, ami 2016-ban következik, hiszen mindenekelőtt rólunk van szó.

Fotó: vatera.hu