2014 szép tavaszán volt a Székely Nemzeti Tanács vezetői (és mások) által szervezett Nagy Székely Menetelés, azóta csöndben piszmogtak a székelység vezetői. Arról tanakodtak, hogy milyen módon tudnának még egy kis hepajt rendezni, amire ha a bukaresti kormány nem is, de a Guinness Book hivatásos helyszínelői biztosan fölfigyelnek majd.

Valami másfél év alatt sikerült összehozni egy másik ragyogó akciót, október utolsó szombatján. Sötétedés után nagy tüzeket raktak a székely autonómia-törekvések jegyében. A meghitt összejöveteleken fázás nem volt, csak lármafázás, merthogy a szervezők úgy gondolták: az információ századában a lármafa a kiáltványok célba juttatásának legbiztosabb eszköze.

Ragyogót mondtam, de sokkal inkább illenek az akcióra a fényes, lángoló és szívmelengető jelzők. Az egyik napilap „Lángoló igény az önrendelkezésre” címmel tudósított a Maros megyei (öröm?)tüzekről. A tűzrakás, -gyújtás és a közösségi melegedés forgatókönyve nagyjából azonos volt: közös imádság, felolvasása az kiáltványnak, himnusz(ok), szavalatok, énekszó. Netán rövid kultúrműsor vagy gulyásparti, kinek mire tellett. A lángoló rendezvény középpontjában – mint csontban a velő – a kiáltvány felolvasása állott. „A kiáltványban mindenki számára világosan fogalmazódik meg az a történelmi igény, hogy az önrendelkezés, akárcsak a múltban, ma is eltörölhetetlen joga a székelységnek, és ezzel a joggal élni is akar.” (Vásárhelyi Hírlap, 2015. okt. 26.)

A lármafa tüze ellobbant – a forró hamut a helyi tűzoltók derék képviselői elővigyázatosan körbelocsolták –, s a kipirult arcú és megpirult szívű székelyek hazatértek otthonaikba, hogy az autonómiáról álmodozzanak. Szép volt, jó volt. Méltóságteljes is, mert nem igaz, hogy nem. Vasárnap fölimedtek, s lám, keletről nem az autonómia sugarai világították meg a tájat, hanem az októberi bágyadt nap. Nem baj, melengető közösségi együttlét volt. A kiáltvány szövegére már nem emlékezett senki, a tűz látványára annál inkább. Ugyebár itt a november, a pityóka veremben, a hízó az ólban, s reggelente meg-meg lehet kóstolni egy-egy stampó pálinkát, mert úgy szép az élet, ha valami (közösségi együttlét, tábortűz, kisüsti) melegíti az ember lelkét.

A lármafa-tömörülés bölcs vezetői pedig új ötletek után nézhetnek, hogy mivel tartsák ébren a jámbor székelyek autonómia iránti vonzódását. Mert bizony mondom néktek, azon kívül, hogy másfél évenként pótcselekvésekkel ámítják a népet és önmagukat, más eredmény nemigen mutatkozik.

A november eleji közös ülésen – a libaebéd utáni ejtőzés közben – a bölcs vezetők egyike szóvá tette, hogy üres a kassza, gyűjteni kellene egy kis pénzmagot, mert maholnap már büntetésre sem telik. Sőt, újsághirdetésre sem. A merész gondolatot tett követte, megfogalmaztak egy felhívást, s adakozásra szólították föl az autonómia híveinek módosabb felét: dobjanak be egy-egy köteg bankót a kalapba, mert veszélyben az autonómia. A veszély már második fokozatba lépett, az ötös skálán, ez abból is kitűnik, hogy a Felhívást (Népújság, nov. 11.), az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is aláírta. Ez azért jó, mert neki jó emberei vannak a Lánchíd két bütüjén, s azok talán csurrantanak egy keveset az alföldiek adagjából a székelyek kalapjába es.

A dolog úgy áll, hogy a Székely Nemzeti Tanács egy papíron nem létező izé, az anyagi hátteret a Siculitas Egyesületek biztosítják, amelyek egy időben az Izsák Balázs lakásának valamelyik szobájában székeltek. Lehet, hogy még mindig ott vannak, de a pénzt mindenképp bankban tartják. Azt a részt, amely oda érkezett be. Amit Izsák Balázsnak csak úgy odaadnak – ’itt van, öcsém, harmincötezer zöldhasú, füstöld el a székely autonómia oltárán’ –, az követi az ajándékozó kívánságát, s füstté válik, mihelyst lehet. Elszámolni nem kell vele, mert ki hallott még áldozati füstöt lekönyvelni?!

A hírlapból azt is megtudjuk ám, hogy a Székelyföldi Autonómia Alap azér’ gyütt létre, hogy „szélesítse és kiszámíthatóbbá tegye az autonómiamozgalom anyagi hátterét és ezen keresztül fokozni tudja az autonómiamozgalom intenzitását, ezzel segítve a Székely Nemzeti Tanács munkáját.” Tiszta beszéd. (Bátyám, ha nem érti, olvassa el mégeccer, szótagolva!)

A befolyó összeg egy részéből majdan pionírszervezetet lehet létrehozni, a kis székely palánták pedig majd így köszöntik egymást: „Az autonómiamozgalom intenzitásának fokozásáért légy kész!” – amire a válasz: „Mindig kész!”

A bankszámlaszámok az idézett lelőhelyen megtalálhatók. Interneten is lehet utalni, a Donate gomb lenyomásával. A bölcs vezetőknek szánt dicséreteket a Laudate billentyűre kattintva lehet továbbítani.

Most végre tisztázódott: ha jövő ilyenkor sem lesz meg a székely autonómia, az kizárólag az adakozók lustaságának számlájára lesz írható. (Közvetlenül, nem bankon át!) 

Fotó: amazonaws.com