„A fiatal nők reménytől, optimizmustól és ambíciótól duzzadva tanulmányozzák a sztereotípia legújabb formáit, melyeket a Vogue, a Nova, a Queen és más népszerű magazinok tesznek közzé, lapjaikon a manökenek mesés ingatlanok, bundák és ékszerek közül pattannak ki” – írja Germaine Greer a hetvenes években, szétoszlatva azt az illúziót, hogy a női szabadság már beteljesedett volna. A kozmetikumok, bugyik, melltartók, harisnyák, parókák, póthajak és hajápolószerek – ezeket sorolja példaként – nem egy hedonista, szabados világ, hanem a férfiak elvárásainak megfelelő nők megannyi eszköze.

És ha azt gondolnánk, hogy bár egy állami hivatalnok nem erősít rá ezekre a sztereotípiákra – már csak azért sem, mert a jelenlegi román kormány jelentős vicclapok humorát meghazudtolva baloldalinak tévedi magát, az meg járna néhány irányelvvel –, meg kell lepődnünk.

Vasile Şalaru csütörtökön lemondott „oktatási államtitkár” szerint ugyanis „a fiúkat nem a lányok KRESZ-ismeretei érdeklik, hanem az, hogy szépen tudjanak járni az utcán, hölgyként viselkedjenek. Vagyis ahogy nálunk, Moldovában mondják: cicit előre, popsit hátra, ájuldozzanak a fiúk!”

Például én fiú vagyok, és ájuldozom. Miféle kontraszelekciós mechanizmus lehet a román államvezetésben, hogy sikerül államtitkárrá avatnia egy Felvilágosodás előtti, tipikusan tesztoszteronterhelt macsó férfit, akinek annyi megfontoltságot nem osztottak ki, hogy bizonyos véleményeit inkább megtartsa magának? Miféle lottószelvényt kell kitölteni ahhoz, hogy oktatási államtitkári pozíciót nyerhessen az, aki az asztalnál kinyalja a tányért és az abroszba törli a száját?

Azt amúgy is tudjuk, hogy minden újabb generáció csak újabb szög a romániai oktatás koporsójába. Szociológus ismerősömmel a kétévente megjelenő PISA-jelentéseken jókat szoktunk nevetni, aztán elszomorodunk. Már csak az hiányzik, hogy a kést-villát ismerő országokban is megtudják, Romániában irányelv lehetett volna „a tizenegyedikes, tizenkettedikes diákokat magas sarkú cipőben [látni] szépen lépegetni, tangózni, keringőzni, jó háziasszonyként felszolgálni a vendégeknek”. Egyrészt senki nem kíváncsi az úriember szexuális igényeire, másrészt, ha kisilabizált valaha egyetlen PISA-jelentést is az elmúlt években, talán rájöhetett volna, hogy vannak fontosabb teendők az iskolákban, mint a nemi sztereotípiák és a fű alatt lapuló férfivágyak erősítése.

Legyünk azonban elnézők. Mégiscsak oktatási államtitkár volt, és nem egyetemi rektor. Ha az lett volna, kezet foghatott volna az egykori magyar képviselővel, Kmety Károllyal, aki 1907-ben kifejtette, „nem liberalizmusnak, hanem vandalizmusnak tartja azt, hogy a nők egyetemi tanulmányokat folytathatnak”, és kívánatosnak vélte volna, „ha vagy megszüntetnék, vagy jelentősen korlátoznák a nők felvételét”. Kmety egyébként erős választ kapott a kolozsvári egyetem orvosi karának három női hallgatójától – név szerinti katalógust kértek Kmetytől azokról a szellemi munkát végző nőkről, akik a családjukat romba döntik”.

Ez a minimum. Meg persze az, hogy Şalaru visszaadja az eddigi államtitkári fizetését, és barátkozni kezd a késsel-villával. Hosszú, de hasznos út vár rá.

Fotó: pecsma.hu