Egyre nyilvánvalóbb, hogy a szociálliberális szövetségnek a december 9-i parlamenti választások után meglesz a kétharmados többsége az alkotmánymódosításhoz és a sarkalatos törvények elfogadásához – ha nem éri el számszerűen, akkor eléri a nemzeti kisebbségek és egyes „ellenzéki” alakulatok képviselőinek, szenátorainak könnyen megszerezhető támogatásával.

Politikailag ez a többség lesz meghatározó a következő ciklusban. Ezért is igaz Kelemen Hunor szövetségi elnök elvi igényű megállapítása: a román társadalom fordulóponthoz érkezett. Valóban gyökeres változásra van szükség és lehetőség – olyan értelemben is, hogy az atlanti szövetséghez és az Európai Unióhoz való csatlakozást követő leülés után új célok állnak Románia előtt, de olyan értelemben is, hogy az új kihívásokra a parlament, biztos többsége birtokában, képes lesz megadni a válaszokat.

Nem kell nagyon megerőltetni az emlékezetet meg a fantáziát, hogy felismerjük, mi vezetett el a nyomasztó balliberális többséghez. Egyrészt a világban végbemenő nagy folyamatok, elsősorban a Bush-féle hajmeresztő neokonzervatív politika visszahatásaként a demokratikus világban dominószerűen terjedő balraát; itthon pedig a voluntarista államelnök pártjának bunkósága, inkompetenciája és korrupciója. És persze az is, amit a szövetségi elnök úgy fogalmaz meg: „A NATO- és az EU-csatlakozás után azt tapasztaltuk, hogy Románia számára nincsenek olyan nagy célok, amelyeket követnie kellene, új kihívások nélkül és egyfajta céltévesztésben maradt a társadalom, amelyet a gazdasági válság még inkább megerősített.”

Nos, a horizonton bőven vannak már új kihívások, gondoljunk csak az uniós költségvetésről ezekben az órákban is folyó vitákra, de főleg a hazai gazdasági-társadalmi-közigazgatási-intézményi reformok szükségességére; a társadalom mérnökeinek nem csak megadatott, de kötelessége is nagy ívű politikai építésbe kezdeni. Valóban fordulóponthoz érkeztünk.

Előbb persze le kell hogy fussanak a választások. Félidőben vagyunk, s ha román vonalon eléggé tiszta a képlet, meglehetősen lefutott az ügy, a kampányolás is amolyan kötelességszerű, gépies teljesítésnek tűnik (elképesztő azért a jobboldal lagymatagsága, irányvesztett bénasága), a magyarok képviseletét illetően vannak kérdőjelek. A romániai magyarság az ország lakosságának 6,5 százalékát adja, s ennek a 6,5 százaléknak kell megszereznie a december 9-i választáson a szavazatok több mint öt százalékát.

Bizakodásra ad okot jelöltjeink szokásosan intenzív, tartalmas kampánya, választóink, pragmatizmusa, felelősségérzete – aggodalomra ad okot a románság körében felfokozott választási kedv (bár mintha az utóbbi időben mintha lanyhulni látszik, talán éppen a választások lefutottsága miatt), de szoronganunk kell az erős parlamenti képviseletért az Erdélyi Magyar Néppárt okán. Ahogyan a szövetségi elnök az egyik bukaresti napilap mai számában is elismerte, az EMNP ténylegesen veszélyezteti az erős magyar képviseletet a román törvényhozásban.

Itt vallomással tartozom, paradoxonnak fog tűnni. Azt hiszem, több jóérzésű magyar emberrel egyetemben voltaképpen nem is az RMDSZ-t és politikai képviseletünket féltem, amikor arról van szó, hogy Tőkésék pártjának zavaros és veszélyes érdekekből eltervezett diverziója sikerülhet, hanem éppen az EMNP-t – hiszen az akár viszonylagos kudarc esetén is rajta marad a történelmi szégyen, hogy annak okozója volt. Orbán Viktort, Tőkés Lászlót és Toró T. Tibort fogják okolni (joggal) és árulózni a vesztesek, egyértelműen miattuk esünk el jogoktól és vívmányoktól, amiket erős képviselet híján nem tudunk megvédeni; meg hát az ember ösztönösen irtózik a kellemetlenkedőktől, bajkeverőktől. (Nem is tudom, ilyen szerepet hogyan vállalhat magára valaki önként, dalolva. Látom például Marosvásárhelyen a kampányplakátot az egyik magyar néppárti jelölt arcképével – zenész, tévés vezető volt, megviselt idős ember –, és bizonytalan szorítást érzek, szinte gyengéd szánalom fog el...)

Egyszóval két hét múlva itt a szavazás, és a nagy országos kérdés már nem az, hogy mi lesz a kimenetele, hanem az, hogy mi következik utána, a fordulat parancsa milyen válaszokat szül.

Természetesen nekünk, magyaroknak nem mindegy, hogy milyenek ezek a válaszok. Ebből pedig nem csupán a minél erősebb és kompetensebb képviseletünk követelménye adódik, de azé is, hogy az új többségnek része legyünk, vagy pedig, ha ez nem lehetséges (és ebben a pillanatban ez a változat a valószínűbb, amúgy szövetségünk maga választotta ezt az utat), akkor hogy vezetőivel a vezetőink tárgyalni tudjanak, a döntéseikre befolyást tudjanak gyakorolni. Abban szerencsére szinte biztosak lehetünk, hogy Romániában nem következik be az a kisiklás, ami Magyarországon a „fülkeforradalom” győzteseinek felelőtlen akciói révén úgyszólván felszámolta a demokráciát, a jogállamiságot.

A román miniszterelnök jól tudja, mit jelent az, ha rajtunk van Európa és az Amerikai Egyesült Államok szeme, különben is demokratikus elkötelezettsége (többszörös Év politikusaként) és törvénytisztelete (képzett jogászként) valamivel biztosabb, mint a magyar kollégájáé és druszájáé. Kompetenciája pedig talán vetekszik mondjuk a Bocéval...

Melyek a hát a „fordulat”, a választások utáni időszak nagy politikai témái? Annak a szerdai összejövetelnek, amelyen a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely meghívottjaként Kelemen Hunor előadást tartott, mintegy mottójaként szerepel az RMDSZ tájékoztatóban, hogy „az ország regionális felosztása új lendületet adhat az autonómiatörekvéseknek”. Az ország területi-közigazgatási újrafelosztása, a régiósítás csakugyan egyike a vitális témáknak. Az államfő erre vonatkozó ötletei, mint tudjuk, nem találtak kedvező visszhangra az RMDSZ köreiben, de távol álltak az USL elképzeléseitől is. Meglátjuk, mennyire lesz szavunk az új helyzetben.

A másik nagy téma – meglehet, a legnagyobb – az alkotmány és néhány sarkalatos törvény alapos módosítása. Itt az RMDSZ elképzelései – az egységes nemzetállamra vonatkozó kitétel kivételével, ahol nyilvánvaló igazunk és a valóságos helyzet ellenére nemigen számíthatunk belátásra és engedményre román részről – a lényeges vonatkozásokban (parlamentáris köztársaság, kétházas parlament, választási törvény stb.) sok rokonságot mutatnak a leendő többség nyilvánosságra hozott terveivel.

Másik fontos téma, Kelemen szavaival: „„A tulajdonjog helyzetének a rendezése lesz az első nagy teszt a parlamenti választások utáni Romániának. Talán egyesek számára jelentéktelen ügynek tűnik, ám a tulajdonjog biztosítása és helyreállítása a demokrácia egyik alappillére, az országnak pedig 2013 tavaszáig választ kell adnia a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának. (...)” Fogas kérdés, a baloldal – akárcsak az adókulcs (a közteherviselés) kérdésében – másfajta elveket vall a tulajdonról.

És így tovább. Lesz munka elég, csak férjünk hozzá. Ami magyarul annyit jelent: legyünk ott kellő súllyal, ahol a minket is életbevágóan érintő döntések születnek. Ennél fontosabb dolog, közösségünk előtt álló nagyobb feladat most nincs.