Hatalmas botrány tört ki az Egyesült Államokban szeptemberben: egy Kentucky állambeli hivatalnok, Kim Davis Istenre hivatkozva tagadta meg meleg párok összeadását, miután a Legfelsőbb Bíróság kiterjesztette az összes tagállamra az egynemű párok közti házasságot. Sokan fellázadtak a döntés ellen, ennek pedig egyfajta szimbóluma lett Davis (aki egészen 1983-tól idén szeptember 25-ig a Demokrata Párt tagja volt, mára republikánus). A hivatalnok azzal érvelt, hogy ő Isten hatósága alatt dolgozik, így visszautasítja, hogy részt vegyen meleg párok összeadásában. Ez a vallásszabadság szerinte.

A szabad vallásgyakorlás azonban sántít mint érv. A szabad vallásgyakorlást éppen az általa megtagadott Amerikai Egyesült Államok szavatolja alkotmányában, a személyi igazolványa pedig ehhez az országhoz köti, nem az egyetlen térképész által sem ismert Isten országához. Ez utóbbinak sem rendőrsége, sem egészségügyi apparátusa, sem oktatási intézménye nincs, amelytől – földi – élete során kapott volna bármit is.

Nem szólva arról, hogy ha a homofóbiát a vallásra hivatkozva gyakoroljuk, akkor további problémákkal kell szembenéznünk.

Egyrészt mások hitével: amikor az iszlám ellen szólalnak fel emberek, éppen azért teszik, mert ismereteik szerint sok muzulmánt minednekelőtt a hite vezérel, amely felülírja a világi törvényeket. Hiába a brit törvények, a vallásukra hivatkozva felszólalnak például az alkoholfogyasztás ellen. A kép persze árnyalható, de az biztos, hogy egy szekuláris államban ijesztő és avítt az az érv, hogy „Isten mondta”. Isten ugyanis akár azt is mondhatja egy amerikai muzulmánnak, hogy ne iktassa be a hivatalába Kim Davist, hiszen ő csak egy nő.

Aztán a magunk hitével is szembe kell néznünk: Kim Davis például saját elmondása szerint négy ízben házasodott, előző kapcsolataiból is vannak gyerekei – de „tisztára lett mosva”. A Biblia számos olyan előírást tartalmaz, amelyet egészen egyszerűen ignorálunk a mai társadalmat mozgató –kétségkívül heterogén – morális iránytű miatt: nem bántalmazunk rabszolgákat, sőt a rabszolgaságot is elítéljük, nem bánunk tárgyakként a nőkkel, nem gyilkolunk Isten nevében, illetve elítéljük azt, aki igen stb. Számos egyházi személyiség a melegek mellett is felszólal, a pápa szintén – bár ő minden hangzatos beszéd ellenére végül nem fogadta a meleg francia diplomatát.

A Biblia tehát – vagy bármely más szentkönyv – nem uralja az életünket, hanem válogatunk belőle, hogy mit tartunk ma érvényesnek, és mit nem. Kim Davis Istenre hivatkozása így: önkényes. Erre a problémára évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet Obama elnök is, amikor egy beszédében kijelentette, ha például az abortusz ellen szólalunk fel, nem elégséges az egyházunk tanításával vagy Isten akaratával érvelni: azt kell elmondanunk ehelyett, hogy milyen értékeket sért meg az abortusz, legyen szó bármilyen hitet követő vagy hitetlen emberekről.

Kim Davis mellett egyébként kiállt a pápa is. Elfelejthette, hogy Afrikában az iszlám nevében gyilkolják a keresztényeket, és az Iszlám Állam maga is saját vallása vélt és remélt univerzalitását hivatott ráerőltetni másokra. Valahogyan már akkor sem értette, hogy miért probléma a vallás mint mentség a tetteinkre, amikor nem sokkal éppen a Charlie Hebdo elleni támadás után azt mondta, ha valaki az anyját szidja, jogos a fizikai erőszak. Muzulmán fundamentalisták ellen azonban felér egy felmenő-szidalmazással, hogy valaki nem abban hisz, amiben ők. Jogállamban nem az egyéni ízlés és sértettség mentén egyének, hanem a törvények nyomán és az erre kialakított szervek ítélkeznek és hajtanak végre büntetéseket. Akkor is, ha a pápa szerint nem.

A szekuláris világban – amely nem ma és nem tegnap köszöntött be – meg kell értenünk, nem érvelhetünk úgy, hogy „csak”, meg „mert így van, és kész”. Több mint hétmilliárdan élünk ezen a bolygón, több mint hétmilliárd véleménnyel, amelyeket nem infantilis módon kell megvédenünk, hanem érvekkel. Az istenhit sokaknak fontos lelki táplálék, biztonság, akár életük központi eleme. Ezt tiszteletben tartani csak úgy lehet, ha ők is tiszteletben tartják más hitét vagy világnézetét. Nehéz feladat, de megkerülhetetlen záloga a békés együttélésnek.

Fotó: amazonaws.com