Milyen szerencse, hogy Romániának nem a legégetőbb gondja a migránskérdés rendezése, s még a magyar–román államközi viszony sem jelentene problémát. Milyen szerencsétlenség, hogy a kormány mégis úgy tesz, mintha a menekülők fogadásának megszervezése az egyetlen, amivel ma itt foglalkozni érdemes, s belpolitikai szinkópák elfedésére ismét előhúzták a magyar kártyát.

Ahelyett, hogy a térség – a Balkán és Közép-Európa – államfői, kormányfői, miniszterei állandó dialógust folytatnának a menekültkérdés kezelésére (ha már a következő években azt megoldani előreláthatóan lehetetlenség), a hazai közönség és a nemzetközi közösség előtt egymásra mutogatnak. A nyilatkozatokat vizsgálva, a neokommunista Ion Iliescu és az ultranacionalista Corneliu Vadim Tudor közös kormányzása óta, vagy talán még abban az időben sem volt ilyen feszült Bukarest és Budapest viszonya.

A nyilatkozatháborút román oldalról Victor Ponta, magyar oldalról Szijjártó Péter külügyminiszter vezényli le. A kisebb súlycsoportban jegyzett Szijjártónak némi helyzeti előnye van a szócsata első másfél hete után. Amiatt is, hogy Victor Ponta hátránnyal indult. Egy megtépázott hitelű kormányfő hendikepjével. Az ellene indított bűnvádi per, a vádak – okirathamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet – alaposan megtépázták nimbuszát, akkor is, ha sokan vélik úgy, hogy a miniszterelnök egy igazságszolgáltatás által lebonyolított puccs áldozata.

Még többen gondolják azonban azt, hogy szél fuvatlan nem indul. Victor Ponta már nem távozhat a kormány éléről felemelt fejjel, mert pártjának csapdájában vergődik, a szociáldemokraták kormányzása addig tart, amíg Ponta a miniszterelnök. Aligha elképzelhető ugyanis, hogy Klaus Iohannis meghallja a szociáldemokraták ideiglenes elnökének, az alapfokon már választási csalásért elítélt Liviu Dragneának a burkolt üzenetét: ha szocdem kormányfőt jelöl az államfő, talán menesztik a jelenlegi miniszterelnöküket.

Victor Ponta így azelőtt lett fogoly, saját párttársainak foglya, mielőtt büntetőperében az ítélet megszületett volna.

A sarokba szorított miniszterelnök – akinek korábban értékeltem iróniába átcsapó humorát, amelyet hatékonyan vetett be ellenfelei és ellenségei ellen – humorérzékével együtt elveszítette valóságérzékét, a hatalom feletti kontrolljával együtt önkontrollját is. Ahhoz az ócska politikai trükkhöz folyamodott, amelyhez Nicolae Ceauşescu óta minden hitelét vesztett vagy bajba jutott román politikus nyúlt: nekirontott Magyarországnak és a magyaroknak.

Ponta arra épített, hogy az Európai Unió intézményeinek, az EU-s tagállamok vezetői értékelni fogják jófiúságát, amelyet leginkább úgy bizonyíthat be, ha azt állítja, ő teljesen más, mint a rosszfiú druszája, Viktor. Ő európai módon kezeli majd a menekülteket, nem veri bottal, mint a sátáni szomszéd – harsogta. Csakhogy a sorsnak is van humorérzéke, így bizonyára elkomorult az arca, amikor értesült róla, hogy az a két szerencsétlen migráns, aki Magyarország helyett Romániában találta magát, sírni kezdett kétségbeesésében.

Ponta mellé szegődött Bogdan Aurescu külügyminiszter is, mert minálunk egy magyarfóbiás százat csinál! Ráadásul nemcsak a magyar kormányt sértette meg, hanem a hazájában hátránnyal élő, autista nemzettársait is diszkriminálta. Aurescu a holland kollégájával, Bernd Koendersszel folytatott tárgyalásokat követően úgy fogalmazott: a kerítések építése pedig „autista és elfogadhatatlan cselekedet”, amely nem egyeztethető össze az európai szellemiséggel. Azaz az autizmus valami nem európai dolog? (Várom a Diszkriminációellenes Tanács állásfoglalását!)

Mint már említettem Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter némi előnyben van Pontával a nyilatkozatháborúban, hiszen joggal így reagálhatott: „Több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől.”

Talán Victor Pontának sem ártana némi szerénység. Ám azt rég tudjuk, a szerénység nem karakterének fő jellemzője. Újfent bizonyította ezt a hétfőn, amikor újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: fenntartja álláspontját, hogy Magyarországnak a menekültkérdésben tanúsított magatartása Európa-ellenes, és szégyen Európára. Ez ideig rendben is volna, joga van véleményének hangoztatására. Amit azonban ezek után mondott, azt valószínűsíti, hogy nincs minden rendben a kormányfővel, mintha elveszítette volna valóságérzékét. „Ezért továbbra is védeni fogom a hazámat és a kormányomat!” – harsogta.

Azzal védené meg, ha talajt és hitelt vesztve, lemondana a miniszterelnökségről, akkor is, ha az ellene felhozott vádak koholmánynak tűnnek. Ha megnyeri a pert és korábban lemondott, hatalmas politikai és erkölcsi tőkével térhetne vissza.

Viszont ha nem sikerül kiszabadulnia Liviu Dragnea egérfogójából, megállapítható: Ponta a napokban mindent ronta. Nemcsak a róla eddig bennem élő pozitív képet, amely immár szertefoszlott.

Fotó: nineoclock.ro