A celebek viselt dolgai mellett továbbra is a migránsok féktelen áradatának taglalása tölti ki a tévéadók hírműsorait. A hársfa alatti padon Sanyi bácsi és Jóska szomszéd vitatják az esélyeket; előbbi úgy véli: Merkel asszony megbukik a legközelebbi választáson (ami egyáltalán nem jelenti az özönlés leállását), utóbbi pedig arra emlékezik, hogy 1946-ban székely szekeresek mentek tömegesen a nagyváradi határátkelőnek, mert azt hallották: át lehet menni Magyarországra, csak úgy, papír és minden nélkül.

Amíg az EU megoldja a bevándorlás kérdését, addig visszatérek a tömbházunk előtti játszótér vendégeire. Nem először írok erről a térről (amely nem a miénk, hanem a tanácsé), ha vissza tetszik lapozni e rovatban, két évvel ezelőtt is meséltem már róla.

Épp a sövény nyírásában megfáradt csuklóimat lazítottam, amikor arra lettem figyelmes, hogy Sörluk és Vatszon azon morfondíroznak a hátam mögött, hogy vajh mely tényező túltengése nyomán fajult odáig a dolog, hogy egy icce szotyolahéj – plusz szivarcsikk – ék(telen)íti a játszótér szürke aszfaltját.

Sörluk, akiről jól tudjuk, hogy határtalan memóriájának leghátsó bugyrából is képes bármikor előhalászni az erre vonatkozó (négy-öt bitnyi) információt, a Balkán közelségét emlegette mint leküzdhetetlen hatást, Vatszon pedig az ifjúság nevelésében tapasztalható hiátusokat emlegette, különös tekintettel a pedagógusok alacsony fizetésének lelombozó hatására.

Kicsi fiú vagyok én ahhoz, hogy híres detektívek dolgába ártsam magam, ezért szó nélkül hagytam a vélemények csermelycsobogását. Könnyű nekem, mert én a tetteseket is ismerem, s az indítékokról is vannak sejtéseim.

Hét-tíz naponként tíz-tizenkét fiatal érkezik késő délután a játszótérre, az aszfaltból korábban kitépett zöld padot szembefordítják a pirossal, kényelmesen elhelyezkednek, és elkezdik estvéli szórakozásukat: magoznak és cigiznek. Közben folyik a duma. Arról amiről. Egy alkalommal fölajánlottam nekik, hogy némi ellenszolgáltatás fejében eltakarítom az általuk termelt mocskot, de nem mutattak hajlandóságot az adakozásra. Rövid beszélgetésünk során megtudtam róluk, hogy (Marosvá)Sárhely elit gimnáziumának végzősei, a ref. kollégium diákjai, akik már túl vannak az érettségin és felnőttségük valamint függetlenségük szabad kinyilvánításaként (kvázi szimbolikusan) áldoznak a magozás és cigizés oltárán, attól sem megtartóztatva magukat, hogy a nikotintámadás okozta bő nyálazás termékének szabad folyást engedjenek.

Ezen információk birtokában – Sörlukhoz illő okfejtés eredményeként – eljutottam odáig, hogy nevezett csemeték messzire elkerülték a bibliaórákat, s ezáltal megfosztották magukat néhány mélyértelmű intelemtől és sarkigazságtól. (E szabados szokás annak köszönhető, hogy az óralátogatás nem kötelező!)

Szent Páltól származik az egyik: „Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad nekem, csak ne váljak semminek rabjává!” (1Kor 6,12) Ha ezt idejekorán elsajátítják, akkor tegnap este – elhaladva az ezúttal csak három tagú csoport mellett – nem hallottam volna az egyik leányzó aggodalmát: muszáj cigiznie, de nem tudja, honnan vegye a rávalót. Sörluk is ugyanazt következtette volna, mint én: a leányzó rabjává lett a ciginek, de nincs fizetése, s az édes jó apukája nem pénzeli az ő átkos szenvedélyét. Napi egy csomag cigivel számolva havi 450 lejt kellene a faternek kiperkálnia (bocsánat a stílustörésért! –  K. P.), mely összeg a fent emlegetett Sanyi bácsi havi nyugdíjával egyenlő.

A szemetelésnek pedig mindközönségesen az az oka, hogy nevezett csemeték arról az óráról is hiányoztak amelyen a Mester egyik alapvető tanításáról esett szó. Azokban az időkben azt mondotta tíz tanítványának (kettő épp meglógott az olajfák alatti óráról): „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük.” (Mt 7,12)

Ha majd eljön az idő és nevezett csemeték is rend- és csöndszerető nyugdíjasként tengetik blokklakó életüket, akkor majd eszükbe fog jutni ez az írás, amelyet most kinyomtatok és leviszek nekik a piros és zöld pad közötti fehér csikksávra, szétosztás végett.

Ui. A szerző azt is megteheti, hogy felhívja a figyelmüket a Maszolon megjelent cikkére, esetleg megadja egy cetlin ennek a feljegyzésnek a linkjét. (A szerk. megj.) 

(Az illusztráció a szerző felvétele)