Bogdán Tibor: Drága törvények

Igen sokba kerülnek a romániai törvények. És legalább jók lennének, mondjuk úgy: megérnék a pénzüket, ám az elfogadott törvényeket már szinte nyomban a kihirdetésüket követően módosítani, kiegészíteni, javítani kell – nem egyszer pedig egyszerűen nem alkalmazzák őket, mint például a számtalan oktatási törvényt.

A honatyáknak pedig a törvénykezésre csak nagyon kevés idejük marad, a honatyai idő igencsak drága. A képviselő és szenátor urak rettenetesen elfoglaltak, leköti őket üzleti tevékenységük, meg kell bundázniuk a csúszópénzeket, vigyázva az esetleges provokátorokra is, leplezniük kell az összeférhetetlenségeket, viaskodniuk kell a feddhetetlenségi ügynökséggel, meg kell harcolniuk a korrupció elleni ügyészekkel, meg aztán ott vannak a párton belüli és a pártközi intrikák – ember legyen a talpán, aki ennyi feladatra képes.

Az idei esztendő első hat hónapjában a román honatyák összesen 316 órát dolgoztak. Pontosabban az a néhány képviselő-szenátor, aki jelen volt valamennyi parlamenti ülésen, és akikre, mintegy büntetésül, az a többletfeladat is hárult, hogy szavazzanak hiányzó kollégáik helyett. A 316 óra nem több annál az időnél, amit egy „rendes” alkalmazott a munkahelyén tölt – harminckilenc nap alatt.

Az ugyancsak a honatyák által kidolgozott, igencsak okos választási törvény miatt több mint ötszáz főre gyarapodott parlamenti tagok fizetésüket azonban rendesen felveszik – csak nem hagynak kárba veszni több mint ezer eurós juttatást!

Honatya uraink/hölgyeink a hat hónap alatt 373 törvényt küldtek kihirdetésre – több mint 700 törvény azonban továbbra is várat magára. A román állam az idei év első felében összesen 39 millió eurót költött a parlament működésére, ideértve a több mint ezer eurós fizetések mellett az ilyen-olyan kedvezményeket, előnyöket, a szolgálati autót, az ingyenes szállodát, légi és vasúti közlekedést, mobiltelefon-használatot, a tanácsosaiknak, titkáraiknak kifizetett béreket. Egyszerű számítás alapján, a parlamentre költött összegeket és az elfogadott törvények számát elosztva, megállapítható, hogy egy-egy törvény 105 ezer eurójába került az adófizetőnek. És ebben még némi csúsztatás is van, mivel a 373 elfogadott jogszabály között több sürgősségi kormányrendelet is található – amelyen már nem a honatyák törték a fejüket.

Az elfogadott 373 törvény azonban nem semmi, bár eléggé nagy részük – amint már szó volt róla – rossz, félresikerült. De hát a honatya is tévedhet, hiszen ember – még ha (ki-kinyilvánított saját véleménye szerint) felsőbbrendűbb is a hétköznapi halandónál, ami érthetővé teszi azt is, hogy szüntelenül nagyobb fizetést követel magának emberfeletti munkájáért. Most például a honatyák azt szeretnék, ha ősztől kezdve megkétszereznék fizetésüket.

A honatyáink azonban szerények. Azért nem kérnek többet, mert jól tudják, hogy nyílt titok: a több mint ötszáz fős parlament 1989 után messze a leggyengébb törvényhozási fórum.

Fotó: rfi.ro

Kimaradt?