Krebsz János: A lélek mérnökei

Unokánk minden nap győztesen jön
haza az óvodából. Büszkék vagyunk rá.

 

Választunk egy olyan hírt, eseményt, amelynek nincs hitbéli vagy indulati tartalma, amúgy bárminek lehet, mint a későbbiekben látni fogjuk, de csupán a buta magyar nyilvánosság működéséről kívánunk beszélni.

Történt, hogy a kormány erőteljes törvénykezéssel elérte, hogy Magyarországon vasárnap zárva vannak az üzletek. Rendelkezésre állnak az azóta eltelt két hónap statisztikai adatai, vásárlások, fogyasztás, munkaerő-piaci helyzet. A független sajtó megírja, hogy a kereskedelemben kettőezer-ötszáz fővel csökkent az alkalmazottak száma a heti egy szünnap következtében. Egy-két napra rá a kormánypárti sajtó, televízió közli, hogy az új nyitvatartási rend miatt nem bocsátottak el dolgozókat a kereskedelemben.

Lépjünk túl azon az egyszerű megközelítésen, hogy mondd meg kinek hiszel, és én megmondom, ki vagy. Még azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy egyik szám sem stimmel, mindkét oldal hazudik. És akkor mi van? Ez a dolguk, ezért kapják a fizetést.

Logikai értelemben hiszünk abban, hogy létezik egy mindenkitől független igazság, csak senki nem foglalkozik vele. És komoly liberális eredménynek gondoljuk azon államok gyakorlatát, ahol a politika döntéshozó tevékenysége vissza van szorítva korlátok közé. Utóbbi ízlés dolga.

A kérdés az, kinek hisz az egyszerű ember, a fogyasztó, a szavazattal rendelkező polgár. A modern, posztszocialista tömegdemokrácia működése érdekel a bennünket érintő gyakorlat oldaláról. A nagy nyilvános vitákból és csatározásokból mi jut el az alsóbb szintekre? Azokhoz, akik nem olvasnak, nem tájékozódnak, esetleg azzal vannak elfoglalva, hogy megéljenek a változó körülmények között. Mert intellektuális megközelítésben érdekes tanulmányokat lehet írni a korrupció természetéről, az atomenergia vagy a megújulók szerepéről a következő évtizedben, avagy a társadalmi javak elosztásának elméleti és gyakorlati kérdéseiről. Ez a hivatalos nyilvánosság, a szellemi élet, amely megérinti a népesség tíz százalékát. És van a híreknek, eseményeknek egy rejtettebb áramlása, amelynek alapigazságai eljutnak minden emberhez, népmozgalmakat indítanak, szilárd meggyőződéssé, kiszámítható viselkedéssé alakulnak.

Elég belemerülni egy véleménycikk után a kommentfolyamba, vagy körülnézni a Facebook valamelyik nagyszámú kedvelőt toborzó oldalán, hogy valamelyes képünk legyen az általános választójog kiterjesztésének következményeiről. Új barbárság köszöntött be, a szellem napvilága beragyoghatna minden ház ablakán, de igény nincsen rá. Amikor ételekkel mérgeznek, gyíkemberek járnak közöttünk, s repülők szórják a vegyszert a fejünk felett. Egyértelmű kutatások bizonyítják, hogy minél kevesebb ismerettel rendelkezik valaki egy adott kérdésben, annál határozottabb a véleménye. Ebbe a rendszerbe belevinni az információt úgy, hogy az végigfusson az összes dróton – művészet.

Ez előtt állunk néha értetlenül, még ha utólag meg is találjuk a magyarázatot. Hogy egy Finkelstein vagy Habony Árpád (korábban Ron Werber) bedob ebbe a káoszba valami műanyag virágcsokrot, és elindul a rezsiharc, a magyarság megvédése meg a menekültek gyűlölete.

Nem érthetetlen – csak tapasztaltuk már, hová vezet.

Kimaradt?