Van valami félelmetesen gyönyörködtető abban, ahogy a politikusok és pártok népszerűsége alakul. A klasszikus példa Churchill, aki a világháború győzteseként elbukta a választást a szürke, jellegtelen Attlee ellen. A többszáz éves demokrácia sikereként könyvelte el a tudomány, hogy egy unalmas hivatalnok kell a történelmi nagyság ellensúlyozására, mert különben a tekintélyelvű diktatúra irányába torzulunk. A választópolgárnak mindig igaza van. A hála nem politikai kategória.

Kies hazánkban most valami hasonló történik. Vitatjuk, nem vitatjuk, de mintha javulnának a gazdasági mutatóink, munkanélküliségben is jobbak vagyunk az európai átlagnál, és a minősítők is fontolgatják, hogy kiemelnek bennünket a bóvli kategóriából. Szóval, szóval mintha konszolidálódna az ország, és ha nem rongálnánk mindenféle nemzetközi izmozásokkal meg szembefordulásokkal, akkor akár mérsékelten nagyszerűnek is nevezhetnénk a helyzetet. Nyilván, akik nem szeretik a Fideszt meg Orbán Viktort, szemberakhatnak mindenféle más mutatókat, amelyek éppen mélyrepülésünket bizonyítják. De az csak vegytiszta rosszindulat, irigység, liberalizmus.

Szóval, éppen objektív mércével mérhetően is javulnak bizonyos mutatóink, amikor a Fidesz népszerűsége egyre csökken. Nem csökkent az, sőt emelkedett, amikor lenyúlták a nyugdíj-megtakarításokat, kitömték pénzzel a csókosaikat, leállították majd újraindították az EU-s pénzek kifizetését, szétverték a közoktatást, leértékelték a forintot, hibát hibára halmoztak, s csak a politikai ellenfelek meg néhány sajtóorgánum kritizálta a jogállam meg a demokrácia lebontását. Sőt békemenetek mutatták meg a szimpatizánsok tömegét, akik kiállnak a szeretett politikus iránya és minden lépése mellett. Mert magyar, mert jót akar, mert feltörölte a padlót a kommunista múlt itt maradt kövületeivel, mert egységbe fogja a teljes magyarságot, mert helyreállít valamit, ami már régen elromlott. Plusz rezsicsökkentés.

Most meg már nincsenek ilyen nagy ügyek, sőt kreálni kell rágcsálnivalót a kommunikátoroknak. Látszólag folyhatna minden abban a mederben, amelyet kialakítottak az elmúlt négy évben, és mégis stagnál vagy romlik a megítélés, fogy a népszerűség. Ennek a nemzetiszín szalaggal átkötött politikai terméknek lejáróban a szavatossága.

Állításom: a Fidesz és Orbán politikája nem változott az eltelt öt évben, a lakosságot érintő intézkedések nagyjából ugyanazt a komfortfokozatot nyújtják, mint négy-öt éve. (Ha az ember hátrébb lép a szurkolói mentalitástól, s úgy nézi, hogy nem hóttmindegy, melyik rúg több gólt?)

Ellenben a keresztény, nemzeti középosztályról megvan a véleményem! Hol vannak a békemenetesek, a budai úrasszonyok, a civil összefogás aktivistái, a Kubatov-gárda, a vidéki jóarcú gyerekek, a különféle mutyik javadalmazottai, a megvédett nyugdíjasok, a keményen dolgozó kisemberek, az igazi magyarok? Most hagyják cserben a miniszterelnök urat, amikor a legnagyobb szüksége lenne a támogatásra.