Demény Péter: A mentalitás csíkjai
„Egyfajta nemtörődöm, de közben dehogyisnemtörődöm lazaság, mindentudás, lefegyverző kreativitás jellemezte a játékát, szívvel, érzelemmel focizott, indult előre, és mindig letaglózták. A szeretnivalóságához számomra erősen hozzátartozott az örökös fájdalom ezzel kapcsolatban, ez a folyamatos nemsikerülés.” – nyilatkozta Egressy Zoltán, akinek a legutóbbi regénye, a Lila csík, fehér csík az egykori legendás játékosról szól. Arra gondoltam, akkor még legalább focizni tudott, akinek végül nem sikerült – azóta már csak a „folyamatos nemsikerülés” van, amiben viszont semmi szeretnivaló nincsen.
A román társadalom cinizmusának sport-tünete mondjuk az, ahogyan a CFR szétesett. Egy csapat, amely évekig lázba hozta Kolozsvárt: a barátom bérletet vett, hogy Drogbát láthassa a Fellegváron, s egykori garibaldis focijaink előtt és, fájdalom, közben a srácok egyenesen közvetítették a meccset egymásnak. Mára már lement a lélekhigany, vagy nincs mit mérnie, hiszen különböző botrányok után ma már a semmi székel, jeléül annak, hogy hol töketlenség van, ott töketlenség van.
A magyar társadalom cinizmusának sport-tünete a foci. A legkedveltebb sportág, melyben a legtöbb pénz is lehetne, valahogy mindig nullává válik. Persze én is reménykedem, ha érkezik egy jobb edző, de mindig sikerül semmivé lennie bármilyen jobb eredménynek. A nyugaton játszó nevek a válogatottban semmire sem viszik, mintha éppen az veszne ki belőlük, ami külföldön érdekessé teszi őket.
Szeretném megjegyezni, hogy egyik társadalmat sem tartom száz százalékosan cinikusnak. Ha a román társadalom következetességének sport-tünetét keresem, bizonyára Simona Halepet jelölöm meg. A cinizmus csak egyik, bár nagyon is létező tulajdonsága mindkét szociális hálózatnak.
Ezzel szemben Törőcsik… Törőcsik az elveszett zseni, akit a puha diktatúra is nyom, meg a saját zsenije is, meg a magyar mentalitás, mely Moháccsal kezdi Nándorfehérvárt is. Törőcsik az, akit a legkegyetlenebb pillanatok nem még jobb játékra, hanem szabálytalanságra kényszerítenek. Törőcsik az, aki felett Egressy nem szeretne ítélkezni (íróként nem is lenne jó ezt tennie), aki felett nem lehet ítélkezni, mert jelenség és tünet egyszerre.
És mennyivel jobb, mondom még egyszer, ez az elveszett zseni, mint a megmaradt senkik.