Bogdán Tibor: Medvelesen a miniszterrel

A legkisebb falut is autópályáról lehetne megközelíteni, ha az 1989 utáni kormányok – legalább részben – eleget tettek volna sztrádaépítési ígéreteiknek. Így azonban kátyús utak vezetnek mindenhova Romániában, kijavításukra nincs sem pénz, sem idő – hiszen a „láss csudát”-módra elkészült néhány rövid autópálya-szakaszt is már nyomban átadásuk után javítani kell.

Pedig az eddigi infrastrukturális mestertervek is nagyszabásúak voltak, a jelenlegi közlekedési miniszter, Ioan Rus újabb projektjei azonban egyszerűen monumentálisak. Lelkesen olvastam őket – szeretem a tudományos-fantasztikus irodalmat. Még akkor is, ha a tárcavezető elképzeléseiben inkább csak a fantázia szárnyal…

Szóval, ha rá hallgatnánk, akkor 2030-ig 1300 kilométer autópályánk lenne (miután huszonöt év alatt mindössze 600 kilométernyi sztráda épült). Ezzel egyidőben 1875 kilométer gyorsforgalmi út is épül – ami ugye, már „majdnem autópálya”. Csak az autópályáknál maradva: két és fél évtized alatt napi átlagban 65 méter sztráda épült – ezt most megnégyszereznénk, elérve a napi 240 métert. Ez pedig nem semmi, hiszen a sztrádaépítési rekord az Európai Unió esetében napi 185 méter – a csúcsot Magyarország tartja. Mi pedig most végre lepipáljuk a nyugati szomszédot, és csak azért is 240 métert adunk át naponta, még akkor is, ha a Comarnic-Brassó és Nagyszeben-Piteşti sztráda átszeli a Kárpátokat, tehát alagutak, viaduktok építésére lesz szükség. (Ja, a dicsőséges aranykorban is azzal tréfálkoztunk, hogy teljesítjük négy és fél év alatt az ötéves tervet, még ha hat évbe telik is).

Ráadásul Ioan Rus elképzelése szerint a 2017-re elkészülő Comarnic-Brassó autópálya alagútjainak megépítésénél a fúrófejnek napi negyveb métert kellene megtennie a kemény sziklában, miközben a bukaresti metróépítésnél – puha, homokos talajban – a fúrógépek csupán 16 métert haladnak egy nap alatt. Ezt állítják legalább is a szakemberek – de hát mást nem is várhattunk tőlük, hiszen ők nem igazán sci-fi-kedvelők.

2030-ig 1300 kilométernyi vasútvonalunk is lesz, amelyen a vonatok 160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek, a tárcavezető szerint nem egészen hat óra alatt teszik meg az Arad-Konstanca távolságot. Jó, hát ez még nem éppen 600 kilométerrel száguldó TVG, de Romániában ez már önmagában is csoda, mivel egyelőre tizenhárom és fél órába kerül a 830 kilométeres út. Legfeljebb az okozhat majd némi gondot, hogy az egyetlen eddigi, Bukarest-Konstanca közötti, 225 kilométeres vasútvonal felújításához tíz évre volt szükség.

Csakhogy ez még mind semmi. 2030-ig ökosztráda is épül Romániában, úgy bizony! „Sokoldalú elemzés alapján” ugyanis a majdani Lugos-Déva autópályán az alagutak építésénél megőrzik „a meglévő természetes élethelyeket”. Vagyis gyakorlatilag az alagutak fölött érintetlenül hagyják majd az erdőket, így az „ökológiai folyosóknak” hála, a medvék elkerülhetik a forgalmas sztrádákat.

Igaz, a helybeliek legöregebbjei is váltig állítják, hogy életükben eddig csak képeskönyvben és állatkertben láttak medvét, de hát ki tudja… Ne igyunk előre a medve bőrére.

Ioan Rus monumentális terve kapcsán viszont – lássuk a medvét!

Kimaradt?