Sike Lajos: Ne higgyünk?

„Ne higgy magyar a németnek, /Akármivel hitegetnek, /Mert ha ad is nagy levelet, / Mint a kerek köpenyeged, /Pecsétet üt olyat rája, / Mint a holdnak karimáj.” A versike hangneméből és stílusából nagyon is nyilvánvaló, hogy nem ma született, hanem – talán sok olvasó emlékszik rá iskolai olvasmányaiból – még a kuruc korban. Ma sokkal kedvezőbb a németek megítélése – egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek többsége úgy vélekedik, hogy „a németek a magyarok legfontosabb szövetségesei”. Nemcsak azért, mert nem ellenségeink, hiszen éppenhogy a barátaink, és az EU, valamint a NATO révén stratégiai partnereink, de azért is, mert szilárd a többpárti demokráciájuk, gazdaságilag sokkal jobban teljesítenek, fegyelmezettebbek, mint mi, nemzeti ügyben erősebben összetartanak. És példásan szembenéztek a múltjukkal, elsősorban a második világháború okozta pusztításokból és a holokausztból eredő bűneikkel.

S akkor még nem említettük a legfontosabbat: a magyar külgazdasági kapcsolatok közel egyharmada Németországgal bonyolódik le, s az onnan eredő, főleg az autógyártásba befektetett tőke, mintegy 300 ezer munkahelyet teremtett.

Iohannis romániai államfővé választása mellett Angela Merkel budapesti látogatása hozta érdeklődésünk fókuszába a németeket. Említésükkel legtöbben alighanem arra gondolunk, hogy közös tragikus múltunk ellenére jó volna végre többet tanulni Európa legbefolyásosabb nemzetétől, amit nem csak irigylésre méltó gazdasági eredményeivel, de korrekt politikai ténykedésével érdemelt ki.

Jól volna eltanulni például, hogyan lehet kormányozni az ellenzékkel közösen, ami Németországban már évek óta valóság, mert hát a volt ellenfélnek is lehetnek és vannak jó ötletei. A választási kampányban vágják egymást, de azt követően – a nemzet érdekét mindenek fölé helyezve – együttműködnek. Tessék elképzelni, hogy Gyurcsány Orbánnal, Kövér László pedig Mesterházival vezeti az országot! Vagy román példával élve, Băsescu és Ponta közös kormányzásáról beszélhetnénk! Leszakadna az ég!

Érdemes lenne eltanulni, miként állapodtak meg a németeknél a különböző pártok a nemzeti minimumban, vagyis abban, hogy a főbb nemzeti ügyeket nem lehet a választások tárgyává és játékává tenni, pláne kiárusítani. Jó volna megtanulni: ha egy szövetségben vagyunk, nem illik ide-oda pattogni, akkor sem, ha a sok előny mellett csak pillanatnyilag származik némi kárunk belőle.

S az oly sokat hangoztatott magyar tisztesség és becsület jó hírének helyreállításáért mennyire érdemes volna megtanulni a németektől a múlttal való korrekt szembenézést! Ha több esetben fájdalmas is, mint Trianon, a doni vereség vagy a holokauszt kapcsán. Nem utolsósorban azért, hogy az évtizedeken áthúzódó nemzetsorvasztó sok vita és gyalázkodás helyett a jövővel tudjunk többet és eredményesebben foglalkozni. Elvégre Széchenyi is arra int, hogy a múlt kiesett hatalmunkból, a jövő urai vagyunk!

Már-már szégyellni való, hogy míg a román parlament döntése alapján évekkel ezelőtt nyilvánossá tették a kommunizmus besúgóinak aktáit, a magyar országgyűlés csak tolja-tologatja, s máig nem szavazta meg. Csak nem attól tart a mai fideszes hatalom is, amely tovább jegelte a kérdést, hogy több fontos emberét volt kommunista ügynökként melengeti keblén?

Mivel a Merkel-Orbán találkozó egyik legfontosabb témája az Oroszországhoz fűződő kapcsolat (ezen belül az ukrajnai háborús állapot és beavatkozás nyomán hozott szankciók betartása) volt, végül játszadozzunk el azzal a „leltárral”, hogy mit köszönhetünk a németeknek, és mit az oroszoknak. A németeknek például Ausburgot (a kalandozások leállítását), tovább más, kisebb kudarcok mellett a két világháború veszteségeit. Az oroszoknak a 48-as szabadságharc leverését, s következményeként Aradot, továbbá a Don-kanyart (minden idők legnagyobb magyar vereségét), ’56 vérbefojtását és az ötven évi kommunizmust.

Szomorú, hogy közülünk mégis sokan visszasírják Moszkvát, s a németekről azt hiszik: velük két világháború után a harmadikat is elveszíthetjük. Keveset ismer a mai világból, aki még mindig úgy véli: ne higgy magyar a németnek! 

Kimaradt?