Az ünnepnapok alatt bőven volt lehetőségem olvasgatni, és talán önsanyargatásnak tűnik, de eldöntöttem, hogy legalább nagy vonalakban még egyszer átrágom magam mindazon, amit az autonómia kérdéskörében összegyűjtöttem. Papíron és képernyőn neki is láttam a sorok közötti nagy menetelésnek.

Közben elgondoltam, hogy jómagam “a székelység autonómiája “ kifejezést először közvetlenül az 1989-es fordulat után Ferenczes István költőtől hallottam nyilvánosan, aki akkor még az RMDSZ megyei intézményrendszerének a megszervezésével foglalatoskodott, majd egy-két évre rá a kifejezés a Katona Ádám vezette Erdélyi Magyar Kezdeményezésnek került a zászlajára.

A romániai magyarság önrendelkezése már ott szerepelt az RMDSZ alapító okiratában és az azt követő valamennyi kongresszusi programnyilatkozatban.

A Dr. Csapó József kidolgozta és a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott autonómia-statútumtól a tavaly őszi, hasonló témájú RMDSZ dokumentumig újra elolvastam mindent, az időközben létesített erdélyi magyar pártok hasonló szövegeit, sok-sok tanulmányt és persze átlapoztam, átgörgettem mindazt, amit az évek során a dél-tiroli, a baszk, a katalán, a finnországi svéd autonómia-törekvésekről, a kanadai angol-francia, a belgiumi francia-vallon viszályról, a hollandiai frízekről és más népcsoportokról a könyvespolcomon, vagy a számítógépem merevlemezén összegyűjtöttem.

Autonómia, pontosabban a Székelyföld területi autonómiája! Vajon, amikor nem az én dolgozószobámban, hanem a romániai magyarság körében, Erdélyben ennyi elméleti anyag összegyűlt, akkor negyedszázad alatt miért nem léptünk egy tapodtat sem előre?

Vannak, akik már ezzel a kérdéssel sem értenek egyet. Előbbre léptünk, mert a románság tudomására hoztuk akaratunkat. Előbbre léptünk, mert az unió is tud róla. Előbbre léptünk, mert Magyarország nemzeti kormánya immár egyértelműen kiáll akár a területi autonómia követelése mellett is. Előbbre léptünk mert... A három pont itt csupán azt jelzi, hogy folytathatnám a magyarázatokat, de ha jobban mögéjük tekintünk, akkor csakhamar rájövünk, hogy a gyakorlatban semmi változás.

Vajon jó úton jártunk? Vajon nem rontottunk el valamit? Vajon a kizárólag érzelmi megközelítés, a zászlólengetés és himnuszéneklés, az ünnepnapok és a választások mindig harsány szólamai nem jelentettek csupán pótcselekvést a téma ésszerű, nem felülről, hanem alulról történő megközelítése helyett?

Mire gondolok? Ha a Székelyföldön területi autonómiat akarunk, akkor nyilvánvalóan csak az lehet a célunk, hogy vele és általa a közösségi önazonosság megőrzés mellett az itt lakók élete jobb legyen, önálló közösségként, nyitottan és mellérendelten, a saját érdekeiket nézve tudjanak még nagyobb mértékben bekapcsolódni a modernizációs folyamatokba és ezek a változások lehetőleg ne néhány szűk csoportot, hanem az itt lakók minden rétegét érintsék. Voltaképpen ez a kulcsa a szülőföld megőrzésének, amelyet az idők folyamán elég sokan elhagytak, de amelyet a nagy többség továbbra is olyan térségnek tekint, ahol nemzedékek teltén is tovább vihető az élet.

Nos, ha az életről beszélünk, akkor a következő nem huszonöt, hanem akár egyetlen évben innen kellene kezdeni az autonómiát. Bontsuk le apró szeletekre az életet, és egyenként vizsgáljuk meg, mit jelent benne számukra az autonómia.

Kultúra? Itt gyakorlatilag önrendelkezők vagyunk. A székelyföldi városok el tudják tartani saját művelődési intézményeiket, az ég világon senki nem szól bele, hogy akár a közhatóságok, akár intézmények vagy civil szervezetek milyen rendezvényeket szervezzenek, sőt az is egyre inkább nyilvánvaló, hogy az anyagi hátteret biztosítók saját rosszul értelmezett beleszólási jogukat is a háttérbe szorították és hagyják, hogy a hozzáértők tegyék a magukét.

Oktatás? Magyar óvodák, magyar iskolák szép számban. Egy autonóm terület, önálló pénzügyi forrásokkal képes biztosítani a pedagógusok fizetését és az iskolaépületek működőképességét, a tanulók ösztöndíját?

Egészségügy? Egy autonóm terület önálló egészségügyi biztosi rendszere képes ellátni a saját egészségügyi hálózatát, vagy a magánellátás irányában kell eltolni az egész rendszert?

Szociális ellátás? Egy saját pénzforrásokkal rendelkező autonóm területen ki biztosítja a nyugdíjat? A különböző szociális segélyeket és pótlékokat?

Infrastruktúra és településfejlesztés? Ha egy autonóm terület igazgatásba, tulajdonba vagy bérbe kap utat, vezetéket, vasutat stb., képes lesz önerőből a működtetésére? Egy autonóm terület önállóan csatlakozhat olyan uniós forrásokhoz, amelyek lehető teszik a településfejlesztést?

Adópolitika? Egy autonóm területen csökkennek vagy nőnek a lakosságot terhelő adók?

Beruházáspolitika? Egy autonóm terület milyen eszközökkel rendelkezik, hogy nagyobb mértékben vonzza a hazai és külföldi beruházókat?

Gazdaságpolitika? Kereskedelem? Mire támaszkodunk? Mit tudunk eladni, nem itthon, hanem másutt is az egyre élesedő konkurencia harcban?

Nem folytatom… Úgy gondolom, ha egyáltalán területi autonómiáról akarunk beszélni, akkor az elkövetkezőkben nem a százegyedik autonómia-statútumot kell megalkotni és jajveszékelni, hogy a románok vita nélkül, vagy parlamenti vita nyomán elutasítják, hanem mindenekelőtt pontos diagnózist kell készítenünk. Mint egy jó orvos, aki figyelembe vesz minden vizsgálati és laboratóriumi eredményt, de a hozzá panaszával bekopogó ember személyiségét sem feledi.

Én úgy vélem, ha nem így teszünk, akkor a következő években is csak zászlót fogunk lengetni, énekelünk és panaszkodunk, s teljesen mindegy, hogy tulipános, fenyőfás, napos és holdas, vagy bármilyen más jelképek alatt.

Januárban mindig megemlékezünk a madéfalvi veszedelemről. Most nincsenek ágyúk, a történelemképünket részleteiben is helyreállítottuk, a legnagyobb veszedelem viszont az, ha nem használjuk ki a demokrácia lehetőségeit, ha nem gondolkodunk a sérelmi politizáláson túlmenően a saját közösségi és egyéni sorsunkról, összhangban a jelen társadalmi folyamataival – és nem csak a múltba révedő tekintettel.

A világ ugyanis még a mi kedvünkért sem áll meg, és nem kell Európában kószálni ahhoz, hogy tudjuk, kihez kell mérnünk magunk, ha nem akarunk lemaradni.

Talán mégiscsak meg kellene próbálni alulról felépíteni a házat, nem pedig olyan tetőzettel kezdeni, amely a rajzokon nagyon szép lehet ugyan, de fogalmunk sincs, hogy mi támasztja alá.