Karácsony másodnapján, késő este váratlan vendégeim érkeztek, és beugrottam az egyik, éjjel-nappal nyitva tartó kisboltba, hogy vásároljak valamit. Elgondoltam: ezeknek az úgynevezett romániai nonstop üzleteknek is meg volt a maguk sorsa.

A rendszerváltást követő esztendőkben gombamód elszaporodtak, majd a nagy üzletláncok megjelenésével szép csendesen bezártak. Még a székely nyelvárást büszkén viselő Feszt nyitva is beadta a kulcsot, ma már turkáló működik a helyén.

Sem az államnak, sem a helyi önkormányzatnak nem kellett beleszólnia, a piacgazdaság, a kereslet és a kínálat tette a maga dolgát, az állandóan nyitva tartott üzletekből meghagyott éppen annyit, amennyire szükség van.

És a piacgazdaság elvitte a mozikat, a közös videónézéseket, sőt még a világmegváltónak tartott falusi teleházakat is. Ma már majd minden településre mobilon is eljut az internet.

Az államnak még a kisujját sem kellett mozdítania: a nyitott gazdaságban és a társadalomban léteznek olyan önszabályozó rendszerek, amelyek akár kesergünk fölöttük, akár tapsolunk nekik, de működnek vagy megszűnnek. Nem valamiféle központi hatalom kénye kedvére, hanem a lakosok – ha úgy tetszik, az egyének – szabad és összeadódó akaratából.

Következésképpen az államnak nem kell mindenhol jelen lennie és nem kell átlépnie minden családi ház, vagy tömbházlakás küszöbét, hogy megmondja, mi a tennivaló. Gyorsíthat vagy lassíthat folyamatokat, de mindent nem határozhat meg.

Mindez a napokban jutott újból eszembe, amikor az egyik magyarországi politikus így fogalmazott: át kell alakítanunk az emlékezetpolitikát. Nemzedékemnek és jónéhány nemzedéknek tapasztalatból már nincs hiánya: amikor a politika összekapcsolódik néhány sajátos kifejezéssel, váratlan dolgok születnek.

Tudománypolitika: még él az a nemzedék, amelyik jól emlékszik, hogy itt, Kelet- és Közép-Európában a második világháború után mindent az orosz tudósok találtak fel, az ok és okozati skálákon pedig soha nem a belső, hanem csak a külső hatások érvényesülhettek. És persze ugyanők meg a fiatalabbak átmentek azon is, hogy a román tudósok tudnak a legjobban mindent, mint ahogyan manapság azt is megtanulják, hogy mondjuk a Székelyföld egyik pontjáról felengedett sztratoszféra-léggömb is kimondottan székely, minden megfigyelő rendszerével egyetemben.

Ugyanígy bőven volt alkalmunk belekóstolni az irodalompolitikába, amely többek között a magyar irodalmat is egyirányúsította és lám, más helyre téve a tiltótáblákat, gyakran törekednek erre manapság is.

És ott van a médiapolitika, ahol az állam határozza meg a hírgyártást és látja el annak felügyeletét, ott még a közszolgálat is kormányszolgálattá válik, nem pedig a sokarcú valóság olyan töredékeinek a felmutatásává, amelyekből az olvasó, néző, hallgató össze tudja rakni a maga legalább tárgyilagosnak vélt információit.

Nem szeretném, ha politikává válna az emlékezet. Ha bármely állam mondaná meg, hogy hol, mikor és mire kell emlékeznünk.Mint ahogyan  azt sem szeretném, hogy egyszerű célszám legyen az ember, a kisebbségi magyar.

A legutóbb egy másik magyarországi vezető politikus azt nyilatkozta, hogy a kormányzati ciklus végére el kell érni az egymillió új magyar (kettős, újrahonosított) állampolgárt. Mintha megszabták volna, hogy 2018-ra mennyi legyen a burgonya- vagy a kukorica termés!

A kettős állampolgárság, nagyon rokonszenvesen, úgy indult, mint magánügy: aki akarja, megkaphatja. Azután közéleti dicsekvés, most pedig felülről irányított célszám lett belőle. Amíg kezdetben a magyar konzulátusokra igyekvők éltek a lehetőséggel, most a konzulátusok munkatársai telepednek ki falvakra és szerveznek jelentkezőket, szavaikkal elmosva azt az egyszerű igazságot, hogy a magyar nemzetnek az is tagja, aki Magyarországnak nem egyes vagy kettős állampolgára.

Az államnak nem kellene elvennie a gondolkodó és cselekvő ember helyét. Ha így tesz, éppen azt a rendszerváltást ássa alá, amelynek huszonöt esztendővel ezelőtt úgy örvendtünk, fel se mérve, hogy mi következik.

Új esztendő jön. Központosító állam, csalhatatlan vezetőkkel – ne következzen! De jól működő, önmagukat szabályozó, egymásra felvigyázó és lakosokra nyitott intézmények, nyitott országok annál inkább.