Furcsa volt nekem már a múlt héten, amikor Kovászna megye prefektusa arról beszélt a sajtónak, hogy majd csak talál ő valamit, ami miatt büntethetőek azok, akik szerinte meggyalázták a román nemzeti szimbólumokat december elsején. Bevallotta, hogy a Büntető Törvénykönyvben már nincs olyan paragrafus, amely szerint az ilyen típusú cselekedet inkriminálható, de ő mégis talál valamilyen ürügyet. A prefektus, akinek az az elsődleges feladata, hogy a törvény betűjét betartsa és betartassa. Aztán talált is. Igaz, nem azokat vádolja, akik a tettet elkövették, de bosszút állt.

S a bosszú bosszút szül. Beindult a prefektus úr. Felszólított, büntetett, belekötött az élő fába is. Egészen addig, amíg nem kezdett kínossá válni gazdáinak is.

Most már magyarázkodik a kovásznai prefektus. Azt hihetnénk, hogy maga is rájött, hogy túllőtt a célon, amikor egy hét alatt támadást indított minden szeme elé kerülő magyar szimbólum ellen, sőt lelki füleiben újra felcsendült a júniusban köztéren elénekelt magyar himnusz, s ezért is kíméletlenül büntetett.

A prefektus túlkapásairól fő célpontja, Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere is beszélt, megjegyezte, hogy az államelnök-választás második fordulója óta intenzívebb lett a prefektúra és az önkormányzat közti, egyirányú levelezés. Marius Popica felszólít, fenyeget és perel. Márpedig a prefektus a kormány megbízottja. Ergo Marius Popica a kormánytól, Antal Árpád gyanúja szerint a belügyminisztériumból kapja a parancsot. Azt is, hogy a IV. Ponta-kormány beiktatásának napján kissé visszakozzék. Mert az RMDSZ elnöke is utalt rá: már nem biztos abban, hogy támogatni kell az új kormányt. Popica akciói miatt vannak kételyei.

Erre hoppá, jön Popica és elmagyarázza, hogy a magyar himnusz „intonálását” büntetik, az „eléneklését” engedélyezik Romániában. „Énekelni” bármikor, bárhol szabad. Hozzátette: még a magyar himnusz „intonálása” se büntethető, ha azt megelőzően „intonálták” a román himnuszt is. Kovászna megye prefektusa nem tudott pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mi a különbség egy himnusz „eléneklése” és „intonálása” között, hiszen ő se nem nyelvész, se nem lángész. Ő csak kormánymegbízott.

Mi azonban semmi különbséget nem látunk a himnusz intonálása és eléneklése között. Sőt, csekély latin–román műveltségünkre hagyatkozva megkockáztatjuk, hogy mindenki intonálja, aki énekli a himnuszt, de nem mindenki énekli, aki intonálja. Intonálni ugyanis annyit tesz, mint hangszeren játszani vagy énekelni kezdeni. Ezt lehet akár hümmögve is.

Amint mi is hümmögve fogadjuk, amikor Marius Popica kifejti: ő nem tiltotta be, és nem is fogja betiltani valamelyik ország himnuszát, és senkit nem fog megfosztani attól a szabadságtól, hogy „elénekeljen” egy himnuszt különböző eseményeken vagy templomokban. Hogyan is tehetné? Hiszen ő nem megyei RKP elsőtitkár. A látszat ellenére sem.

Az sem hatott meg különösebben, hogy hivatalosan is bocsánatot kér ha, valaki sértve érezte volna magát a büntetés miatt. Hozzátette: a Magyar Polgári Párt által meghirdetett magyarhimnusz-éneklő események miatt nem fog büntetni.

Nem a büntetés miatt érzem sértve magam, hanem azért mert Marius Popica  minket hülyének néz. Azt hiszi, amolyan Hoppá Popica módjára mindig talpra esik: magyarfaló, ha úgy kívánja, az emberi jogok bajnoka, ha amúgy – mi is valamikor fejre estünk, s elfogadjuk álságos penitenciáját.

Hát nem! Popicának mennie kell. Ha nem menesztik, akkor önként kellene távoznia. Mert ténykedésével csak mérgezte a magyar–román viszonyt, próbálta szítani a magyar iszonyt.

Lehet, hogy románnak nagy román, jónak már nem biztos, mert aki embernek nem, az románnak vagy magyarnak sem, de kovásznai prefektusnak konfliktuskeltő magatartása miatt bizonyítottan alkalmatlan.

A megyében rengeteg a megoldatlan probléma. Elsősorban gazdasági és társadalmi. E problémák megoldását kellene elősegítenie egy felelős kormánymegbízottnak, illetve magatartásával nem kellene folyton a háromszéki magyarság energiáit az álproblémák kezelésére – valójában elmélyítésére – kanalizálnia.