A megoldás izgalmasabb, mint a probléma maga.

Ez a mondat még a szombati, brassópojánai román–magyar PER-eskedés hivatalos megnyitása előtt hangzott el a vitát moderáló Paul Ricker nagykövet.

A keresztényhavasi üdülőhelyen másodszor találkoztak a román és erdélyi magyar politikusok, hogy áttekintsék a többség–kisebbség viszonyát, felleltározzák az elért eredményeket, emlékeztessenek a többség be nem váltott ígéreteire (köztük az 1918. december elsején vállalt önrendelkezési ajánlatra), vázolják, melyek azok a kisebbséget hátrányosan érintő kérdések, amelyek válaszra, illetve azonnali megoldásra várnak. A 2013 óta jószerint félbeszakadt román–magyar párbeszéd újrafelvételét az amerikai civilszervezet, a Project for Etnic Relation (PER) utódja, a Friends of Project for Etnic Relation (FPER) kezdeményezte. A dialógust az FPER szakértői moderálták.

A júniusi, illetve a múlt hét végi találkozó egyáltalán nem volt titkos, csak viszonylag zárt. (A találkozóról június 25-én írtam a maszol.ro-n.) Mivel az amerikai civilszervezet elnökének, Allan H. Kassofnak az az elve, hogy csak az őszinte vita vezethet valamelyes eredményre, s az állandó választási kampány szindrómától szenvedő politikus a nagy nyilvánosság előtt hajlamossá válik az őszintétlenségre, ezért nem a sajtósok hada előtt kell a disputának zajlania. Azonban nem a nyilvánosság teljes kizárásával, ezért hívtak meg egy magyar és egy román újságírót is, hadd legyenek a tanúi, krónikásai a PER-eskedésnek.

Miután Allan H. Kassof – jó taktikai érzékkel – a pojánai vita után ellátogatott Háromszékre, már az erdélyi magyar média is felfigyelt arra, amit már júniusban is megírtam, hogy újraindult a párbeszéd a román és az erdélyi magyar politikusok közt. Sokan – a mára már megszokott, tizenkilencedik század forradalmi sajtójára jellemző tragikus pátosszal – Neptun szellemének eljövésével kezdtek el riogatni, árulást kiáltottak, kárhoztatták a kompromisszumoktól terhes politizálást. Mások a racionalitás álarca mögül azt firtatták, miért csak az RMDSZ politikusait hívták meg, s azt állították, hogy az RMDSZ erdélyi magyar versenypártjai képviselőinek is jelen kellene lenniük a tárgyalásokon.

Nos, a brassó-pojánai párbeszéd kezdeményezőit és szorgalmazóit a praktikusság elve vezérli. Törvényi garanciákkal akarják szavatolni azokat a kisebbségi jogokat, amelyeket az erdélyi magyarság követel, kér s a politikai hatalom is teljesíthetőként elfogad. Ezt a garanciát azok nyújthatják, akik törvényhozók, azaz parlamenti pártok. Azok, akik számára a probléma maga nem okoz nagyobb izgalmat és esélyt, mint a megoldás. Ezért hívták meg a szociáldemokrata, a nemzeti liberális és a demokrata liberális párt magasrangú politikusait is. Ezért nem hívták meg az Erdélyi Magyar Néppártot vagy a Magyar Polgári Pártot. És talán azért sem, mert az EMNP évek óta a Bukarestet kikerülő nemzeti politizálás híve. Toró T. Tibor pártelnök így nyilatkozott két éve: „Az erdélyi magyarság körülbelül 80 százaléka azt gondolja – ezért nem hibás, ezt tömték a fejébe több mint két évtizeden keresztül –, a politika abból áll, hogy Bukarestben meg kell kötni minden lehető és lehetetlen kompromisszumot, bele kell merülni a bukaresti politikai élet sűrűjébe, azonosulni velük, kicsi pénzeket, engedménymorzsákat megszerezni, hazahozni, és ezekkel az eredményekkel elnyerhető a következő mandátum.”

Az EMNP politikai filozófiáját természetesen Allan H. Kassofék is ismerik, ezért nem invitálják meg képviselőit arra a párbeszédre, amelynek célja nem a steril politikai vita, hanem a kézzelfogható eredmények elérése a kisebbségvédelem terén, s amelynek az elérhetőségét a bukaresti törvényhozásban és a kormányban látják.

Az EMNP-nek, az SZNT-nek pedig a maga választotta úton haladva kell bizonyítania, a többség nélkül vagy a többség ellenében is lehet kisebbségi jogokat kivívni. Noha a székelyek nagy menetelésébe magunk is belefogóztunk, ma úgy érezzük, egy lépéssel sem kerültünk közelebb, még a decentralizációhoz sem, nemhogy az autonómiához.

Mint tanú és krónikás bizonyíthatom, hogy a brassópojánai dialógus – noha indulatmentesen zajlott – nem volt politikai flört. Az erdélyi magyar politikusok kendőzetlenül beszéltek a kisebbségi jogok csorbulásáról és határozottan kérték a már elfogadott törvények betartását. Marosvásárhelyi magyar orvostudományi kar; a magyar nyelv hivatalos státusának biztosítása azokon a településeken, ahol a magyar lakosság eléri a húsz százalékot; decentralizáció, avagy autonómia; székelyföldi kulturális intézmények állami finanszírozása (Caracalhoz hasonlóan); infrastrukturális beruházások szükségessége; a visszaszolgáltatások leállása, és igen, a székely szimbólumok szabad használata is terítékre, megvitatásra került. Természetesen a román politikusok is nyíltan beszéltek azokról az okokról – köztük kampánystratégiai tényezőkről – amelyek miatt még a jogos kisebbségi kérésekkel is sokszor nehéz szívvel foglalkoznak a nyilvánosság előtt, nemhogy el is fogadják.

A brassópojánai PER-eskedés legfontosabb hozománya, hogy a februári – nem titkos, én már most szóltam! – tanácskozáson már konkrét magyar javaslatokkal foglalkoznak a felek és megoldásokat is keresnek. A kisebbségi kérdés átkerülhet a szimbolikus politizálás térfeléről a pragmatikus politizálás térfelére.

Semmi mást nem szeretne az FPER. Legkevésbé a többség pártját fogni a kisebbségek ellenében. Az eredményekhez azonban éppen arra a kompromisszumkészségre van szükség mindkét fél részéről, amelyet az RMDSZ versenypártjai a balkáni ördögtől valónak tartanak. Ha viszont nem lesz látható eredménye a brassópojánai folyamatnak egy éven belül, 2015-ben, amikor nem lesz választás Romániában, akkor ez a kudarc az EMNP Bukarestet mellőző politikáját igazolja az erdélyi magyar választók előtt.