Mivel a kézdiszentléleki eset (előtt is, de főleg) után erősebb a hit a rációnál a cigányság megítélését illetően, ezért hiába is magyarázom, magyarázzuk, hol a hiba a hangoztatott gondolatokban.

Hiába magyarázom például, hogy az még nem kimondása egy problémának, ha egyes újságokban csak a cigány származású bűnelkövetőket bélyegezzük meg, és soha nem írunk olyant, hogy a magyar X.Y. elütötte, kifosztotta, megszúrta stb.

Hiába magyarázom, hogy ha valakik majdnem meglincselnek valakit, és ezért háborodunk fel, akkor nekünk sem szabad ezt tennünk, főleg nem egy egész közösségen, csak mert azonos származásúak.

Hiába magyarázom azt is, hogy nem számít érvnek az „élj köztük” vagy a „ha egy családtagoddal tették volna”. Akkor sem ítélkezem egész csoportok, közösségek fölött, ha velem történik, mert a valóságon mit sem változtat, hogy ki az áldozat.

Hiába magyarázom, hogy nem lehet genetikai háttérről, vérről, származásról beszélni, amikor a viselkedést elemezzük. Akik „genetikáznak”, általában a fogalom halvány magyarázatát is alig ismerik, tudatlanságuk pedig láthatóan egyáltalán nem zavarja őket.

Hiába magyarázom, hogy származástól függetlenül mindenkinek ugyanarra van szüksége: kenyérre és tudásra. Előbbire, hogy nyugodt és békés legyen, utóbbira, hogy ne vezessék meg, boldogabbá tegye az életét. A háromszéki Kézdiszentléleken megtörtént a tragédia, a háromszéki Mikóújfaluban békés, kellemes cigány közösség él, mert a tagjai dolgoznak, egyenlő elemei a társadalomnak. A környezettől függ, hogy kiből mi lesz.

Hiába magyarázom, hogy az állítólagos keresztény értékek mentén nem szabadna gyűlölködni, főleg nem úgy kibújni a szigorú értékrend alól, hogy azt mondjuk: „na jó, de van kivétel”. Feleim, Jézus hol mondta, hogy „itt azért már szakad a cérna nálam is”?! Miért gyűlölködtök, és próbáljátok a gyűlöletet egy tragédiával legitimálni?

Hiába magyarázom, hogy egy kisebbségnek meg kell értenie más kisebbségeket. Különben mit várna el a többségi társadalomtól? A Kolozsvári Magyar Napok vállalta, hogy más kolozsvári kisebbségekkel is törődik, többek között azért, hogy példát mutasson a román közösségnek. Nem helyes, ha felfelé sírunk, lefelé rúgunk.

Hiába magyarázom, hogy a magyarságnak nincs több joga panaszra, mint másoknak. Mind emberek vagyunk, és – visszatérve az erdélyi társadalom által állítólag fontosnak tartott kereszténységre – isten szeme előtt egyenlők. Ha nekem jár a boldogság, akkor jár neked is, a szomszédnak is, annak is, aki elém tolakodik a buszon, aki átver a kasszánál, aki rálép a tyúkszememre. Aki pedig bűnt követ el, azt a hűvös, objektív törvény tegye a helyére.

Hiába magyarázom, hogy legalább az önző érveket meg kellene fontolni. Tudom, hogy a kocsmai beszélgetésekben és az internetes kommentekben a hitleri megoldások népszerűek (már ha a „megfelelő” közösségekkel szemben alkalmaznák őket), de ezek nem fognak megvalósulni. Együtt kell élni azokkal, akikbe most mindenki belerúg, pedig úgy kellene eljárni, mint az említett Mikóújfaluban is. Sokkal kellemesebb társaság az, amelyik nem éhes, amelyikkel el lehet társalogni az út mellett, amelyiktől nem kell félni.

De a halászbot a mi kezünkben van. Nem igaz, hogy „nem akarnak”, csak nem tudják, hogy amit mi akarunk tőlük, az miért volna jó nekik is. A magyarságot is meg kellett szelídíteni. Mindenkit meg kell és meg lehet.