Pár hét után megtalálták a három izraeli tinédzser tetemét, akiket eltűnésük után óriási izraeli erők kerestek: az alig eltemetett testek egy Hebron melletti száraz folyómederben hevertek. Érdekes volt, ahogy az eltűnés után a gyanú a Hamászra irányult, majd ahogy a keresési folyamatban mintegy félszáz hamász-kapcsolatgyanús palesztint letartóztattak, és a Ciszjordán területen mintegy ezernégyszáz helyszínt átkutattak. Mondják, hogy az izraeli hadsereg az utolsó intifáda után nem vetett be ekkora erőket, de azt már nem mondják (bár biztosan nem használt a Tel-avivi kedélyeknek), hogy csak hetek teltek el az ún. palesztin egységkormány megalakulása óta.

Durva lenne azt mondani, hogy a három fiatal eltűnése alkalom volt arra, hogy az izraeliek betekintést nyerjenek az elméleti nagy egymásra találás és együttműködés palesztin háztáján történtekbe, de az furcsa, hogy amikor legutóbb (2006-ban, Izrael és Libanon határának vidékén) izraelieket raboltak el, az egy hónapos teljes háborúvá kerekedett. Szerencsére a holttestek megtalálása után azonnal (ezek a meghatározó órák a válaszcsapások indítására vagy elmaradására, ilyenkor a legnagyobb az emocionális-politikai nyomás) a totális háború még nem alakult ki. Mindez annak ellenére, hogy az izraeli kormánynak – a közvélemény felháborodása és az al-Qassam brigádok kairói béketagadása miatt – egy komplett katonai beavatkozásra megvan a biankó csekkje, és annak ellenére, hogy a miniszterelnök ígérte és jócskán végre is hajtja a Hamász ellenes csapásokat.

A 2008/2009-es Öntött Ólom hadművelet rimékjére még nem került sor (de a 2012-es Védelem Oszlopára már igen), Tel-Aviv továbbra is tart az eszkalációtól, a nagyvilág ítéletétől, de legjobban talán az idegesíti, hogy nincsenek információi arról: honnan az árva Hamász új és jobb rakétái? Az IDF céljai egyelőre a határvidéki fegyver-alagutak. Az is fontos, hogy bár Egyiptom vezetője egy Amerika-barát katona, nem pedig egy szelídített Hamászbarát Muszlim Testvér, akinek feneke alatt még meg sem melegedett a szék. Hamász ellenes erélye az elején tart, pedig erre az erőre egyre többször lesz szüksége.

Ám egy alkalmat elszalasztottak, s az elszalasztó Mahmúd Abbász volt, aki – bár aláíratta a társkormányozni akaró Hamásszal az erőszakmentesség követelményét, elfelejtette ennek alapján felelősségre vonni kormány-társait a történtek miatt, és nem csak, hiszen a Gáza övezetből az árnnyal rendelkező kormány kikiáltása óta is zavartalan zuhognak a rakéták az ellenkező oldalra. Abbász elítélte a Hamászt a történtekért, ám ha a sors úgy hozza, ilyen gesztusokkal nem lehet szocializáltan elfogadhatóvá tenni a gázai terrorpolitikusokat, ahogy nem lehet távol tartani a politikai tandemalakulattól, avagy a saját érdekeiktől az IDF-erőket sem. Hogy a Hamásznak is PR esélyt jelentett volna az elrablási akció lefújása, emberei leállítása, az egy másik elszalasztott esély, de az övék. És nem csodálkozom: bodoríthatják a tök-kopasz fejen a parókát ezerféleképpen, a fej akkor is tar marad.