Krebsz János: Mit mutatunk?

Rokonszenves fiatalok mesélnek. Évek óta Londonban élnek, felkapaszkodtak néhány grádicsot a világváros karrier-létráin, már az ottani mércével is jól keresnek (eszük ágában nincs hazajönni – de ne politizáljunk!), és a világjárás lett a hobbijuk. Fapados repülőkkel, a hasonló, olcsó szállást keresők világhálózatához kapcsolódva (Couchsurfing) fillérekből jutnak el a földgolyó legtávolabbi pontjaira.

A Himalája expedíciótól az ötvenfokos ausztrál nyár megtapasztalásáig mindenhol voltak, s jól mesélnek. Történeteik summája, hogy azokat a helyeket és embereket el kell kerülni, ahol fel vannak készülve a turisták fogadására. Indiában, Pakisztánban és az arab világban rádrontanak a koldusok, és az összes szolgáltató abban utazik, hogy kifossza az oda érkező gazdagokat. Ellenben, ha sikerül ezeket kikerülve valódi helyi lakosokkal megismerkedni, belemerülni a valóságba, akkor az emberi nagylelkűség, segítőkészség és önzetlenség gyönyörű példáival találkozhatsz.

Valahogy így vagyunk mi is. Tamási Áron szülőházának meglátogatását elrontotta, hogy a nagy író rokona mindenáron csergét akart ránksózni, a gelencsérfaluban egy részeges fazekas támolygott a buszról leszállt magyarországiak elé, s a Bukarestbe vonaton érkezést nyomasztó meneküléssé tette a hihetetlen méretű koldushad, amely tapadt lerázhatatlanul a külföldire.

Élünk valahol, egy műemlék, egy természeti csoda, egy emlékhely közelében, mindennapjaink része a látnivaló, de inkább elkerüljük azokban az időszakokban, amikor a tömegek látogatják. És nem gondolunk igazán bele, hogy kik azok, akiknek megengedjük, hogy alakítsák ezen a helyen a képet rólunk. Romániában a koldusok, Magyarországon a vendéglátósok. Valahogy le kell húzni az idegent, ha már eljött idáig, és tele van pénzzel. És ebből a néhány iparosból általánosítanak, az egészről lesz képük az idegeneknek, akiknek se idejük, se kedvük elindulni arrafelé, ahol mi, az őslakosok élünk valódi szokásainkkal, lelkületünkkel, helyi specialitásainkkal. És mi hagyjuk, hogy szűkebb környezetünk látnivalói, vonzó célpontjai egy erre a célra szakosodott, üzemszerűen működő siserehad kezében legyenek kizárólagosan, teljesen lesújtó képet hagyva mindazokban, akik ide látogatnak.

Élünk valahol, egy kis területtel, ám nagy történelemmel bíró országban, és néhány hírhedett szereplő alakítja rólunk a nemzetközi véleményt. Politikusok, történelmi személyek, sportolók, művészek. Országimázsra költünk milliárdokat. Nehéz elérni a nemzetközi sajtó ingerküszöbét, a kis országok egyébként is hajlamosak beleragadni a kialakult sztereotip jelzőkbe (Drakula, Ceauşescu, Comăneci – tsikos, gulash, tsardasch), sőt kiaknázni az ezekben rejlő üzleti lehetőségeket. Mit mutatunk magunkból, és mi látszik belőlünk odaátról? 

Kimaradt?