1997 meleg nyarán Budapesten ért július negyedike, az AEÁ (USA) függetlenségi napja, s igen festői tűzijátékot láthattunk: a Margit-sziget északi csücskéről eregették égnek a sziporkázó–pukkanó bombákat, röppentyűket és egyéb haszontalanságokat.

E nevezetes nap eszünkbe juttatja a nemzeti összetartozás napját is (mely egyúttal a ’magyar fájdalom’ napja is): amelyről kerek egy hónappal ezelőtt emlékeztek meg Magyarországon. Ha valaki nem tudná: az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét – a trianoni békeszerződés aláírásának napját – a ’nemzeti összetartozás’ napjává.

Az emlékezni és ünnepelni vágyók kedvükre válogathatnak a júniusi ünnep- és emléknapok között. Néhányat elsorolnék. Előbb a világnapokat (vn.): június 5.: környezetvédelmi vn.; 12.: gyermekmunka elleni vn.; 14.: véradók vn.-ja; 17.: elsivatagosodás vn.-ja; 20.: menekültek vn.-ja; 23.: spamellenes vn.; 29.: a meleg büszkeség vn.-ja (ezt vajon milyen megokolásból tették Szent Péter és Pál apostol napjára?). De szintén júniusban van a csontritkulás, a cukorbetegek és a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem napja. Nemigen értem azt, hogy mi értelme van annyi mindenre emlékezni… Azt értem, hogy 10-én felköszöntik a Margitokat és 27-én a Lászlókat, de milyen ajándékot kaphat 17-én a Kalahári sivatag: tíz ENSz-delegátus kivonul az egyik buckára és egy-egy veder vizet zúdít a homokra?

A magyaroknak egyszerűbb: minden jeles napon díszbeszédet tart a kormány erre kijelölt embere. A magyar ügyészek napján (jún. 10.) az ünnepelteket már 10 órakor hazaengedik, s a kapunál díszes zacskóban egy-egy sonkás szendvicset kapnak, a vegák pedig szójás pusszedlit.

Június 16-án – a megbékélés napján – Nagy Imre és társai kivégzésére, meg az ’56-os hősökre emlékeztek. Szerintem a megbékélés mindenféle harci szándék eltörlését jelenti, de nem így van, mert a miniszterelnök az áprilisi választási győzelem után azt mondotta: „Legyűrtük a múltunkat, végleg lezártuk a posztkommunizmust és legyőztük a kicsinyességet.” (Komment: 1. Miként azt az Internacionálé is mondá: „a múltat végképp eltöröltük…” 2. „Ne lövöldözzünk pisztollyal a múltunkra, mert ágyúval lő vissza a jövő” – tartja egy középkori piréz közmondás.) –   A Demokrata címlapja pedig ezt idézte a győzelmi beszédből: „Újra meg kell küzdenünk azokkal, akik veszélyesek Magyarország érdekeire.” – Megbékéltünk ugyan a komenyistákkal, de azér’ haragszunk rájuk. (Vagy most máshonnan várható a támadás? Alighanem Nyugatról, mert Németh Szilárd azt mondotta a június 5-ei reggeli hírekben: Brüsszel a fejére is állhat, a rezsicsökkentést akkor is véghez fogjuk vinni. – Friss szóvirág a Vezértől: „25 éve vártunk erre” – mármint a mostani boldog korra. Huncutság olyasmit mondani, hogy itt van már a Kánaán, mert megelégedettséget szül, annál pedig nincs rosszabb: elszenderedik az éberség. Ceau elvtárs mindig a jövőt emlegette: az igazi boldogság csak ezután következik!)

Június 19. a független Magyarország napja, 1991-ben ezen a napon hagyta el az ország területét az utolsó szovjet katona. Nota bene: 11 nappal korábban a tervezettnél, ugyanis az eredeti kiírás szerint 30-án kellett volna. Sebaj, 30-ának is adtak egy nevet, az lett a magyar szabadság napja. Ez egy kicsit olyan, mint október 25. és november 7. Ugyanarról beszélünk, de két dátum kapcsolódik hozzá.

Tény és való: 1944. márc. 19.–1991. jún. 19. között folyamatosan tartózkodott megszálló katonaság Magyarországon. (Hm. Ennek ellenére mégis az volt a ’legvidámabb barakk’.)

Visszatérnék a június 4-ei megemlékezésre.

A nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter a Magyarság Házában mondott ünnepi beszédet, s ebben azt mondotta: a magyar nemzet büszke lehet arra, hogy túlélte Trianont. (Ezek után következik majd az, hogy június 5-ét a magyar büszkeség napjává nyilvánítsák?)

Ugyanott azt is megemlíté: eljött az ideje, hogy egy olyan magyar emlékhelyet építsünk, amely emléket állít minden magyar szenvedésnek. A tervezett emlékhely egyik szobájába nem ártana kiállítani annak a szobornak a kicsinyített mását is, amelyet a minap avattak a Délvidéken. Szobrot kapott az a Gavrilo Princip, aki 1914. június 28-án meggyilkolta Ferenc Ferdinánd trónörököst. E merénylet közvetlen következményeként robbant ki a Nagy Háború, melyre a pontot a trianoni béke tette föl, így az összefüggések láncolatába ezt is be kell valamilyen módon kalkulálni. Végső soron Princip Gavrilónak köszönhetjük mai büszkeségünket.

Ennek a furcsa helyzetnek megvan az újvilági pandanja is. Történt a 19. században, hogy az Alabama állambeli Enterprise város gyapotültetvényeit tönkrevágta a gyapotmag-fúróbogár (Anthonomus grandis; nem Authonomus!). A lakosság csődöt jelentett, összepakolt és elköltözött. Az egyik konok ember pedig azt találta ki, hogy földimogyorót kell termeszteni, mert abba nem tud belekötni az a piszok bogár. Az üzlet bevágott, a nép visszacsődült, s a búrmogyoró hasznából – az egyik jól fizető esztendőben – szobrot állítottak a bogárnak. Mert igaz ugyan, hogy borzasztó gonosz állat az Anthonomus bogár, de mégis jól tudtunk boldogulni a károsodás következményeként – érveltek a jámbor alabamaiak.

S igaz ugyan, hogy gonosz állat az a mocsok Trianon, ennek ellenére büszke hévtől dagadoz’ az magyar kebel… Mellesleg: egy gyásznap örömnappá alakításának szokása Erdélyből indult: Izsák Balázs javaslatára a székely vértanúk kivégzésének dátuma – március 10. – lett a Székely Szabadság Napja.

Irgalom atyja ne hagyj el!